A part és környéke

//Egy álom a jóslattal//

Mekka boldogan ugrándozik, amikor Fox végre megszabadítja a kötelek kellemetlen öleléséből, ám az öröm mindössze egy pillanatig tart. Fox fejében ismét egy látomás jelenik meg, és egyre erőteljesebben veszi át az uralmat a gondolatai felett.
– Vigyázz – szól egy férfi mély hangja. A szó nem is annyira figyelmeztetésnek, mint tanácsnak hat és ahogy Fox egyre inkább erre a rövid szóra koncentrál, úgy kezd mind jobban vakítóvá válni a nappali fény.

Fox szemei becsukódnak, és egyszerre szomorúság tölti meg elméjét. Könnyei kicsordulnak, mint egy szörnyű álomból ébredt gyermeknek, és összekuporodva hever le a furcsa mód puhának ható kövekkel kirakott útra.
– Mit csinálsz? Hát de…. Segíts…. – Mekka hangja hirtelen halk lesz és távoli, mintha egy hosszú csövön keresztül suttogna, majd teljesen elhal. Az idő kerekei egy pillanatra megállnak, és a világ visszaugrik a régi kerékvágásba.

Fox egy rúgással ébred, amit az ágy melletti kis szekrény szenved el, a róka háta pedig a talajhoz csapódik. Éppen most sikerült hátast dobnia az ágyról. Grimaszolva vakarja meg a tarkóját, és óvatosan pillant körben a szobában. A hely ismerős, hisz igencsak régóta ébred már itt. A Torony Fénye fogadó egyik szobájában van, méghozzá a sajátjában. Az ablakon kinézve a lemenő napot látja, mintha éppen csak most heveredett volna le aludni. Nem sokat álmodhatott ennyi idő alatt, mégis hosszú évtizedek minden emléke sűrűsödik a fejében, újabb kíméletlen fejfájássá válva.

*************************

Alex, a kalóz nem felel. A három katona furcsán néz rá. Előbb csak megismétlik kérdésüket, majd amint rájönnek, hogy a gond nem a hallásával, hanem egész érzékelésével van, aggódva fektetik le a földre. A kalóz szeme megrebben, mintha mindent látna, de teste lassacskán ismét kővé válik, és talán örökre a varázslat fogságában marad.

-Haha! Fussatok csak gyáva nyuszikák! -kiált utánuk győzedelmesen, s tetézve a dolgot egy darab kavicsot is a nyomukba küld, bár el már nem ér hozzájuk
Pár pillanat múlva aztán útitársára pillant, ahogy az megszólal
- Jól van, jól van szóra se érdemes. - legyinti felé -Bárminemű értékes hálatárgyat szivesen fogadok - mosolyog rá kedélyesen.
Mekkához lépve aztán munkára foglya éles fogait, s egy-kettőre átharapja a férfit fogva tartó köteleket, majd felegyenesedve hátat fordit neki, hogy körbenézzen, új útirányt keresve, s aztán inkább visszafordul felé.
- Na jó, akkor vezess abba a híres táborba

//Egy álom a jóslattal//

Fox tűzijátékos előadása nagy sikert arat. A három katona még a fegyverét is ott felejti az úton, úgy megrémülnek tőle. Egymást letaposva rohannak az erdő mélye felé.
– Ezt bánja még! Visszatérünk! – erősködik a vezetőjük, de ő is ugyanúgy szedi a lábát, mint társai.

Mekka ezzel szemben térdre rogy, és könnyes szemmel néz fel a rókára.
– Hát igazat mondott a látó! – kiált fel. Olyan arckifejezéssel néz Foxra, mintha nem tudná eldönteni, hogy imádkozzon hozzá, vagy megkérje a kezét. – Köszönöm, hogy megmentett. Most már eloldozhat, és megkereshetjük a nőistent. Vagy lehet, hogy inkább elkísérem magát a táborba. Még rengeteg dolgunk van, és a Parancsnok már biztosan aggódik értünk. – magyarázza, mintha ettől hirtelen minden rendben lenne közöttük.

*****

A három férfi egyre magabiztosabb, ahogy Alexet hallgatják.
– A Látó szerint a tenger néha isteneket is kiköp, és a látó nem hazudik – jelenti ki a vezetőjük. – Viszont egy isten nem így viselkedik. A látó csakugyan nem erre a stégre gondolhatott. Eredj utadra, hajótörött asszonyság. Keresd a legénységed. – Már épp magára is hagynák, amikor a férfi megtorpan.
– Ha akarsz, velünk jöhetsz. Ha a legénységed nem a királyi flottához tartozik, nem köthettek ki sehol. Ha partra-vetettek, akkor biztosan nálunk kerestek menedéket. Talán még a látó is segít megkeresni őket, ha elég alázatosan kéred. Nincs messze a tábor, arrafelé, az elátkozott tornyon túl.

Alex indulhat az erdőn keresztül a legénysége után, vagy a fogadó és a régi város irányába is, amerre az agancsosok a tábort magyarázzák.

~ Egy álom a jóslattal ~

Vállat von - A járőrök is nap végén kocsmában kötnek ki, ne húzd fel magad ezen öregem - Veszi félvárról a másik sértettségét és a kérdésre felnevet - Új egyenruha lehet a katonáknál, ha kinézitek belőlem a király szolgálatában állok - Derül jót a mai napon először és ezzel elhaladva mellettük  odahagyná a sugdolózókat, neki erre továbbra sincsen kapacitása mégis a szavak mik fülét megütik közben megtorpanásra bírják és visszafordul feléjük - Furcsa alakok vagytok ,halljátok e. A tenger szokott kivetni magából mindenfélét, többnyire halakat,palack postát, félpár csizmát...embert ritkán, Istent semmikép, azok nem mutatkoznak -Néz el a habok irányába és nagyot sóhajt , pusztán a látványából nem sejtik kivel van dolguk - Nincs túl jó napom fiacskáim, essünk túl a formaságokon,bár feleslegesen. Alex vagyok, ti pedig a lelkes felszarvazott járőrök . Most pedig eredjetek dolgotokra, hogy én is mehessek a mihaszna legénységemet megkeresni - Hessegető mozdulattal int irányukba és kezd el hátrálni és kis szerencsével megelőzi, hogy hanyatt vágódjon egy kisebb sziklában -

- Én a magam pártját fogom - jelenti ki még mielött a katona elkezdeni felé rontani, s már ugrik is félre, hogy némi távolságra tegyen szert, majd jobbjából méretes tűzlabdát csap a földhöz közvetlenül maga alatt látványos tűzijátékot rögtönözve, majd még magasan tomboló lángok között egész egyszerűen elkezd átsétálni.
- Én vagyok a hatalmas rókaistenség és most nagyon mérges lettem rátok ostoba halandók! - zengi nekik magabiztos hangnemben, akár egy igazi isten, miközben úgy áll a lángok között, mint aki sérthetetlen, közben reménykedik, hogy beválik a pszihológiai hadviselés

//Egy álom a jóslattal//


A Fox mellett lévő katonák vezetője hátrahőköl a fenyegetésre, de nem engedi meg magának, hogy elfusson.
– Azt akarod mondani, hogy a lázadók pártját fogod? – kérdi őszintén reménykedve, hogy Fox meggondolja magát. Ha nem, hát akkor is megérte megpróbálni, hisz elég kellemetlen ellenfélnek látszik. Elfutni szégyen, küzdeni pedig most épp nincs valami sok kedve.

Az egyik társa előhúzott karddal fenyegetik Foxot, láthatóan elég talpraesett, hogy parancsra harcolni kezdjen. Rajta látszik a nyugalom, ahogy tekintetével felméri ellenfelét fegyverek és gyenge pontok után kutatva. Harmadik társuk meggondolatlanabb ennél.

– Mocskos lázadó! – kiált fel a harmadik katona. Eddig ő figyelt Mekkára, de most karddal előre nekiront Foxnak. Úgy gondolja, egyetlen szúrással lenne a legokosabb befejezni ezt a harcot. Persze ő állt leghátrább, tehát Foxnak akad ideje felkészülni, akár védekezni is.

Mekka eközben bizonytalanul figyeli a párbeszédet. Meg sem próbál kiszabadulni a kötelek közül.

*****

– Kurafi? Mit merészel maga? – kérdi sértődötten a csapat vezetője. – Járőrök vagyunk, nem holmi szoknyavadász kocsmatöltelékek. Nem keresünk semmit, csak alávaló birodalmi katonákat. Talán maga is közülük való?

Az egyik társa előre lép, és parancsnoka fülébe súg.
– Uram. A parton vagyunk, és ő az egyetlen nő. Lehet, hogy ő az isten, akiről a látó üzent. – halkan beszél, de elég közel vannak, hogy Alex is hallhassa. A vezető megnyalja sája szélét, amíg gondolkodik.
– Az istenek Mekkával vannak. – szól a parancsnok, mire a katona bizonytalanul megrázza a fejét.
– Biztos ebben, uram?

A csapat vezetője körbefordulva végigtekint a parton, és a stégen, majd megigazítja agancsos sapkáját. A helyzet kellemetlen, amit az apróbb köhintések is mutatnak, de a férfi összeszedi magát.
– Azonnal mutatkozzon be! Kérem… Tudnom kell, maga-e az asszonyság, akit a stég mellé köpött a tenger.

~ Egy álom a jóslattal ~

Undorodva lát bele a fogak hézagaiban rekedt húscafatokba és elhúzza száját. Férfiaktól megesik a trehány küllem főként a magafajtának ocsmányabbik fajtájából…na de ez. Fintorát letörli arcáról és hitetlenkedve pislog a páros egyetlen testére. Elnagyolt fon torlatos léptekkel körbejárja megszemlélve a másik tagot ismételten és megrázza fejét amint visszaérkezik a régmúlt szellemének elevennek tűnő alakjához s mint egy végszóra pattanak szét az aprócska hajók. – Hogy a franc – Köhögi hátrább lépve és halántékához rántja ujjait morgolódva, ez nem az ő napja, határozottan nem.  

Nem tudja pontosan mennyi ideig küzd a fájdalmakkal mire ismét tisztábban tud gondolkodni, már ha ez lehetséges egy ilyen helyzetben ,de az idő ellene dolgozatával megjelenő alakok hangja csapja meg fülét. Leengedi kezét és szemügyre veszi az érkező hang forrását. Borostyán szemeiben a gyanú már ott lebeg, ez megint miféle tréfa lesz, aprólékosan felméri a helyzetét amennyire tudja és úgy dönt nem kérdez rá vajon ő őrült e meg.
-Napot kurafi  - Köszön vonakodva és óvatosan keze a kardja fele siklik, bármi is történik kettővel bizonyára még elbánna ,de nem harc a célja ilyen kavaros zavarral a fejében   -A városból jöttetek  vagy talán a fogadót keresitek ? – Kérdi gyanakodva továbbra is , hiszen még nem látta a címert mit viselnek a ruhájukon senem az agancsos kobakfedőt .

//Elnézést a kései reagolásért //

-Ó, amiatt ne aggódjatok, tudok vigyázni magamra - legyinti le a katonákat könnyelműen, majd szinte meglepetten szemléli ahogy leteperik útitársát, majd a parancsnokra néz amint az ráparancsol
- Hogy lord micsoda? - néz hitetlenkedve, s pár pillanat múlva kacarászni kezd - Hát ez jó! Én pedig lord áfonya vagyok! -mondja kacarászva nekik
Kisvártatva aztán legyűri a jókedvét s valami komolyságnak tűnő dolgot erőltet az arcára, s mereven néz a parancsnokra, még mindig a fa tövében heverészve, mintha semmi különös sem történt volna az elmúlt percekben.
- Két választásod van -néz rá nagyon komoly tekintettel - elengeditek azt a félnótást és mentek a dolgotokra - mutat mekkára hanyagul - vagy pedig kislányként jajgatva fogsz a porpan fetrengeni előttem, mielőtt megsütnélek vacsorának - húzza baljós mosolyra ajkát, szépen kivillantva ragadozó fogsorát.

//Egy álom a jóslattal//

A katonák harcra készen közelítenek Foxhoz, ám amikor megszólal, megenyhülnek kissé.
– A Szultán erdőben vagy. Nagyon veszélyes itt táborozni, bármelyik pillanatban egy harc közepén találhatod magad. – szól az egyik katona. Ő lehet a járőr parancsnoka, mert a többiek ugrásra készen lesik a szavait.

Ahogy Fox megemlíti a bokorban megbújó Mekkát, a férfi felugrik, de futni már nincs ideje. Ketten vetődnek a nyakába. A járőr csapat parancsnoka láthatóan nem tudja mire vélni a dolgot.
– De hisz ő egy lázadó! – kiáltja, aztán keze a kardjára siklik. – Lord Mazsola nevében parancsolom, hogy mutatkozz be! Ki vagy te és mit keresel a Királyi úton?

Eközben a futár Mekkát két katona lefogja, és megkötözi.

*****

Marena elmosolyodik, kivillantva húscafatokkal teleékelődött fogsorát.
– De hiszen az nem egy egyszerű este volt. Nem is emlékszel? A napra, amikor találkoztam életem szerelmével. Ó, milyen csodás volt! – elmélkedve pillant fel az ég felé. – Azóta nem tudok nélküle élni, ezért nőttünk össze. Egyszer mindenképp próbáld ki, nagyszerű érzés! De látom, te nem vagy elég szerelmes. Még gyakorolj, és legközelebb megmutatom, hogy csináld…. – Marena ezzel több száz pici kalózhajóvá hullik szét, és a szél azonnal magával ragadja őket. Alexen ekkor egy újabb fejfájás lesz úrrá.

Mire az egésznek vége, a kalózhajóknak nyoma sincsen, de a három, agancsos sisakot viselő alak már olyan közel kerülnek, hogy ráköszönnek a kalózra.
– Szép napot, asszonyom! – kurjantja az elöl haladó, feltehetőleg tiszti rangú alak. Ruhájukban nincs különbség, mind egyszerű paraszti göncöket viselnek, a tetejére húzott láncinggel. Oldalukon kard lóg, fejükön pedig agancsokkal díszített sisak. A mellkasukon lévő címer egy féllábú tyúkot ábrázol.

~Egy álom a jóslattal~

Sosem a higgadtságáról volt híres, és nem most fog ez megváltozni. Kezd az idegeire menni a játszadozás és ez meglátszik grimaszain és feszült kéztartásán, ahogy még kijjebb siklik a penge . A felismerésnek itt volt az ideje a férfi részéről , de szavai menten össze is zavarják a kalózt, annak hangjának megváltozása újabb fejfájást okoz. – Van bajod öregem – Szisszeni fogai között s ekkor lassan megfordul az ismeretlen és szemben találja a maszkos nővel magát.  Látott már életében megannyi furcsaságot, de ezzel nem tud mit kezdeni, szemei káprázatának hiszi. Megrázza fejét és emlékei szilánkjai között keresgél, szemeivel folyamatosan méregetve a női oldalt. Lassan felrémlik egy este és kardja visszacsusszan a helyére és kezeit csípőjére teszi. Ugyan a fegyverre nem lesz szüksége, de egy ital ráférne erre a sokkhatásra. Pillanatig megfordul zavaros fejében, hogy megkérdi nincs-e ép egy felesleges üveg a nőszemélynél,de hamar elveti az öteletet . – Csak egy este volt te némber, nem jelenti azt hogy máskor is karjaimba zárlak.  Momentán van egy másik feled is, mi a franc folyik itt? Ki vele, de nyomban mert rohadtul kezd elegem lenni ebből a napból.   - Türelmetlenkedik  hangját felemelve . A távolban felbukkanó embereket nem veszi észre egyenlőre, még túlságosan kiesik látószögéből.

Kényelmesen megvárja amíg az idegenek odaérnek hozzá, mint aki épp délutáni szundiját tölti.
- Áh, na végre! - szólítja meg aztán őket, amint elég közel értek hozzá - Mondjátok csak hol is vagyok éppen, tudjátok kicsit eltévedtem, ez a féleszű meg a bozótban rettenetes erdőjáró, minden vadat elzavart a közelből! - panaszolja nekik, miközben a bozótos felé mutogat miközben még mindig a fa tövében heverészik kényelmesen

//Egy álom a jóslattal//

A futár reakciója merőben más a katonákra, mint Foxé. Ahogy meglátja őket, azonnal megfordul, és műugrókhoz hasonlatosan bevetődik a bokrok közé. Eközben mindössze ennyit mond:
– Ó, hogy az a... ! Bújjon el, hát mit csinál? Áh, most már ne is mozduljon, hacsak nem fut gyorsan.

A bokorban elhelyezkedik, hogy ne látszódjon, és visszafogott hangerővel beszél Foxhoz.
– Ha a Vörös erődről, a Professzorról vagy a Látóról kérdezik, mondja azt, hogy nem tud róluk semmit – magyarázza. – Jaj igen, ha Mekkáról kérdezik, akkor engem se látott.

A katonák eközben egyre inkább közelítenek Foxhoz, kezeiket a fegyverükön pihentetve.

*****

– De hát miért nem ölelsz? Ó, igen, persze, hisz nem ismersz. – A férfi hangja a mondat közben megváltozik, mintha már inkább egy nőhöz tartozna. – Talán majd így emlékezni fogsz rám. – A férfi nyelvet ölt, majd lassan hátat fordít.

Az alaknak kísérteties módon azonban egyáltalán nem a háta látszik. Ebből a nézetből is legalább annyira tűnik embernek, mint az imént. A fején ugyanúgy arc van, de ezúttal arany mintás fekete báli maszkot visel, ami csak szemeit takarja el. Alakja női, ami megmagyarázza a szokatlan ruhát, de nem egy egyszerű nő. Bár a maszk takarásában nem lehet biztosra mondani, pont úgy néz ki, mint Marena, Alex régi ismerőse.
– Így már emlékszel rám? Gyere, ölelje meg! – Marena lassú léptekkel ismét megindul Alex felé, mit sem törődve annak kardra tett kezével.

A parttól távolabb, az erdő fái közül három, agancsos sisakot viselő katona bukkan elő. Egyszerű járőrnek tűnnek, akik mindennapos útvonalukat járják be éppen.

~ Egy álom a jóslattal ~

Kabátja ujját igazgatja, pontosabban, az alól kilógó ingét tuszkolja vissza alá kissé hunyorogva és eközben egyre közelebb ér az ismeretlen alakhoz. Felhagy öltözékének macerálásával s felnéz belőle a kiállításra . - Te meg ki a szösz lehetsz cimbora? Nem is tudtam találkozónk van. Egek mennyit ihattam - Teszi fel magának a kérdést és a kibontakozó körvonalakra sanda gyanakvással csúszik kardja markolatára keze. -Érdekes flótás vagy kis mimóza, bárki is legyél - Morogja orra alatt magának továbbra is hitetlenkedve ismernék egymást, majd megindul felé a férfi mire megfeszülnek ujjai a markolaton és fémes hanggal súrlódik a kard pengéje , ahogy kijjebb húzza  jelzés értékkel ne közelítsen hozzá jobban. - Ölelgessen téged a pokol bugyra . Maradj ott! - parancsolja rekedtes hangja ,de máris a legfőbb kérdést is hozzábiggyeszti, noha az is inkább parancs - Áruld el a neved - Hangjából süt a tétlegesség, nem okoz nagy gondot előrántani a kardját és nekiszegni. Méregeti nem kétséges , szeme kutatón keresi , hátha lát rajta ismerős vonásokat.

Néhány percig hallgatja a férfi lelkes beszédét, végül megelégeli és a tőle telhető kedvesség rászól a férfira
- Nem érdekelnek a kapák!
Nagy sajnálatára nem ért célt, s kénytelen tovább hallgatni az érdekfeszítő monológot, miközben fejében kegyetlen büntetéseken töri a fejét az útitársa számára, ha már végre megkapta azt az üzenetet...
Félrelök maga előtt néhány ágat, és a következő lépéssel már macskaköveket érez a talpa alatt. Körbenézve látja az erdőből kivezető utat, s feléjük közeledő katonákat. Gondolván, hogy tőlük több információra tehet szert úgy dönt fogja magát, és leheveredik az egyik útszéli fa tövében, és megvárja, hogy amazok jöjjenek őhozzá.

~ Egy álom a jóslattal ~

A futár, mit sem sejtve Fox találomra választott útirányáról, agancsos sisakját kezével a helyén tartva követi őt. Néhány lépésenként beleakad egy-egy lentebb lógó faágba, de egyébként nem hátráltatja úttársát. Hacsak beszédével nem, hisz egyetlen pillanatig sem hajlandó csendben lenni.
– A látó nem mondta, hogy a hölgy menekülni fog előlünk. Erről nem szólt a rege, hogy a fene egye meg, hát még a végén elkapnak minket ha sokat keringünk – mérgelődik a férfi. – Ez a baj a látókkal meg istenekkel, már elnézést uram – biccent Fox felé, jelezve, hogy rá nem érti a dolgot. – Legközelebb inkább megyek kapát venni a parasztoknak, az legalább egyszerű feladat. Megtapogatja az ember a nyelit, meg a fejét is, aztán választ…. – A tökéletes kapa kiválasztásának lépéseit még hosszú percekig ecseteli, hogy megtörje a csendet.

Fox és a futár, bár maguk sem tudják, merre tartanak, nem kalandozhat sokáig az erdő fái között. A terület ugyanis még mindig magán hordozza az egykori, hatalmas város nyomait. Bokrokkal sűrűn benőtt vonalon kell átküzdeni magukat, ami túloldalán egy ösvényre bukkannak. Macskaköves út volt ez egykor, amit elragadott a természet. A kövek között fű nőtt, és a fák gyökerei fodrosra szaggatták az út testét.
– Ohó, hát most már tudom, merre tartunk! – örvendezik a férfi. – Sok ilyen út van, az egyik végén mindig az erdő közepével, a másikon meg nem – magyarázza. Jobb oldalon a távolban már látszik az erdő vége, balra pedig négy járőröző katona, amint Foxék felé közelítenek.


*****


Eközben a parton Lexi közeledik a rózsaszín ruhás alakhoz, aki egyre bőszebben integet neki. Kicsit talán gyanús is lehet a boldogsága, hisz amikor már csak húsz méter van hátra, a férfi leugrik a stégről, és egyenesen a kalóz felé kezd rohanni.
– Hát megérkeztél végre! – kiáltja, mintha legalábbis ismernék egymást. Az alak közelről sem lehet ismerős Lexinek, ám láthatóan örül a találkozásnak.

Közelebbről megnézve az alaknak van néhány szokatlan vonása. A ruhája ugyanolyan lobogós, vakítóan rózsaszín, mint amilyennek messziről tűnt. A varrása miatt leginkább nőinek tűnő felsőt, és szoknyát visel, az oldalán pedig egy kard lóg, ami fordítva van felkötve. Jobb oldalon lóg, és hátrafelé áll a markolata. A férfi orra alatt egy vékony zsinór fut keresztül, ami a feje hátulján lévő maszkot hivatott fenntartani, és alaposabban megvizsgálva feltűnhet, hogy a bokájából mintha tükröződne, hátrafelé is kiáll egy lábfej.
– Olyan régen nem láttalak, gyere a keblemre! – tárja szét karjait Lexi előtt.

~ Egy álom a jóslattal ~

Kalapja után indul meg tántorogva, akár a kótyagos részeg első feleszmélése után ; léptei kurták, dülöngélők, ami nem is csoda ilyen ébredés után. Lehajol pár méter után, hogy a fejfedőjét felnyalábolhassa - Bocs pajtás ez az enyém - Követeli vissza rekedtes hangja észlelvén a jogtalanul hűsölő rákot a tollatlan kalap alatt.  Az emlékek fájdalmas képekként rontanak be az így is zúgó fejébe  , térdre kényszerülve az illúziónak hitt valóság alatt s halántékához emeli kezeit, szemeit lehunyva , erősen küzd gyomra tartalmának megtartásával.  Túl sok neki...akár egy lezajlott élet lehetetlen rémképei. Ostromolják tudatának nem hívő falait, hosszasan, és ha az emlékek alábbhagynak egy idő múltán , szemeit újra kinyitja és hitetlenkedve néz szét ismét. -Micsoda rémálom - Még hogy Ő halakkal ússzon elfeledten, tehetetlenül a tengerfenéken, sértés, kizárt, elképzelhetetlen, gyalázat számára. Újra feláll és fejébe nyomja kalapját és annak árnyékos szemellenzésében a stég fele kalandozik el borostyánszín szeme. Meg is ragadja kíváncsiságát az azon álldogáló idegen, szemet irritáló öltözéke talán valami madárra hasonlít és a szél játéka még rá is játszik, ahogy annak öltözékével játszadozik.

Egyre több kérdés merül fel dübörgő tudatában mely sebesen forgolódik a múlt és jelen között , semmit sem talál rendjén, értelemszerűnek.

A hívogató mozdulatokra beadja a derekát végül, végtére sehova sem siet,a korholás várhat magára még legénységével szemben;  és megindul a stég felé lábnyomait hagyva maga után a homokban.

Nem kerüli el figyelmét az elötte álló alak hozzá nem értése, de inkább nem teszi szóvá, csak némán egyre szélesedő mosollyal jutalmazza a futárt.
Legyen - sóhajt fel fáradtan a férfi erősködésére, majd tanácstalanul néz körbe, egyáltalán nem ismerős neki a környék, s sűrű növényzetben nem látni messzire, ám a lomha, hűs szellő a tenger illatát hordja magával. Igy leplezve, hogy a társaságához hasonlóan neki sincs fogalma merre kell menni, elindul a szellőt követve, remélve, hogy jó irányba indul.

A férfi visszarántja a pergament Fox elől.
- Nem úgy megy ám ez, maga... - végignéz a másikon. - Legyen róka, de a levél kettőnek szól, nem egynek. A látó azt üzente, maga itt lesz az erdőszéli fák alatt, a hölgy meg a parton a stégen. - Meglóbálja a pergament, de vigyázva, nehogy elvegye tőle Fox. - No, most mutassa meg, merre ment a hölgy, aztán majd beszélhetünk - erősködik az alak. Körbefordul, mintha lábnyomokat keresne, de senki nem várja el tőle, hogy képes ilyesmire. Láthatóan városi emberke, vagy legfeljebb egy vár őre lehetne, de nyomolvasó semmiképp, tekintve, hogy épp egy szarvas ürülékében tapiskol jobb lába.

*****

Ahol Lexi áll, onnan jó rálátása nyílik a tengerre, illetve a homokos partra is. Látja a dombokat, köveket, ahogy általában. A távolban még a Torony körvonalai is kirajzolódnak. Az ellenkező irányba, nem is olyan messze, egy fából tákolt stég áll egyedül a parton. Lexi tudhatja, milyen fura ötlet a tenger ár-apálya miatt ide stéget építeni.

Mivel a víz éppen elvonulóban van, máris különösen magaslik a fa állványzat a sárga homok fölé. A szerkezet lábainál fatörmelékek állnak a homokba ékelődve, de ami ennél is feltűnőbb, az a rózsaszín ruhás, kopaszra borotvált fejű férfi az egész tetején. Ruhája bő ujjai csak úgy lobognak a szélben, ahogy integet a nőnek.

Valahol a nyár közepén lehetünk, ezért az idő igencsak meleg, van ok a pirulásra, akár még a napszúrásra is. Lexi feje azonban más miatt szenved. Hirtelen emlékképek kezdik elönteni a szoborként töltött időről, amit egyre erősebb fejfájás kísér. Emlékszik tíz kalózkapitány nevére, a saját embereire, közte néhányuk vesztére. A halakkal töltött idejéből mindössze egy elmosódott, sötét pillanatkép jelenik meg a fejében, de a hajó minden perce egyszerre villan fel mellette.

~Egy álom a jóslattal~

A part homokjában hever ájultan az évek bezártságától szabadult teste, a tenger fehéren habzó hullámai nyaldossák átázott csizmáit úja és újra morajlik fel fülében az élet lüktető dobbanásai. Szíve lassú ütemeket dobol s pumpálja vérét szét testében,  nem tudni mikor  vetette ki magából a tenger  ,húsként , élőként ismét a feledésből. Tüdeje lassan megtelik levegővel,egyre sűrűbben s benne is valami megmozdul, kényszeríti  mozduljon meg, talán az ösztönök, az életben maradás akaratos karmai marják belülről. Ujjai megrezzennek, beletúrnak a  meleg homokba s ugyan remegve , de megnyílnak szemei, lassan emelkednek fel a szempillái, majd újra lesüppednek, a fény élesen süt fehér angyalokat szemére ez most egyszerre sok számára.  Megnyalja ajkának száraz, cserepes szirmait s felnyög eszébe juttatva valahol ...elhagyta a rumját . Maga mellett kezd tapogatózni , de csak kagylók és kövek kúsznak  keze ügyébe .
- Hol a pokolban van a rumom?
-Nyögi és szemei felpattannak a heves felülés  közben, homlokára csapja kezét  
- Mi a fészkes fenne történt? - Hörgi kábán, szétnéz csapzottan, hosszan a part mentén értetlenül már emennyire a nap sugarai engedik, érzékennyé vált szemeinek. Morogván néz el egyik, majd másik irányban ,s érzi valami nincs rendben, valami nagyon nincs . Lehúzza csizmáját, pár hínárt kihalászik belőle majd vissza húzza ~ Nem értem, hogy kerültem a partra? ~ Értetlenkedik elmélázva majd feláll és leporolja magát .Biztos a legénysége viccelte meg  , de ezért még szorulni fognak , minden nap a hajó fedélzetét fogják sikálni....fogkefével.

Hamar felfedezi kalapját ,pár  lépéssel odébb  árválkodik , legalább az megvan még, ha már ital nélkül hagyta itt a mihaszna csürhe pirulni a napon, ez megmaradt.

Lia eltűnésére értetlenül pislog, majd kezd el mancsával hadonászni maga elött, hátha ott van még csak ő nem látja, de ujjai csak a puszta levegőt karmolásszák.
A fém élesen csendülő hangjára fintorogva fordul elfele a katonától egy pillanatra, majd rászegezi tekintetét s értetlenkedve pislog rá amint tetőtől talpig végignéz rajta.
- Aham... izé. Én róka vagyok! - javitja ki a férfit - A hölgy? - kémlel körbe, majd ismét a férfira pillant- Az előbb még itt volt, de szerintem csak képzeltem az egészet. Miféle üzenet? -nyúlna is egyből érte

//Egy álom a jóslattal//

Fox fejfájása múlni látszik, ám hogy tényleges gyógyulás, vagy csak az adrenalin hatása, azt nem tudni. Főképp azért, mert Liarie ahelyett, hogy válaszolna neki, egyszerűen porrá válik és a szél szárnyain már tova is tűnik a róka szemei elől. Talán csak képzelte az egészet, az elméje játszott vele?

A nimfával ellenben a katona igenis valódinak tűnik. Az egyik bokor félrehúzódik, és előbukkan a férfi teljes valójában. Ahogy megpillantja Foxot, szája mosolyra húzódik, és úgy összecsapja bokáit, hogy csendülnek a fém csizmák.
- Tiszteletem, szobor úr! - kiáltja, aztán láthatóan elgondolkodik. - Maga a farkasos szoborember, igaz-e? A parancsnok küldött, akit a látó zavart erre. Üzenetet hoztam. - Előhúz egy gyűrött pergament a ruhája alól, de mielőtt kinyitná, tovább faggatózik. - No de nem csak magának ám. A hölgy hová lett? Tán csak nem hagyta a parton feküdni!


**********

Közel százötven éve már, hogy a szokottnál is nagyobb nyüzsgésre ébredt egy kalózhajó legénysége. A kapitány, aki a hajót irányította, nem jelent meg az esti mulatozáson, sem pedig a reggeli hajótakarításon. A kabin ajtaját belülről zárta be, de nem válaszolt a szólongatásokra. Alex Relied, a kalóz története ezen a napon sodródott át a rettenthetetlen legendák köréből az érthetetlen, félisteni lények meséi közé.

Történt ugyanis, hogy az ajtó betörése után rátaláltak a kapitány teljes alakos, eredeti méretekkel rendelkező kőszobrára. Senki nem tudta, mikor készülhetett az alkotás, sem pedig, hogy mióta állhat odabenn.

Napok teltek el, mielőtt a kapitány keresésére indultak volna emberei, de ekkor már nyomát sem találták. Sem egy búcsú üzenet, sem indoklás, mindössze a tökéletesen faragott kőszobor, ami a belülről zárt szobába állt.

A legénység szerette, tisztelte kapitányát, ezért nagyon sokáig megőrizték a szobrot. Állványzatot faragtak hozzá, hogy a hajókormány közelében tudhassák, és takarították, amikor a sirályok rápiszkítottak. A történetek azonban idővel változnak, a legendák elhomályosodnak, a hajók pedig tönkremennek.

Valamikor az évszázad közepe táján a hajó legénysége addigra teljesen lecserélődött, az akkori kalózok pedig feladták hivatásukat. A hajót eladták, és más hivatás után néztek. Az új tulajdonos persze felújította az ócska, lyukakkal tűzdelt hajótestet, közben pedig megszabadult a régi limlomoktól. A hátborzongatóan figyelő régi kapitány szobrát egyszerűen a tenger fenekére lökte, ahol a vízi élővilág tulajdonává vált. Egészen máig.

A kőből hús lett, ahogy Fox esetében is, és Alexet ájultan sodorta partra a tenger. Így jutottunk el a mai naphoz.

Lassan lépdelve, alig találva egyensúlyát halad előre, úgy érzi mintha forogna vele a világ, s közben még egyre inkább hasogató fejfájás is gyötörni kezdi, mindenféle fura emlékképek kiséretében, hamar eljön a pillanat ahol inkább megáll. S ekkor bukkan elő egy bozótból Liarie, akinek hirtelen felbukkanása úgy megijeszti, hogy azonnal hanyatt dől, és keményen landolva ül a földre. Végignézve a nimfán, pár pillanat alatt felismeri és rögtön jobb kedvre derül a láttán, hogy szinte azonnal felugrik, egyenesen a lány nyakába.
- Lia!
Majd egy újabb emlékroham szakítja meg az ölelkezést, s fájón fogja a fejét.
- Mi történt velem? -pillant rá kérdőn - Hová kerültem? Miért vagy így öltözve? -zúditja rá a kérdésözönt
S mielőtt még a válasz megvárná füle a felbukkanó zaj felé fordul, amit tekintete is követ s némán szemlélve figyel a bokrok közé.

//Egy álom a jóslattal//
Cassus erdei sokat változtak az évszázadok során, ezért Fox ébredése után egy ismeretlen helyen találhatja magát. A nyomok, amin a helyszínre vonszolták még jól kivehetőek, követhetőek, de a rókának még hozzá kell szoknia az új világhoz. A feje lassan megfájdul, ahogy elindul a fák között. Látomásszerűen törnek rá az emlékei, és csak ezután lesz újra jobban. Egy pillanatot lát a múltjából: fák lombkoronáit látja alulról, és a világoskék eget, mintha hanyatt csúszna el alattuk, majd egy név jut eszébe: "Az álmodozó isten". Így szólították a lakosok, akárhányszor virágot helyeztek lábai elé.

Liarie azonban nagyon is ismeri a terepet. Két kísérőjével tudja, hol tapostak az állatok ösvényeket, és a katonák útvonalait, ezért könnyedén rátalál régi ismerősére.

A találkozásuk pillanatát zaj szakítja meg. A falu felől egy ügyetlen erdőjáró közelít. Egy férfi az, aki paraszti ruhája tetejére húzva láncinget, lábain bőr lemezeket visel. Sétája közben meg sem fordul a fejében, hogy esetleg élőlényekre bukkanhat. Ezt bizonyítja, hogy agancsokkal díszített páncélsapkáját igazgatja, miután egy fa ágának csapva majd' leesett a fejéről. Homlokát törölgeti egy ronggyal, hogy a nagy melegben ne csillogjon az izzadtságtól.

A látomás elég egyértelmű volt... Talán soha nem látott meg semmit ennyire pontosan, csupán azt kellett kitalálnia, hogy mikor. A képek nyárról tanúskodtak, de maga a nap még mindig kérdéses volt. Ennek ellenére kockázatatott, s két nővérével felfegyverkezve indult el. Ruháik lenből készültek, egyik vállukon fából készült "vért", ilyen volt alkarukon is. Kezükben fegyver nem volt ugyan, ennek ellenére nem voltak védtelenek. A települést elkerülve, a parton sétáltak végig, míg madarakkal figyeltették a fákat, hátha közeledik veszély. Végül, mikor közeledtek a helyhez, amit látott, a törzsek közé tértek. Csak akkor álltak meg, amikor hangokat hallottak, nővéreim ekkor a fák törzsébe bújtak, de ő, mint forrás-nimfa, ilyesmire nem képes. Ő csak elbújt, s mikor kipillantott a cserje mögül, felsejlett egy ismerős vörös bunda a fák között.
~ Ez Fox... Már felébredt. - Gondolta és kilépett a fa mögül. Arcán az évek nem igazán látszódnak, ellenben testén, mely izmosodott, s a ruházata se a megszokott. Haja hátra fogva, arcán halovány mosollyal néz a rókára.
- Szia Fox... Rég  beszéltünk.

Mintha egy rémes álomból ébredne, ahogy szeme felpattan szinte felugrik a földről, szaporán kapkodva a levegő után, majd tekintetét értetlenül jártatja körbe az erdőn, elméjében próbálva összerakva a képet: mindaz valóban megtörtént, vagy csak egy rossz álom volt csupán?
Tekintetét választ várva emeli fel a fák lombjai közé, melyen a nap fénye ragyok át foltokban, ám választ csupán néhány madárfütty képében kap, lemondóan rogy a földre, lábát kinyújtja s kissé hátradőlve támasztja magát karjával, és fáradtan felsóhajt. Mintha egy hosszú és fárasztó nap után lenne.
Aztán feltűnik neki valami alig egy lépésnyire tőle, a dús aljn9vényzet közt, mély barázda indul el, s vezet a sűrűbe, mintha csak hívogatná a rókát ő engedelmesen felkel a földről s követni kezdi a nyomot.