A Tengeratya hitéről

Meg kell még említeni, hogy Agasus városában a fent említett két istenség mellett számos másiknak is hódolnak az itteniek. Persze kevésnek van saját, neki szentelt temploma, de kis kápolnákban, közösségi házakban összegyűlhetnek híveik, hogy leróják előttük tiszteletüket. Sokuknak csupán egy-egy fali oltár vagy ikon jutott valahol egy szűk utcában, hol csak a fal tövében égő mécsesek árulják el, páran még eme távoli vagy elfeledett szenteknek és isteneknek is imádkoznak.

Vapanoa királysága amúgy is támogatja a vallásszabadságot. Nagyon ritka manapság már, hogy bárkit is hite miatt hurcoljanak meg. Noha ezek az esetek Sannelik egyházán belül ismét növekvőben vannak, alapvetően az élni és élni hagyni elvét követi az állam a különböző vallásokkal szemben. Csak az egyértelműen emberellenes tettekre buzdító szekták azok, kiknek rettegniük kell a megtorlástól.

Különösen igaz ez egy olyan kozmopolita városra, mint Agasus. Hiszen a számtalan vidékről ide érkezők a hitüket is magukkal hozzák. Igaz, a legtöbben tovább is állnak, de cseppet sem szokatlan, hogy netán egész családok telepednek le végül a város falai közt. Ráadásul az agasusi gondolkodásmód is kedvez a sok vallás megtelepedésének, hiszen ha valaki minél több égi patrónusnak imádkozik, valamelyik csak meghallgatja őket! Az istenek léte tagadhatatlan, és nem is lenne túl jó, ha valamelyik netán megorrolna, amiért nyilvánvaló jelenléte ellenére megfeledkeznek róla. Már fel is terjesztettek egy javaslatot a Tanácshoz, hogy építsék fel a "Kisistenek templomát", ahol egyszerre lehetne imádkozni az összes istenhez, de Medusa és Sannelik egyházi képviselői eleddig mindig kifogást emeltek a dolog ellen.

Egyszóval az agasusiak nagyon is befogadóak a különféle istenekkel, még ha ez sokszor csak annyit is jelent, hogy újféle szent szimbólumok és ereklyék árusításával nagyobb hasznot remélnek maguknak általa...

Szót kell még ejteni a város további isteneiről is. Ezek közül a legfontosabb Sannelik, az Igazság Fényének istene. Az ő hite az, ami Vapanoa királyságában jelenleg a legnagyobb befolyással bír. A király, és ezért a legtöbb nemes által is támogatott egyház az övé. Agasusban is emeltek neki templomot, noha koránt sem olyan impozánsat, mint Medusa katedrálisa.

Sannelik tehát az Igazság istene, ő maga a mindeneket bevilágító fény, mely még árnyékot sem vet. A sötétség ellenségeként harcol minden egyes éjszaka végéért, hogy a Nap ismét felkelhessen reggelente. Tőle függ a földek és a jószágok termékenysége, de ragyogása nem csupán ilyen kézzelfogható dolgokban nyilvánul meg. Ő hoz boldogságot a szívekbe, ő mutat utat a zavarodott gondolatoknak, reményt és megvilágosodást ígér híveinek. Fénye alatt az ármánykodások és hazugságok is felfedetnek. Az ő ellensége minden hazug cselszövő, törvényen kívüli haramia, de mind közül a leggyűlöltebbek a boszorkányok.

Sokféle szent jelképe van, attól függően, hogy mely felekezete képviselőjével találkozik az ember. A fundamentalisták napkorongja, a Prófétavárók főnixmadara, az Éjharcosok esthajnalcsillaga, vagy épp a lovagrendek által preferált ragyogó kehely, mind ugyanúgy az Ő fényét és igazságát hirdeti.

Mára az egykori napkultusz a legbefolyásosabb és legszerteágazóbb egyházzá nőtte ki magát a királyságban. Papjai valamikoron ítélethozói szerepet is elláttak, hisz istenük fényében állítólag mindig meglátták az igazságot. Eme feladatot ma is szívesen magukra vállalják, legyen szó az apátságokban székelő szerzetesekről, vagy az egészen elzárt falvakat és vidékeket bejáró vándor papokról. Ma már szinte nincs olyan hely az országban, ahol egy napi járásra ne lenne legalább egy apró kápolna Sanneliknek szentelve. Ezekre mindig vigyáz legalább egy pap, aki a hét ünnepnapjain példabeszédeket is tart, felolvasva a Lux Deiből, Sannelik szent könyvéből. Eme prédikációkkal adják tovább az Igazság istenének elvárásait híveik felé: a becsületességet, az odaadó szolgálatot, az alázatot és a tisztességet. Parancsolatai egyszerűek, de szigorúak:

Az életet mit Sannelik ad ajándéknak kell tekinteni, élj hasznosan!
Segítsd a rászorulót, óvd a védtelent!
Tagadj meg mindent ami gonosz, óvd lelked a sötétségtől!
Szeresd Sanneliket mert ő az igaz fény ura, ő határozza meg sorsod, ő bírál el mikor megtérsz hozzá!

Talán ezért is vált a nemesség által is támogatottá ez a vallás, hiszen követői betartják a törvényeket, nem lázadoznak uraik ellen, és az egyetemes Igazság nevében szinte bármire hajlandóak. Az egyház feje a király és a királyság mindenkori támogatója, és viszont - a király is egyre inkább támaszkodik Sannelik Főpapjára, hogy fenntartsa országa békéjét.

Az Igazság istene ugyanis Főpapján keresztül kormányozza valamennyi hívét. Előszeretettel ábrázolják egyháza hatalmi berendezkedését piramisként, ahogy a Sannelik mindent látó szeméből alááramló fénypászmák háromszögének csúcsán a Főpap ül, alatta pedig szép rendben a püspökök, esperesek, enmagamok, és a még tucatnyi rangot betöltő egyházfiak. A valóság ennél jóval összetettebb, és inkább egy fához hasonló ábrázolásra lenne szükség. Az évszázadok során Sannelik amúgy egyszerű elveinek rengeteg féle értelmezése született, és az ezeket követő felekezetek különálló ágakként csatlakoznak a Hit ősi törzséhez. Ezek bár továbbra is Sanneliket imádják, és a Főpapot is elfogadják az egyház fejeként, szertartásrendjük, ünnepeik és szimbolikájuk sokszor egészen eltérő. Nem is beszélve a számtalan, szinte teljesen független de magányba zárkózó szerzetesrendről, illetve a Sannelik szolgálatára esküdött lovagrendekről, melyek vagy a zarándokok védelmében, vagy az ország ellenségeivel való harcban segédkeznek. Szinte mindegyikük, legyen az talpig páncélos harcos pap, vagy épp egy szál darócköpenyben vándorló szerzetes, kötelességüknek tekintik a boszorkányok és más, emberekre veszélyes lények elpusztítását, az egyszerű emberek erre való buzdítását.

Természetes, hogy a sok megszületett felekezet közül néhány az idő múlásával, vagy már létrejötte pillanatában szembehelyezkedett az egyház többségével, és ezért eretnekké bélyegezték. Noha az ezen elveket vallók ugyanúgy Sannelik igazságát szolgálják, és varázshatalmat is kapnak tőle, hitsorsosaik kegyetlenül üldözik őket. Akit elfognak, azt vagy addig kínozzák, míg el nem veti hamis hitét, és bűnbocsánatért vezekel, vagy kérdés nélkül megégetik - őket már csak Sannelik szent fénye tisztíthatja meg bűneiktől. Sannelik amúgy rendkívül szigorú feltételekkel biztosít csak csodatevő erejéből papjainak. Indokolatlanul, avagy neki nem tetsző módon senki nem élhet az általa biztosított varázserővel. Éppen ezért bár az egyes felekezetek egymás közötti hatalmi harcát nem ellenzi, papjai és lovagjai soha nem fordíthatják egymás ellen istenük hatalmát. Az Ő akarata ellen való imák szerencsés esetben egyszerűen nem hallgattatnak meg, de beszámoltak olyan esetről is, hogy a botor papot azonnal vakító fénysugár nyelte el, száműzve őt erről a világról. Az ilyen meggondolatlan istenszolgák ezután mindenképp hosszas, aszketikus rítusokkal nyerhetik vissza a beléjük vetett bizalmat, máskülönben a kiátkozás, vagy az eretnekké bélyegzés lesz a sorsuk.

A fent említett eretnekek egyik manapság elszaporodó csoportja a nihilista tiberiták, kik az egykori Tiberius barát azon elvét hangoztatják, hogy Sannelik mindenki sorsát előre megírja a születése pillanatában, így evilági cselekedeteink nem befolyásolják, hogy a pokolra kerülünk-e, vagy a mennyekbe. Az ezt követő hívek persze hajlamosak engedetlenkedni, és fittyet hányni a törvényekre, hiszen lelkük akár bűnös tetteik ellenére is a mennyekbe kerülhet, avagy semmi vezeklés nem mentheti meg őket a pokoltól, ha épp ez szabatott ki rájuk. A hasonló rendbontásra buzdító gondolatokat hirdetők kipurgálására hozták létre alig pár évtizede az Inkvizítorok rendjét, mely állítólag egyedül a Főpap felé tartozik elszámolással (a rossz nyelvek szerint még felé sem). Az eleinte csak az egyházon belüli elhajlásokat üldöző szervezet tagjai aztán hamar boszorkányvadászokká is előléptek, mára pedig a nemesség körében elharapózó visszaéléseket is kíméletlenül felfedik és megbüntetik. Az egyszerű emberek legtöbbje nem is tud a létezésükről, de aki igen, az féli őket, hiszen még a király törvényei sem kötik a kezüket.

//Sannelik hitéről még hosszan lehetne értekezni, de ezeken túl mindent az érdeklődők fantáziájára bíznék, hiszen az Igazság istenét tényleg számtalan módon lehet szolgálni. Természetesen ötleteket és kérdéseket szívesen fogadunk. //

A Tengeratya, Medusa (ejtsd: Medúsza) Agasus városának legfőbb patrónusa, de Vapanoa királyságának és a világnak más tájain is jelentős istenség. Ő maga a tenger, és minden, ami benne él. Ő ad jó szelet a neki áldozó hajósoknak, de ő is korbácsolhat hegynyi hullámokat, melyek elnyelik a neki nem tetszőket. Tőle kaphatnak bőséges fogást a halászok, de ő hoz pusztító áradást is azokra, akik kivívják valamiképp a haragját. Hirtelen haragú istenség ő, kinek még akkor is lehet számítani a büntetésére, ha minden ajándékot és imát megadnak neki. Sokan mégis kitartó hívei maradnak, hiszen erejét és életadó hatalmát senki nem vonhatja kétségbe.

Agasus városában áll a legnagyobb katedrális, amit neki szenteltek, közepén hatalmas medencével, melyben az általa megszentelt tengervíz hullámzik. Épp emiatt sokan úgy is tartják, hogy itt székel Medusa főpapja is, ami viszont nem egészen igaz. Az istenhez hasonlóan ugyanis papjai és papnői is makacsak és önfejűek, akik nem tűrhetik a névleges rangok biztosította üres hierarchiát. Természetesen elfogadják, ha valamelyik hittársuk tapasztaltabb vagy jobb náluk, de az egyes templomok, kápolnák vagy más hitbirtokok vezetői szeretik azt gondolni, hogy nincsenek alárendelve valami messzi trónusban tespedő alaknak, aki nem is tudja, neki milyen gondokkal kell szembenéznie a nyáját terelgetve. Medusa papjainak és papnőinek nagy része ráadásul vándorlás közben terjeszti az igét és segít a közembereknek megérteni a Tengeratya szándékait. Ők azok, akik a hajók fedélzetén beutazzák valamennyi tengert, távol tartva a gyilkos viharokat, és gyors, biztos utat biztosítanak kapitányaiknak áldásaikkal. Ezen vándor papok pontos számáról és útjairól senkinek sincs tudomása, ezért is olyan nehéz szilárd egyházi szervezetet építeni rájuk.

Ez a kivagyiság, ez a fajta kötetlenségre vágyás azonban nem csak Medusa papjaira, hanem talán egész Agasus polgárságára jellemző - mi sem bizonyítja jobban, hogy valóban ide tekinthet le leggyakrabban a Tengeratya a mennyekből. A város története is a maguk gazdagságáért megdolgozó céhmesterek és kereskedőcsaládok által íródott, kik kivívták, hogy Agasus független lehessen Vapanoa királyától, hogy saját Tanácsa kormányozhassa, és gazdagsága ma is egyre csak gyarapodhasson. És ezért soha nem felejtenek el hálát adni Medusának.

A Tengeratyát szinte az összes ábrázolásán egy bölcs, ősz szakállú, ám erőteljes, hosszú kék köpenybe burkolózó férfinak jelenítik meg, polipcsápokkal a lábai helyén, egyik kezében háromágú szigonnyal. Ez a szigony talán az egyetlen jelkép, melyet Medusa minden kiválasztottja előszeretettel visel. Ám az istenségnek számos szent jelképe van még ezen kívül, hiszen szinte minden tájegységen másban látták meg az Ő erejének kiteljesedését. A déli partok mentén az igazgyöngyből készült ékszerek viselése az elterjedt, máshol a fésűkagyló motívuma, megint máshol a nagy, csavart kagylókból készített úgynevezett tengerkürt fejezi ki az Ő szentségét. Ám e változatos jelképek mind kapcsolódnak valamiképp a tengerhez. A vándor papok közül sokan szinte tucatnyi különféle jelképet is viselnek, ahogy a különböző vidékeket járva egyre többfélét látnak hitsorsosaikon.

Medusa jelesebb ünnepei az ősz közepére, az esőben gazdagabb hónapokra esnek. Ezek közül a legjelentősebb a megtisztulás ünnepe, hogy a hívek a tél hidegét és sötétségét bűneiktől megválva várhassák, nehogy a fagyos szellemek a halálba ragadják őket. Ilyenkor a városi körmenetekhez sok önostorozó is csatlakozik, kik saját testük vizét áldozzák Medusának. A vidéki családok bárány- és kecskegidákat adományoznak a papoknak, akik aztán az állatokra ruházzák át az emberek bűneit, majd összekötözve a tengerbe dobják őket, így szabadítva meg az embereket bűneik terhétől. Ez a rítus a városokban más formában, de szintén előfordul. Ott a hívek kellő pénzért vehetnek olyan kagylóhéjakat vagy halpikkelyeket, melyekre szent, megbocsájtást kérő szimbólumokat véstek a papok. Ezeket aztán ők dobhatják bele szökőkutakba vagy a tengerbe. Az igazán gazdag adományokat tevő kevés kiválasztott pedig ilyenkor a katedrális medencéjében is megfürödhet, hogy a papok a szent vízzel mossanak le róla minden ártó gondolatot.

Minthogy Medusa követői között nem lehet beszélni egységes hierarchiáról, ezért jóformán ahány pap vagy papnő, szinte annyiféle értelmezése is születhet a Tengeratya akaratának. Mégis meg kell említeni két jelentősebb tábort, mely jelenleg szembehelyezkedik az agasusi központú vallással. Az egyik a magukat Halászoknak nevező csoport, kik a halászok hálójáról nevezték el magukat. Hitük szerint ugyanis Medusa egyházának is csak előnyére válna egy egységes, jól szabályozott szervezeti felépítés, ezáltal halászhálóként köthetnék össze valamennyi templomukat. Abban mind egyetértenek, hogy a központjuk ne Agasusban legyen, de hogy hol másutt, az erős vita tárgya. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb pap szemében ez ellenkezik is a Tengeratya szellemiségével.
A másik csoport a Sellőké, akik szerint Medusa (ők úgy ejtik: Medúza) nem is isten, hanem istennő, csak az évszázadok alatt többségbe került férfi papok kezdték megtéveszteni a jelenlegi ábrázolással a híveket, így erősítve tovább dominanciájukat. Eme eszme követői szinte kizárólag nők, és általában az élet más területein is küzdenek a nőket érő elnyomás ellen.