Perseus Matuzsálem
Hozzászólások száma : 244
| Tárgy: A Torony Fénye és környéke Vas. Márc. 02, 2014 10:30 pm | |
| A fogadó kőből készült épület, kívül és belül vakolt. Az ablakai egyszerű üveg ablakok, ízlésesen hol nagyobbak, hol kisebbek. Az ivó a legnagyobb helyiség benne, magas gerendás mennyezettel, innen lehet a raktárba vagy a konyhába eljutni, a raktáron keresztül pedig a pincébe, ami számos helyiségből áll. Az italozó persze telis-tele asztalokkal, székekkel, és még egy kandalló is van. A fogadót az alkalmazottak minden nap friss ételekkel töltik fel és a hiányzó italokat is pótolják. Ám aki lopni próbál, nem jár jól. Ami az italos polcokra kerül, ami a raktárba betétetik, nem hagyhatja el a fogadó környékét, ugyanis ahogy kilép a hatókörből, azonnal megromlik, megsavanyodik, tönkre megy. A tengerpartig még le tud sétálni valaki némi étellel és itallal viszont a városig biztosan nem jutna el velük. A fogadóba vezet egy bejárat az erdő felől, egy a tengerpart felől. Az erdő felőli kétszárnyú ajtó, így többen is beférnek egymás mellett kényelmesen. A fogadó emellett istállóval is rendelkezik. Az emeleteken emeletenként találhatóak fürdő helyiségek, de mind közös, a szobák nem rendelkeznek külön fürdőkkel. A toronyba a fogadón kívül lehet bejutni egy külön ajtón, csigalépcső vezet felfelé egészen a tetejéig, ami igencsak magasan van. | |
|