Kanam romjai

A harc elnyúlik, közel egy órán át küzdenek a felek. Sharel súlyos sérüléseket szenved, de legyőzi robusztus ellenfelét ugyanis hamar rájött a titok nyitjára, hogy csonkolással tudja a legjobban harcképtelenné tenni. A többiek is vélhetően rájönnek idővel erre és ellenfeleik szépen lassan -hála annak is, hogy nem oly erősek és fejlettek mint Imarma- elbuknak. Lidia és Fox egyaránt súlyos sérülésekkel ússzák meg a kalandot és nem enyhébb kimerültséggel. Ámde a harc a másik síkon sokkal tovább tart ennél. Kaeron és Nim minden erejét elszipolyozza a mágikus páncél, s véres, kemény küzdelem zajlik le ellene, Nim és Kaeron egyaránt meggyötörten kerülnek vissza a saját dimenziójukba, miután legyőzték és visszanyerve erejüket leválasztották őt a romokról. Utolsó szavai a förmedvénynek már nem voltak, egyszerűen lefolyt és elpárolgott aktuális, immár halott gazdatestéről. Egyetlen probléma maradt nyitva, az immár kontrollálatlan, környéken bóklászó árnyfarkasszerű kivetülések. A romok valamiféle isteni természetű hatalommal bírnak, így Kaeron képtelen elzárni annak mágiáját, így jobb híján a társaság elmenekül mire bármi egyéb gondjuk akadna. Vélhetően  hely így marad az idők végezetéig, várva azt, hogy néhány kellően merész kalandor felfedezze rejtélyeit.


//köszönöm mindenkinek a részvételt, sajnálom, de nem akartam tovább húzni ilyen lassú reagidőkkel. Viszlát legközelebb //

[Lidia Ander ]

Nem áll le különösebben a támadás után, szeme sarkában villan ellenfele pengéjének csillanása, ahogy távolabb esik tőlük és nem engedve saját tőrét ismét elveszni, kirántja a lény karjából. Érzi a hús és erek roncsolódását szinte, ahogy kihúzza az éles fegyvert és lebukik arra számítva a másik kezével csap felé és ezzel a mozdulattal fejét egy térdel találja szemben. Fájdalmasan csattan arcán felrepesztve száját és megroppantva orrát. Hátratántorodik megrázva fejét , letörli a kicsorduló vérét kézfejével és lenéz a vörös csíkra, amit húzott fehér bőrére , s élesen pillant fel róla ellenfelére. Nyelve hegyével megérinti a sebet ami már gyógyul is az orrával együtt és elvigyorodik újra. Nem támad , nem is hátrál, egy helyben várja a nő bábot kezében megforgatva a tőrét, ami ragacsos  már a fekete létől, amivel eláztatta a test mikor belevágta.  Csak egy pillanat az egész, Kaeronék felé pislant, egy villanást lát egy ábrándot, mintha eltűnnének és nem is lettek volna ott, de lehet csak feje játszadozott vele a rúgás miatt mi érte.

Teljesen meglepve tapasztalja, hogy pengéje csak a levegőt hasitja, azon meg méginkább meglepődik mikor a lény ismét felbukkan s karjánál fogva elhajítja afelé a fertelmes démonkutya felé. Nyekkenve esik neki a démon oldalának, majd terül el a földön elejtve a pengét mancsából ami egyből, szinte varázslatos módon felszívódik, és sehol nem találja, hiába tapogatózik, de az is lehet, hogy csak elkeveredett...
- A fenébe! - szűri ki fogai között, majd feltápászkodva néz farkasszemet ellenfelével, s mintha egy pillanatra megszédülne fejéhez kap,s tartása is meginog.
-Nem! - szól szinte parancsolón, majd őjra a lényre koncentrál.
Megmaradt fegyverére, karmai támaszkodva áll szembe a lénnyel, s egy tűzlabdát hajit felé, majd sebesen megindul a nyomába, hogy elérve őt azonnal annak húsába mélyeszthesse karmait.

 
A behemót a kitérés pillanatában fékez be, éppen csak másfél métert ha tovább csúszik, s Sharel pengéje belemar az egyik vádlijárba, de egyetlen nyikkanást sem hallat, egyszerűen megpördül és másik lábával a pengére taposna, hogy kitépje így az oroszlány kezéből, mit sem törődve azzal, ha még a penge a lábában van, egyébként is látni, hogy még csak vér se serken, azonnal gyógyul is befele. Ha a taposás maga pedig nem lenne elég, egy súlyos ököl is meglódul a kovács arca felé.
 
Fox támadása sikertelen, ellenfele azonnal eltűnik ahogy felé döfne és mellette, kinyújtott karja oldalán bukkan fel, megragadja a rókát és a démonhoz vágná, ha ezt megteheti, lendületesen, úgy, ahogy maga Imarma dobta el Lidiát annak idején. Ha sikerrel jár, ott ácsorogva szemléli művét.
 
Lidia ellenfele éppen megérkezik amikor a nő rátámad, egyik pengéjét sikerül is kiütni a kezéből, de láthatóan nem szándékszik ezzel különösebben foglalkozni, a tőr karját döfi keresztül, de ő ezzel mit sem törődik, Lidiának döntenie kell megválik a tőrétől, vagy ragaszkodik hozzá és kirántja, de cserébe egy lendületes fejberúgást kell bevállalnia.
 
Kaeront és Nimruilt ebben a pillanatban mintha kezek ragadnák meg, amint megjelenik Kaeron mágikus négyzete, s már merőben másik létsíkon találja magát mind a két mágus. Imarma áll előttük és mögötte a lánc amit Kaeron mágiája környékezett meg. A démont nem húzta magával, az az anyagi síkon maradt hacsak nem Kaeron nem tesz ez ellen.
- Erős mágus, erős. - szól Imarma. - De meglátjuk mire mész az én világomban.
Itt ugyanis a két férfi igencsak érezheti, hogy erejük csappanni látszik, mintha egy bódult álomban lennének. Imarma csak biztos távolságban áll tőlük és bár arca kifejezéstelen, akárcsak szemei, érezni a gunyoros kárörvendést az irányából.
- Csak percek kérdése és mindketten az enyémek lesztek.
Külsőre mindebből csak annyi látszik, hogy Kaeron és Nimruil egyszerűen eltűnnek a szemek elől és csak a démon marad ott ami eddig Kaeron  közelében volt.
 
 
- Jah megoldod én meg tébláboljak itt haszontalanul - morogja idegesen. - Minek is jöttem?
Ám amikor átkerülnek a másik síkra, meglepve fordul körbe. Látván, hogy nem lát senkit maguk körül már, sem a démont sem a többieket, tekintete lassan megállapodik ellenfelükön.
- Tehát csapda volt. Ki hitte volna? - Ironizál, majd megint Kaeronra néz. - Ezt is megoldod? Azt hiszem jobb ha gyorsan felfegyverkezel. Érzem hogy fogy az erőm. 

Fegyver mindössze egy tőr van nála, de Kaeron már tapasztalta, hogy jó a közelharcban, így nem lesz haszontalan segítség az oldalán. Nim nem is tervez sokáig időzni, már ront is Imarmának, egy rúgással kezdve, a mellkasa közepébe, hogy lehetőleg megtántorítsa.

/Kaeron/

- Ehh, megoldom.- feleli Nim felajánlására, majd kitartja bal kezét és lehunyja szemeit. Körülötte hirtelen szél tör fel, ahogy feloldja az erejét elrejtő bűbájokat. Érzi, hogy itt bizony szüksége lesz minden csepp koncentrációjára, ezért nem hagyhatja, hogy a legkisebb dolog is megzavarja. Amikor felnyitja a szemeit aurája vakító tűzként világít mindenkinek, akiben a legkisebb mágikus fogékonyság is található. A levegő szó szerint remeg körülötte. Szemei halványan felvillannak, és a földön körötte egy négyzetben végig rúnák jelennek, mintha csak beleégnének a talajba. A rajzolatok kacskaringósak, bonyolultak, alig-alig követhető, hogy hol kezdődik az egyik és a másik, és, ami a legfontosabb, hogy amint elkészül Kaeronék körül a négyzet, mágiával kezdenek pulzálni. A rajzolatokon keresztül a fél-elf mágiája megérinti a romok körül, a szentségtelen földbe ágyazott mágiát.
Kaeron megremeg, majd kinyitja a száját, és megszólal. Hangja mélyebb, zengőbb, mint eddig bármikor, és csordultig van telve mágiával, ahogy a varázslat szavait kezdi kántálni. Szavai valamilyen furcsa, idegen hangzású nyelv szavai, hosszú, elnyújtott magánhangzókkal. Hangját tisztán lehet hallani még az erdőn belül is, ahogy belekezd a varázslásba. Mágiája elkezdi körbefonni a rémet a romokhoz csatoló köteléket.

A démonnak elsőre nem tűnik fel, amikor fölötte hirtelen megjelenik a tőrös fekete alak, így az különösebb probléma nélkül döfhet a tarkójába. A penge, ha egy átlag ember használná, valószínűleg át sem ütné a lény irháját, azonban ez nem azt jelenti, hogy így sokkal többre megy vele. Ugyan belemerítik a démonba a tőrt, de hacsak a fegyver maga nem mágikus, maradandó sebet nem igazán fog tudni okozni vele a kutyaszerű óriás-rémen, különösen azt tekintve, hogy a tőr éppen csak elég hosszú ahhoz, hogy áthatoljon a démon kemény bőrén. A pokolkutya odakap, de már csak ellenfele hűlt helyén csattannak rémisztő fogai. Tüzes szemeivel ezután megtalálja ugyan támadóját, de nem indul el felé, helyette felméri az egész helyzetet, és végül nem mozdul el helyéről, éppen Kaeron mágikus négyzete mellől. Az ő dolga a mágus védelme, nem a többiek megsegítése.

[ Lidia Ander ]

Éppen , hogy kiejti azokat a sürgető szavakat száján szinte a semmiből növekszik elő a szőrtelen teremtmény s magasodik a mágusok elé, mint egy óvó bástya. Lidia figyelmét az az apró kő elkerülte minek szülötte a lény, de nem is érdekli momentán az ilyen apróság. A mágusok csak mágusok, minden ujjukra akad valami, amivel meg tudnák döbbenteni, de ezt sosem tudja majd megszokni.

Az ő szeme már nem kacsingat el a többiek irányába, -ideig biztos nem - maga az egykori nőszemély mozgását követi, látta már mire képes egy ilyen teremtmény és most sem csalódik. Apró mosolya ott bujkál és megnyalja szája szélét, ahogy az közeledni kezd akár csak a többi lény, kinézett prédája felé, és míg az időt hagy neki, azt ki is használja: karmokat növeszt ujjai hegyén, éleseket és tőrét előhúzza dereka mögül, hol eddig szemek elől takarásban volt. Pengéjének élén nyirkos csillanás cikkan át , megforgatván kezében a fegyvert mi tudja, nem fog hosszasan kifogni ellenségén.

Érzékei kiéleződnek, hagyja magát uralni annak ,ami. Oldalra kitér a nekirontó elf elől egy gyors mozdulattal és azzal a fordulattal háta fele suhint a tőrével, hogy fel - megsebezze. Fülébe az oroszlán bőgése hirdeti, harcra lendült ő is és hamarost az ő torkának felszakadó morgása követi, ahogy ráveti magát az elfre ruganyosan , nem hagyva időt arra, ő támadhasson ismételten. Számolva azzal lehet így is lassú , fegyvereire összpontosít,hogy azoktól megfossza minél hamarabb

A lények gyorsaságán szinte meg se lepődik, ám az hogy ellenfele, képes köddé válni. Pillanatnyi csodálkozásából a démonlény érő csapás zökkenti ki, s számitva rá, hogy ő lesz a következő, erősen rámarkol a tőrre, és már ott is van a háta mögött. Előredőlve hajol el a csapás elől, majd szembefordul a lénnyel, s ugyanazzal a mozdulattal a pengét is meglenditi, egyenesen annak bordái közé célozva, mialatt időközben lángba borult mancsa egyre jobban felforrósítja a fémet.

 
- Egyszerűbb lett volna behódolnotok. Nektek az áll jól. - válaszol Imarma mire moccan a másik három.
 
A középsőt leszámítva mindegyik oldalra kerül hogy elszeparálódjon aktuális ellenfelével, ki kit nézett ki magának. Az ork meglengeti csatabárdját, majd fél kézzel mutat az oroszlánember felé kihívón, végül két kézre fogja fegyverét és törmeléket felszakítva megiramodik felé. A méretes alak ahogy várható is volt ettől a lénytől szédületes sebességgel rohan, s egyértelműen olyan érzet foghatja el Sharelt, hogy ha ő az útjában marad egyszerűen elsodorja és legázolja. Ám alig négy méternél egyszer csak a levegőbe rugaszkodik és zuhantában csapna le bárdjával a kovácsra.
 
Lidia ellenfele az elf nő szemmel követhetetlen tempóban figurázik pengéivel úgy sétál közelebb a nőhöz. Egyelőre biztos távolságban kitárja pengéit, mint aki gúnyból megvárja, hogy felkészülhessen ellenfele, majd egy szaltóval kezd és páros lábbal taposna bele Lidia arcába, hacsak az ki nem tér, ugyanis várható, hogy komoly sérülést fog okozni ha a támadás betalál.
 
A harmadik ellenfél ellentétesen fogja meg tőrét, s előre görnyedve iramodik meg Fox felé, ám míg a másik kettő mit sem törődik a Kaeron által idézett démonnal, neki bizony az is jutott. Megtorpan és végigméri a kitsunét és a démont is, majd ráérősen elvégez egy-két nyújtást, hacsak a róka nem akadályozza meg. Ezután... fekete füstként eltűnik a szemek elől. Az első támadás a démont éri, fölötte bukkan fel és döfné tarkón a bestiát, de már tűnik is el. Fox egyetlen előnye jelenleg szaglása, ugyanis érezheti a tömör vérszagot ami az ellenfeléből árad. Ebből is érezheti, hogy az mögé kerül, így talán ki tud térni a hirtelen felbukkanó alak gerince felé döfő tőre elől.
 
Imarma trónusán ül, meg sem moccan, kényelmesen elücsörög, nem látni hogy bármilyen szinten is ellentámadást tervezne, szinte kárörvendően figyeli őket és a harcolókat. A két mágus előtt feltáruló látvány magáért beszél;látni a kapcsot mi összeköti ellenfelüket a romokkal és hihetetlenül erős, precíz munkának tűnik. Szinte lüktet az erőtől és majdhogynem elszakíthatatlannak tánik.
 
- Lehet próbálkozni.
 
 
- Ó vagy úgy. - nézi a démont. - Kezdetnek  megteszi.
 
Ha találkozik még tekintete Lidiáéval  aprót kacsint neki, majd Kaeron mellé áll.
 
- Na hajrá. Én addig figyelek rád de ha mégis megizzaszt meríts az én erőmből is, nyitva a kapu, Kaeron.
 

A mágus mellett áll és mindenre felkészülten várakozik, méregeti a köteléket, a maga módján vizsgálgatja, az efféle kifinomult munka nem éppen a kenyere, így nem is szándékszik semmit sem habozni. Mivel Imarma nem tesz semmit, egyelőre ő sem. 

- Had segédkezzek! - Mondja Kaeronnak. - Gyorsabban végzünk!

/Kaeron/


Az egész jelenet alatt egy halvány mosoly játszik arcán. Amikor Imarma elkezd beszélni abbahagyja az apró kavics dobálgatását, és a mosolya is lelohad az arcáról. A végére, a többiekkel ellentétben arcára unottság ül ki. Mikor megjelenik a másik három fekete alak, még egy elégedetlen sóhaj is feltör belőle. Miután mindenki kellően kibeszélte magát, kezeit széttárva előrébb lép egyet.
- Tényleg? Komolyan? Tudod, egy rövid ideig még egészen félelmetes és impresszív volt ez az egész kis... - körbeint a romokon - Dolog, amit itt megrendeztél nekünk. Még azon is gondolkoztam, hogy megérdeklődőm, hogy mi volt a célod ezzel az egésszel, de neked muszáj volt kijelentened, hogy "Hörr-dörr, én vagyok az istenetek, féljetek tőlem!" Mármint, semmi új ötleted nem volt? Nem is értem!- csóválja meg a fejét, majd sóhajt egyet és leengedi a kezeit.
- De tudod mit? Mindegy is. Csak halj meg szépen, ahogy az egy jó piócához illik.- mondja végül, és a végszóra ökölben lévő kezét összeszorítja, mire az eddig abban lévő rúnakő megroppan. Kae maga elé dobja, mire a repedésből tűz és árnyak kezdenek el előkúszni, már-már inkább folyni, majd felágaskodnak, összefonódnak és hamar alakot is öltenek. Kae előtt pár pillanattal később egy hatalmas, négy lábú, enyhén kutya formájú, de tömzsibb, hatalmas agyarakkal rendelkező dolog áll. Bőre teljesen szőrtelen, kemény, szarus, ám ahogy megmozdul, látszik, hogy mintha belülről izzana halványan. Ez a halvány izzás pofája és szemei körül olyannyira felerősödik, hogy szemei csupán vörös fénygolyók, amelyek éhesen bámulnak a világra. Szájából vörös izzás fénye szűrődik fel, valamint apró, de folyamatos füstcsík emelkedik ki. A szörnyeteg először Kaeronra, majd Imarmára pillant, és mordul egyet, ami leginkább két hatalmas kő összecsikordulására emlékeztet. A lény állva nagyjából Kaeronnal azonos magasságú, és az energia, amit a mágiára érzékenyek olvashatnak belőle egyáltalán nem mutat jót. Ugyan nem annyira erős és fojtogató, mint a romoké, nem is sokkal jobb azokénál. Ugyanúgy a halál bűze lengi körül a démont, mert bizony az, amit a smaragd mágus megidézett.
Kae ezután megropogtatja a nyakát és mély levegőt vesz, hogy nekikezdjen a feladatának.

Spoiler:

[Lidia Ander ]

Egyre jobban érzi az erő lüktetését maga körül, a zsigereiben kegyetlenül tombol a vágy, hogy levesse emberi bőrét mindennek hatására, feszélyezi a környezet, s miként elérik, a tisztás peremét oldalra kilép a társai mögül és szeme elé tárul a rom, melynél jóval korábban járt és maga Imarma akin viharként tomboló írisze megpihen. Undor fogja el , pupillája kitágul a látómezejébe kerülő szolgák láttán és felsóhajt halkan, hogy szóra nyissa száját a kellemetlen szavakra mik az apró szőrszálakat is felállítják tarkóján.
-Élvezd ki az utolsó perceidet te rohadék- Morogja szinte túlságosan is nyugodtnak ható hangon a lány és ledobja magáról a kabátját az egyik növénnyel benőtt falmaradványra , inge ujjait feltűri nyakát megropogtatja lassan,ráérősen, de tekintetét nem veszi le ellenségéről, csak mikor kiszemeli magának a karcsú női alakot. Elmosolyodik, már-már viszket a tenyere.
- Fiúk ,ideje nekilátnotok addig elszórakoztatjuk a vendéglátóinkat- Noszogatja meg a mágusokat, érzékelhetően sürgetné a dolgot.

A tisztást elérve ő is vet vet pár pillantást a holtakra, de túl közel nem megy hozzájuk, valahogy nem füllik hozzá a foga. Szomorúan néz végig rajtuk, majd hamar hátat fordítva csatlakozik a többiekhez, hogy aztán szembe találhassa magát imarmával, amitől azonnal felborzolja magán a szőrét, s füleit is fenyegetően lapítja le.
A lény mondandója csak még inkább kellemetlen érzéssel tölti el.
- Ne is álmodozz, mire végzünk csak egy kupac füstölgő hamu leszel! - mondja neki nim szavait hallva, teljes meggyőződéssel
Aztán a felbukkanó lényekre hamar alább hagy a lelkesedése, s ügyetlen sietséggel húzza elő pengéjét és mutat vele a tőrt szorongató lény felé.
- Mégis mennyi van ezekből? -kérdi a többieket érezhető aggodalommal

 
A romok idővel sűrűsödnek, egyre nagyobbak és néhol a régen itt állt épület struktúrájának bizonyos részletei is kezdenek körvonalazódni. Elérik hát a tisztás szélét. A föld tele a különféle törmelékekkel, mindenfelé hevernek és ami igazán nyomasztó, hogy néhol állati, illetve humanoid tetemeket is felfedezni, mindegyik teljesen kiszipolyozva. A romok itt már szabályosan lüktetnek a felhalmozott energiától amit Imarma idegyűjtött. Olyan instabil az egész, hogy valóságos csoda, hogy nem repült még az égbe maga a környék is. Imarma egy trónuson ül éppen, láthatóan már várta őket. Egyik fegyvere sincs most nála, a törmelékekből épített repedezett karfára támaszkodik, fejét öklével támasztva. Egyenesen a társaságra néz.
- Már vártam, mikor veszitek a bátorságot ide jönni. - a társaság most először tapasztalhat olyat, amikor a kiejtett szavakat nem a szó szoros értelmében hallják, hanem "érzik" méghozzá a csontjaikban. - Már az előző két látogatómról tudtam, hogy ide jöttök, hogy oltáromon áldozzatok. - Kaeron és Lidia jól tudják, hogy róluk beszél. - Titeket megtartalak. - mutat egyenként végig Kaeronon, Nimruilen és Foxon. - Titeket... még eldöntöm. - tekint lenézően a "maradékra". - Ha már voltatok ilyen bátrak, hogy útjába álljatok új isteneteknek, hát nem lehetek rossz vendéglátó. Ha a szentély mágiáját reméltétek, úgy csalódni fogtok. Minden esetre fogjuk rövidre, utánatok egy nimfa település ellen vonulok, azzal több dolgom lesz... talán.
Felemeli egyik kezét, mire a még álló oszlopok közül három fekete ruhás alak bukkan fel, ugyan olyanok mint ő. Egyikük nő csupán, karcsú és már a mozgása is árulkodik, hogy egy elf lehetett, a korábban látott két pengét fogja kezeiben, míg akad köztük egy morózusabb, fejénél agyarszerű kitülekedésekkel, ő valami ork sámán lehetett, fegyverként egy kétkezes csatabárdot lóbál. A harmadik egy karcsú férfi volt, nála egyetlen rövid pengéjű tőrt látni. Egyelőre csak mozdulatlanul állnak és figyelik a társaságot akik sejthetik, hogy ha egy Imarma arra volt képes amire, majd négy mit fog tudni kezdeni?
 
 
Benne márpedig nő a feszültség, legalábbis a kellemetlen helyzet és az elméjének feszülő energia feszélyezi. Ujjai időnként ökölbe szorulnak, de elszántan mered előre, hiába Kaeron nyugtató szavai.
- Neked egyszerű, Kaeron. - morogja. - De igazad van. Ha kell mindet felperzselem Fox-al.
Elérvén a tisztás szélét, komoran tekint végig, leguggol egy halott mellé. Elfintorodik. Efféle halál senkinek sem való. Újra felegyenesedve szúrja ki Imarmát, s ahogy az beszélni kezd hozzájuk az már több a soknál. Haloványan kezdenek el felizzani a minták rajta, ahogy szoktak mikor mágiázik, vagy dühös. Egyetlen szót sem szól egészen addig míg ellenségük azon nem kezd üzletelni kit tart meg és kit nem.
- Jobb üzletet ajánlok, egyszerűen pusztítsd el magad. - hörgi - És akkor kevesebbet kell fáradnunk veled. Innen nem mész sehová már élve végképp nem.
Ámde amikor meglátja a további alakokat felbukkanni, még dühe is lejjebb hagy,  ahogy megrökönyödve veszi szemügyre az újonnan felbukkant ellenfeleket. Említve volt neki, hogy többen is lehetnek, de hogy kapásból ennyi jöjjön rájuk... aggodalmasan néz a többiekre, de aztán vesz egy nagy levegőt és megemberelve magát Kaeron mellé lép.

- Nagyon gyorsnak és hatékonynak kell lennünk. - közli.

/Kaeron/

Talán a smaragdszemű az egyetlen a társaságból, aki nem tűnik túlzottan idegesnek. Léptei könnyedek, tekintete ugyan folyamatosan pásztázza a környéket, de arcán nem hogy komorság nem látszik, de még egy halvány, szenvtelen félmosoly is játszik ajkain. Ruhája nem sokban különbözik a szokásostól, csak annyiban, hogy szokásos köpenyét lecserélte egy hosszú, fekete felleghajtóra, ami halványan keresztül-kasul van szőve furcsa, kacskaringós, örvénylő mintákkal. Ezek a minták ezüstös színűek, és ha valaki a szeme sarkából nézi őket, akár úgy is tűnhetnek, mintha mozognának, de ha valóban odakapja a fejét, akkor egészen átlagosnak tűnnek.

Nim kérdésére csak egy laza kézmozdulattal legyint.
- Mondtam már, Nim, meg fogjuk oldani. Nem kell aggódnod.- biztosítja az elfet, még egy bátorító mosolyt is megvillant. Ahogy a romok, mint a múlt szörnyű, vásott fogai elkezdenek kiállni a földből, szippant egyet a levegőből, majd elégedetten elmosolyodik.
- Ó igen, közel járunk.- bólint, ahogy elsétál Fox mellett. Nem áll meg, csak menet közben végigfuttatja az egyik kezét egy kiálló romon, miközben másik kezével a köpenye egyik rejtett zsebébe nyúl, ahonnan egy aprócska követ húz elő, amibe egy egyszerű rúna van karcolva. Oda sem figyelve elkezdi feldobálgatni a követ.

[ Lidia Ander ]

Elszántan lépked a csapattal, néhol szemfülesebben körültekintve a környezetükre, az erdő lassan elalhó zajaira . Felkészült lélekben, megacélozzottan hajtja magát oda vissza, honnan libabörösen szabadult el felfedezvén a romokat. Minden porcikája azt súgja , "menekülj".
A veszély valós,hatalmasabb is hiszen darázsfészekbe nyúltak jövetelükkel.

Összehúzza magán a kabárját fázósan és ellenőrzi derekán a tőreit, amire bármikor szüksége lehet. Pillantása nem csak a környezetüket figyeli, az önkéntes hadat, mit maguk képeznek a sötétség hideg fogu szörnyei ellen.

Kéklő szem,e nyughatatlan pillantást vet a mágusokra. Bízik bennük, mégis aggódás járja át, elmaradhatatlan kísérőjévé vált mostanra. Mintha észrevenné Nimruil a feszülstégét, csendes ,bíztató nyugtatására rámosolyog, sugallva minden rendben van.
-Bármi is legyen, míg megszüntetitek a kötést megpróbáljuk feltartani a füstösöket - Néz a bérenc csatlósra ki még nincs tisztában a lány titkával s talán ez lesz a nap mikor felfedi előtte is mit már mások tudnak róla.

Jókedvűen lépdel a sor elején, csak remélve, hogy irányba, végre egy kaland kerül az életébe, s ennek módfelett örül nem is kellett győzködni, hogy beszálljon a csapatba. Szokványos öltözetében látni, csupán egy rövid pengéjű tőr lóg az oldalán fegyver gyanánt.
Gyakran pillantgat hátra a többiekre, keresve pillantásukban az egyetértést, hogy jó felé halad a túra önjelölt vezetőjeként, s ahogy halad előre, jókedve a madarak dalával együtt lohad le. Nem tudja mitől, de nagyon rossz érzés kezdi elfogni, ami egyre csak nyugtalanabbá teszi, fülét fürgén forgatja ide pda a legkisebb zaj irányába is, s farkát idegesen lóbálja maga mögött.
Az első romdarabok felbukkanásával, kicsit megtorpan, hogy kíváncsiságának utat engedve megszemlélje a köveket, és hogy ez idő alatt más vegye át a vezetést persze.
- Nekem sem -ért egyet az oroszlánnal - Igyekezzünk. - mondja hátra sem nézve a követ szemlélve