A kereskedőnegyed

[Kaland - Tertiae Scientimo] - Alter Hektor

Jó néhány lépésnyire lemaradva követi a többieket. Nem tetszik ez neki, nincs kibékülve a teleportáló szobákkal, sem a szűkös kő alagutakkal. Csak úgy futólag vet egy-két pillantást a folyosóra ami bár szép, nem nyűgözi le különösebben. Felőle akár egy barlangban is találkozhattak volna. Inkább próbálna minél gyorsabban átjutni rajta, mint ácsorogni.

A dolgozószobába érve is csak a házigazdát keresi, hogy kifaggathassa végre. A lombikokhoz inkább nem nyúl, ezek után bármi történhet velük, nem is beszélve a kinyitott könyvről. Jó esélyel az egy varázskönyv, amiből nem egészséges dolog felolvasni.

Mivel magát a házigazdát nem találja, a jegyzeteket kezdi nézegetni. Egy eldugott levelet keres köztük, vagy feladatot. Közben minden erejével próbálja lebeszélni magát a lombikokba szaglászásról. Egyelőre kitart, de ki tudja meddig

[Kaland - Tertiae Scientimo]

Semmi sem történik míg eljutnak a kanyarig, teljes néma csend honol, mintha még a fülük is bedugult volna. A kövek pontosan elegendő fény biztosítanak, hogy mindent lássanak, de a folyosó tulajdonképpen teljességgel üres. Ellenben amikor befordulnak a sarkon néhány lépés megtétele után a tudós tényleges laboratóriumában találják magukat. Bár a járat folytatódik tovább az ismeretlenbe, a labor jobb kéz felől lélegzet elállító látványt nyújt.

Már ránézésre is különféle tudományos eszközök és "készülékek" garmadái sorakoznak a falak mentén látható asztalokon, némelyikre még talán Barnabas sem ismer rá, hogy voltaképpen mi célt szolgálhat, rúnákkal borított kesztyűk, mágikus lángok fölött lebegő lombikok, halkan kattogó csupacső eszközök, néhol jegyzetek is vannak elhelyezve az eszközök között, másutt inkább csak halmokban hevernek. Az egyik falrészt külön könyvespolcok fedik, ezek már tényleges könyveket őriznek, mind a mágiával és az alkímiával foglalkozó legmegbecsültebb kötetek, némelyikük egyedülálló világszerte, másokat pedig maga a tudós írt. A falak itt is olyan szabályosak mint a folyosón és itt is azok a kövek szolgáltatják a fényt.

A helyiség közepén pedig egy kényelmes székkel egy asztalt látni, minden bizonnyal a dolgozó asztala, néhány könyv található rajta melyek különféle létsíkokról szólnak, egy másik könyv pedig ki van nyitva egy bizonyos oldalnál, lapjait kisebb ólomnehezékek súlyozzák le. A két oldal közül csak az egyiken látható bármi is az pedig egy ijesztően élethű, tintával rajzolt portréja Esaur Scamillic úrnak.

[Kaland - Tertiae Scientimo] - Barnabas Witter

*Hektor személyeskedésén csak azért nem sértődik meg, mert a mágikus hullámok elülte után ő máris ráeszmél, hogy miféle bűbáj járja át a szobát. A ráeszmélés lelkesedésétől áthatva, csillogó szemekkel tekint körbe ismét.*
- Ez... Ez a szoba... Ezért nem tűnt igazi dolgozószobának! *buknak ki belőle az elismerő szavak.*
- Természetes, hogy ez nem illúzió. *szól aztán Clio után, az ő szavaira válaszolva.*
- Ez az egész terem nem más, mint egy relokációs bűvkör. A varázsjelek... Nem csoda, hogy nem ismertem fel őket elsőre! *simítaná végig ujjait az egyik könyv gerincén* - Briliáns megoldás...

*Csak miután elég tisztelettel adózott házigazdájuk mágikus szakértelmének eme fényes bizonyítéka előtt, lépne ki ő is az ismét feltárult ajtón. Szinte egy pillantásra sem méltatja a barlangfolyosót, sem a belé ágyazott fluoreszkáló kristályokat. Hektor mellett is céltudatosan ellépne, ha ő sokáig habozik követni Cliót.*
- Remélem, most már személyesen is találkozhatunk Esaur Scamillic úrral! *mondja, miközben akár még át is venné a vezetést a papnőtől, ha ő is túl bizonytalan. *

[Kaland - Tertiae Scientimo] - Clio

Néhány pillanatig meglepetten pislog mind Hektor szavaira, mind pedig a barlangjárat láttára. Kis része leteremtené Hektort a feltételezéstől, miszerint ő, a cölibátust fogadott papnő fogékony lenne az effélékre, de istennője udvariasság-kedvelésére gondol és visszafogja magát egy mély levegővétellel, és egy mosolyt is kicsikarna magából, ha nem azon aggódna, hogy hová tűnt az előszoba
A követ óvatosan lerakja egy közeli polcra és közelebb lépked a festményhez. Figyelmetlensége közben pajzsának már nyoma sincs, de hirtelenjében ez fel sem tűnik neki. Néhány tétova pillanat után lassan belép a járatba és megtapogatja a falakat.
- Nahát... nem tűnik illúziónak - állapítja meg csodálkozva. - És milyen precíz... - jegyzi meg, alaposabban körbepillantva.

[Kaland - Tertiae Scientimo] - Alter Hektor

- Csak neked - mondja, miközben átadja az ékkövet Clionak. Aztán, ahogy észreveszi a kinyíló festményt, boldogan jelenti ki: - Aha! Szóval ez volt az első kísérlet. El kellett csábítani a leányt. No, nem meglepő, hogy én nyertem meg, a tapasztalat többet ér a kornál - kacsint Cliora, majd Barnabasnak folytatja. - következőleg több szerencséd lesz, cimbora.

Ezzel keresztülbámul a kialakult "ajtón", de nem szándékszik először belépni. Előre engedi a hölgyet, vagy akár Barnabast, ha ő menne előre. A varázslatos ajtók nem Hektor szakterülete, sőt nem is kedveli az ilyesmit.

[Kaland - Tertiae Scientimo]

Míg a többiekre -már aki hozzáért- nem reagált semmit, amikor Hektor kezébe veszi az ékkövet az erre érzékenyek erős mágiát érezhetnek felszabadulni a helyiségben, majd hirtelen meg is szűnik. Az ékkő immár csak egyszerű ékkő, a mágikus töltés elhasználódott belőle.

Ám más is történik. A festmény egyszeriben kitárul és fény szűrődik be rajta. Aki megfelelő helyen áll, ki is lát rajta és már nem az eddig ismert előszoba az ami odakint látható, hanem egy barlangjárat. Barnabas merheti feltételezni, hogy az ékkő egy teleportáló kő volt amit Hektor érintése kapcsolt be, áthelyezve az egész szobát máshová. A barlangjáratban fénylő, rendszerezetten elhelyezett kristályok szolgáltatják a fényt, szélességre legfeljebb két ember tud egymás mellett haladni, magasságra kellően magas ahhoz, hogy ne kelljen aggódniuk a fejük miatt, főleg, hogy egészen precíz módon vághatták ki ezt a járatot. Egyelőre előre nézve nem látni a végét, ugyanis elkanyarodik balra, nagyjából száz lépés után.

[Kaland - Tertiae Scientimo] - Barnabas Witter

Tőle csupán egy szórakozott kiáltásra futja, mikor ráeszmél, mit is akart valójában a Clioval való cseverészés helyett. Még Hektor keze után kapna, de hát elkésett...
Amikor pedig a férfi hozzáér az ékkőhöz, ő behúzott nyakkal lép hátra egyet, várva a mágikus energiák kontrollálatlan kitörését és a halálsikolyt. Csak akkor engedi ki tüdejéből a levegőt, ha Hektorral nem történik semmi, és valóban át tudja nyújtani a csillogó drágakövet a papnőnek. Akkor viszont rosszallón csóválná meg a fejét Hektor bumfordi meggondolatlanságán.

[Kaland - Tertiae Scientimo] - Clio

Meglepi Barnabas hirtelen udvariaskodási kedve (), de istennője maga is szereti az efféléket, így örömmel viszonozza azt egy mély főhajtással. - Hallottam már önről, Witter úr, örülök a személyes találkozásnak. A nevem Clio, Auna istennő papnője vagyok. Képességeimet is neki köszönhetem, ő pedig minden bizonnyal örömmel fogadja a dicséretét - mosolyog udvariasan a mágusra, majd kis tétovázás után Hektorra is. - Mármint dicséretüket.
Ennyi ideig még igazán nem fáradság fenntartani pajzsát, hiszen még csak veszélytől sem kell óvnia magukat, így hát ez ellen egyelőre még nincs kifogása.
Hektor hirtelen elrobogására közöttük aggodalmas arcot vág, hát még amikor beigazolódik gyanúja és Hektor megérinti az ékkövet, majd meglepetésére átadja neki.

[Kaland - Tertiae Scientimo] - Alter Hektor

- Nohát milyen ügyes vagy - mondja Clionak. Mivel a könyvek nem mozdulnak, azokkal nem tud mit csinálni. Barnabas láthatóan megpróbálja lecsapni kezéről a hölgyet, így nem tehet mást, fel kell hívnia magára a figyelmet. A beszélgetésbe nem tud becsatlakozni, így pedig csak egy módon érheti el...

- Nem érünk rá beszélgetni, még csak egy itallal se fogadott minket a gazda. - Nagy léptekkel elvágtat kettejük között, és a kandallóhoz lép. Ha már mindenki azzal foglalkozik, így megelőzhet mindenféle kakaskodást. Ő nyert, legalábbis ezt hiszi. Levenné hát az ékkövet a kandallóról, és átnyújtaná Clionak.

//Mivel nem történik semmi, Zeu következik //

[Kaland - Tertiae Scientimo] - Barnabas Witter

Mikor Clio megemlíti, hogy valakinek meg kellene érintenie az ékkövet, habozás nélkül nyúlna is felé jobb kezével. Minden bizonnyal maga is erre a következtetésre juthatott, ám keze mégis megáll félúton. A papnő által megidézett mágikus védőpajzs vonja ugyanis magára a figyelmét.

- Ez... Igazán figyelmes öntől, kisasszony! Ó, most jut eszembe! Még nem is ismerjük egymást! - terül szét nyájas mosoly az arcán, és fordul zavartalan nyugalommal Clio felé, hogy meghajoljon. - Barnabas Witter a nevem! Mágusként jöttem felkeresni a házigazdánkat, de alkimista és patikus is volnék. Talán már hallott is rólam.

Remélhetőleg eközben Clionak nem jelent túl nagy megterhelést a védőpajzs fenntartása, hiszen Barnabas most szinte egészen meg is feledkezett a drágakőről nagy illedelmességében.
- Meg kell mondanom, igen tetszetős antimágikus potenciálgát, amit az imént létrehozott! - folytatja csevegő hangnemben.

[Kaland - Tertiae Scientimo] - Clio

Ő csak most jut el odáig, hogy megszemlélje a könyveket, miután bizonytalanul maga mögött hagyta a festményajtót, úgy sejti, mágikus támadással sem menne sokra és nem is nagyon ért hozzájuk. Összevont szemöldökkel próbálkozik a címek elolvasásával, majd amikor ez nem sikerül, levenne egy könyvet, csak ugyebár azok nem mozdulnak.
- Mégis mit kellene tennünk? - suttog maga elé, habár már sejti a választ. Ő is az egyetlen mágiaforrás, a kő felé fordul. - Más lehetőségünk nem nagyon van - szólal meg hangosabban. - Meg kéne érintenie valakinek. Felhúzhatok egy védőpajzsot, ha gondolják, hogy elkerüljük az esetleges következményeket... - javasolja, és aprót int maga előtt, mire alig észrevehető, de mégis látható, áttetszős pajzs jelenik meg körülötte, kupola alakban. Egy következő intésére a pajzs addig-addig változtatja alakját, mígnem a két férfit is közretudja fogni.

Hektor némiképp büszke magára, hisz jól sejtette: a könyvek sem könyvek. Legalábbis furcsa fajták. A rájuk záródó "ajtó" viszont megrémíti kissé. Bezárták egy szobába könyvekkel és egy kandallóval. Szörnyű!
- Nofene - mondja, mintha elgondolkodna, majd Barni felé kapja a fejét. - Meg ne fogd! - szól rá a férfire. - A követ kell megfogni a kandallón. Az úgy néz ki, mint egy kő? No. - ezzel, mintha megmagyarázta volna a dolgot, tovább tapogatja a könyveket.

[Kaland - Tertiae Scientimo]

Valami akkor sem stimmel a helyiséggel. Ez akkor bizonyosodik be igazán, amikor Hektor és Barnabas a könyveket kezdik el vizsgálgatni. A könyvek ugyanis nem mozdíthatóak a helyükről és a gerincükön található feliratok kiolvashatatlanok. Rendes, felfogható betűk vannak rajtuk, de képtelenek elolvasni akár egyetlen szót is, akár a diszlexiásoknál, összekeverednek a betűk, érthetetlenné téve a feliratokat. A talált ékkő egy cirkon kristály, rajta valamiféle kibogozhatatlan vonalrengeteggel. Erős mágia árad belőle.

[Kaland - Tertiae Scientimo] - Barnabas Witter

Minden bizonnyal elsőként lépi át az ajtóvá vált festményt, bár előtte még hátrapillant a többiekre. Odabent pár lépés után csalódottan torpan meg, ahogy tekintetével hiába keresi azt, aki meghívta őket. Már épp szóvá tenné, mennyire udvariatlan ez a fogadtatás a hírneves tudós részéről, amikor Clio szóvá teszi a rájuk záródó ajtót.

- Remek! - fakad ki bosszankodva - Érdekes módja a vendégek fogadásának!

Egy mély sóhajjal teszi aztán félre bosszúságát, és pillant körbe kicsit tüzetesebben. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy veszélyes csapdába kerültek volna. Talán csak megváratják őket egy picit. Addig is elfoglalná magát azzal, hogy a könyvek gerincén olvasható címeket futja át, majd az íróasztal mellé lépve a vázlatokat szemlélné meg. De hamarosan megérzi a koponyája hátsó felében a jól ismert bizsergést. Pillantása a kandalló párkányán hagyott ékkőre vetül.

- Hm... Érdekes... - mondja fennhangon, talán hogy felhívja az ékkőre a többiek figyelmét is. Egészen közel lépne a kandallóhoz, hogy jobban megnézze magának a csillogó ásványt, bár hozzá még nem érne.

[Kaland - Tertiae Scientimo] - Clio

Szüksége van néhány pillanatra, amíg elmúlik döbbentsége Hektor válasza hallatán, csak utána reagál. - Már megbocsáss! - fakad ki egészen felháborodottan a feltételezésre, miszerint ő a betörő. - Természetesen nem vagyok betörő! Az úr kérdése feléd irányult, veled kapcsolatosan - teszi hozzá.
Amikor a festmény ajtóvá formálódik és kinyílik, ő is habozik, ha teheti, nem elsőként lépne be, amikor pedig becsukódik a festmény, szinte rögtön megpróbálná kinyitni azt.
- Zárva... - jegyzi meg halkan, kis aggodalommal a hangjában. Ennek köszönhetően a szoba megfigyelésére sem fordít sok figyelmet, a festményajtó jobban aggasztja.

[Kaland - Tertiae Scientimo] - Alter Hektor

- Nem hiszem hogy betörő lenne. No, persze tévedhetek a hölggyel kapcsolatban - szól Barnabasnak. Eközben cibálja a kilincset, ahogy csak tudja, majd már ellenőrizné üvegcséit, hogy egy jég baltával segítsen a problémán, mikor kinyílik a festmény. Ezt persze csak akkor veszi észre, mikor valaki már átlép rajta. Legkevésbé sem érdekli a hasonló művészet.
- Varázslók... csak a gond van velük. Kitesznek egy ajtót dísznek, aztán a festmény meg kinyílik - morogja, inkább magára mérgesen, amiért olyan lelkesen próbálkozott az előbb. Ezúttal nem siet, utolsóként megy be a dolgozószobába, kerülvén a hasonló melléfogásokat.
- No, megvan a kandalló, már ha az egy kandalló - kiált fel.

Ki tudja, talán a tűz se tűz, a könyvespolcokon meg ital van eldugva valahova. Ez nem is rossz ötlet - gondolja, és a könyveket kezdi vizsgálgatni.

[Kaland - Tertiae Scientimo]

Az ajtó természetesen most sem nyílik, ahogy eddig sem, így Hektor kedvére próbálkozhat egészen addig amíg Barnabas meg nem érinti a festményt. Elmarad a rúnák fénylése, vagy bármi nemű cicoma, a kép minden teketória nélkül megnyúlik, egészen a földig. Ami viszont igen érdekes, hogy a hegy így kinyújtva inkább úgy néz ki mint egy varázsló botja, még az alja is elkeskenyedett. A kép immár akkora mint egy ajtó és bizony ki is tárul.

Odabent egy dolgozószoba található, vélhetően Esaur úr dolgozószobája. Egy íróasztal található középen, rajta penna, tintatartó, jegyzetek és vázlatrajzok. Ablak nincs és a falakat szinte mindenütt roskadásig megrakott könyvespolcok takarnak, egyedül a bal kéz felől található falrészen nem ahol egy kandalló található, amiben sárgás lángok ropognak. A lángok fénye egy a kandalló párkányán hagyott kék ékkövön csillannak. A festmény azonnal becsukódott amint a társaság megérkezett és nem nyílik. Barnabas számára gyanús lehet, mintha ez a helyiség nem is az lenne mint aminek tűnik, az ékkövön kívül semmi sem mágikus, egyébként sem ilyennek lehetett volna elképzelni egy ilyen nagy zseni dolgozószobáját.

[Kaland - Tertiae Scientimo] - Barnabas Witter

- Igen, minden jel szerint mindhárman meghívást kaptunk. - feleli Cliónak, miközben furcsálló pillantásokkal mérné végig Hektort is. Ha épp találkozna a tekintetük, azért egy apró biccentéssel "üdvözli" őt is, de sejthető, hogy róla nehezen hiszi el, hogy ő is a hírneves tudós hívására jött ide. Mikor a másik férfi pedig elé vágva nyomul be a házba, és egy pillanattal később már a következő ajtót feszegetné föl, megkérdezi.
- Ön biztos, hogy nem betörő? Nem, mintha meg tudnám akadályozni, csak kérdezem... - mondja, miközben a magányos hegyet ábrázoló kép elé lépne. Még kicsit körbenéz, de minthogy a festményeken kívül más érdekeset nem találni itt, végül figyelmét a műalkotásra fordítja.
Végül aprót bólint, mint a műértő, aki felismerte a festményben a tehetséges alkotót, és bal kezével hezitálás nélkül nyúl fel, hogy megérintse a kép bal felső sarkát.

[Kaland - Tertiae Scientimo] - Clio

- Önnek is - viszonozza a köszönést, és a némileg ismerős aranybőrű férfi feltűnésekkor szintén köszön, mindét esetben apró főhajtással, pont akkor, amikor kopog is. - Jó napot! De igen, az úr levélben kérte, hogy jöjjek - felel lassan, és emeli meg a kezében tartott levelet. - Ezek szerint önöktől is?
Éppen leengedi kezét, amikor az ajtó kinyílik, ő pedig reflexszerűen hátralép, legalábbis addig, amíg Hektor nem jelzi neki, hogy előreengedi. Némileg bizalmatlanul lép beljebb, köpenyét összehúzza magán.

Egyelőre eszébe sem jut tovább menni, érdeklődve néz szét a folyosón, közel álldogálva az egyik falhoz, hogy Hektor könnyedén elhaladhasson mellette.

[Kaland - Tertiae Scientimo] - Alter Hektor

Mivel bejutni nem tud, illedelmesen köszön Clionak.
- Szép napot!

Majd biccent Barnabasnak. A levelet valahol út közben elhagyta, nem kell az neki, így nincs ismertető jele, de egyértelműen ide érkezett. Emlékszik a címre, meg a lényegre, a fenét érdeklik a fránya részletek. A kinyíló ajtóra persze egy szót sem szól, előfordul az ilyesmi. Kicsit biccentve engedi előre a lányt, majd igyekszik a patikus elé vágva követni is őt.

Később külön örül ennek, ha sikerül, mégis jobb egy hölgy társaságában élvezni a képeket. Persze ő akar lenni az első akkor is, mikor a következő ajtót kell kinyitni. Férfiasan, megfeszülve rángatja a kilincset, ha odajut

[Kaland - Tertiae Scientimo]

Hektor próbálkozása, teljes kudarcba fullad. Az ajtó egyáltalán nem nyílik, Még csak a kilincset sem lehet lenyomni, olyan szilárdan áll a keretben, mintha a fal része lenne. Ellenben viszont mikor Clio az utasításoknak megfelelően kopog az ajtón, az némán, magától kitárul, belépést engedélyezve a három érkezőnek. Odabent teljes tisztaság, rendben volt tartva a ház. Keskeny előszobába érnek, ahol legfeljebb két ember fér el egymás mellett, oldalt ruha akasztók, a falon pedig festmények. Ezek leginkább különféle tájképek, szám szerint három van belőlük, az egyik a Dalolók tisztását ábrázolja, a másik egy tengeren haladó vitorlást, a harmadik pedig egy magányos hegyet, makulátlanul tiszta kék éggel. Az előszobából egyetlen ajtó nyílik bal kéz felé, az viszont ugyan úgy zárva van mint amennyire a bejárat volt.

[Kaland - Tertiae Scientimo] - Barnabas Witter

A reggel kézhez kapott levél felkeltette az ő kíváncsiságát. Feladójának híre már eljutott hozzá itt töltött évei során, így igen izgatott is lett, hogy e hírneves személy titokzatos remeteségét épp miatta adva fel, magához invitálja. Korán el is rendezi dolgait patikája körül, hogy zavartalanul eleget tehessen a meghívásnak. Ám az, hogy más is kapott az övéhez hasonló levelet, az csak akkor merül fel benne, amikor az ódon épület ajtaja előtt megpillantja Cliót. Egy pillanatra meg is torpan meglepettségében, de a papiros a nő kezében túlságosan is kevés kételyt hagy afelől, hogy miért érkezett.

A papnőnek könnyen feltűnhet az arany bőrű férfi, akinél most ráadásul Rendjének magas pálcája is ott van, ahogy újult határozottsággal közeledik felé. Illő távolságra tőle aztán nyájasan köszöntené.
- Üdvözletem! Csak nem kegyed is Esaur Scamillic meghívására érkezett?

[Kaland - Tertiae Scientimo] - Clio

Nem mondhatni, hogy túlzottan ismerné a város ezen részét, sőt, egy kezén megtudná számolni, hányszor járt itt, ennek következtében léptei kissé lassúak, megfontoltak, szemei le-letévednek a kezében szorosan markolt levélre, a címet böngészve. Majdnem délfelé járt az idő; reggel fedezte fel ezt a bizonyos levelet, amely ugyan sok információt nem tartalmazott, mégis felkeltette az érdeklődését. Tartózkodva és óvatossággal teli - hiszen nincs tisztában pontosan azzal, hogy mire is számíthat -, de mégiscsak érdeklődés volt ez.
Szokásos fehér ruháját viseli, szokásos ékszereivel, csak éppen topánkáját lábát stabilabban fogó csizmára cserélte, vállain pedig egy fehér köpeny kapaszkodott, a szeszélyes időre való tekintettel.

Révén, hogy nem jártas a kereskedőnegyedben, az épület és annak híre számára sem mond túl sokat, így azon sem lepődik meg ha Hektor bemegy az épületbe. Ő maga megáll az ajtó előtt, és kis tétovázás után emeli szabad kezét, hogy kettőt koppantson azon.

[Kaland - Tertiae Scientimo] - Alter Hektor


Hektor is egy ilyen levéllel a kezében ébred tegnap esti szórakozása után, pont az egyik utcán fekve a kereskedőnegyedben. A levélnek nem tud ellenállni, ébredése - és az olvasás hosszadalmas feladata - után azonnal el is indul az épület felé. Kísérleteztek már rajta, egyel több vagy kevesebb, meg sem kottyan neki, merthogy a levél alapján biztosra veszi, valami ilyenről lesz szó. Másban úgyse tud segíteni egy mágusnak, de ha más nem, legalább körülnéz a házban, amíg meghallgatja miről van szó pontosan. Minden tudós gazdag...

Mivel nem a város kocsmáinak egyikébe invitálták, semmit nem tud az épületről, és annak múltjáról. Az is csodaszámba megy, hogy odatalál egyáltalán. Az elhagyatott hely kissé lelombozza. Őrökre, meg szolgák tucatjaira számított, de oda se neki, talán benn van mindenki. Önbizalommal és az előző esti alkohol utóhatásával telve érkezik meg a főbejárathoz. Ha valaki, vagy valami útját nem állja, hát törtet is befelé.