A Pajkos Tündér

- Mit tudom én?! - válaszol pánikszerűen Foxnak fojtott hangon mintha amúgy a tömegben hallani lehetne mit mond.  - Olyan... izé...
 
Aztán mikor visszahúzódna, szembe találkozik Sydroval felsikkant, de valami csodával határos módon nem alél el. Helyette hátrál néhány lépést és meglehet, hogy Lexivel ütközik majdnem össze, felé pördül és egyik tincse ajkai közé lendül, amit miközben rémülten néz a másik nőre vissza söpör helyére.
 
- Ühm én... - mondaná de inkább arrébb lép, néha visszasandítva a csempészre, erőteljesen elvörösödött arccal.
 
Sydro szavait hallván megpróbál válaszolni, de elsőre csak ostoba makogásra futja.
 
- Én... hát én nem... Elnézést nem akartam! - nyüffögi az elfnek. - Olyan fura maszkja van és... jaj ezt sem kéne mondanom!
 
Már éppen Foxra nézne segítségért könyörögve, ideje sincs az érkező énekest szemrevételezni, de a róka időben cselekszik. Heves bólogatással megy bele a táncba, most el akar menekülni mind Lexi mind Sydro közeléből, kínos helyzet halmozódott kínos helyzetre. Bele is karol hát Foxba, Sydro elengedő szavaira aprót biccent majd menne is rohanna a tánc biztonságába, vagy inkább csöbörből vödörbe, főleg, mikor rájön, milyen lassú táncra hívta a róka.
De a már odakerültek nem fog elfutni, talán ez az andalító ének és a vele járó zene lenyugtatja háborgó lelkét, mielőtt az még kiugrik reszkető testéből. Egy ideig csak akörül forognak gondolatai hogy előre tudta, hogy ez lesz, hogy ilyen idegen területen csődöt fog vallani. Kaeront kutatja tekintetével, de nem látja őt, helyette néha visszapillant az elfre, vagy Lexire, aggodalmasan. A táncot igyekszik aztán a lehető legkecsesebben kivitelezni a róka számára, amikor közelebb is húzódnak mosolyogva hajtja rövid ideig fejét a rókalegény vállára, de Fox nem láthatja ahogy az le is lohad mikor a táncoló elfre téved a tekintete, vagy Lexire.  Azután megint mosolyog ahogy Foxra néz, s a tánc végén szoknyáját csippentve pukedlizne a rókának.
 
- Szeretlek, büdi rókám. - mondja a férfinak, aztán kihúzza magát és várja, hogy Fox megköszönje a táncot. Mikor ez megtörténik, az etiketthez illően válaszol. - Kérem. -nyugtázza a köszönetet (ha megtörténik) majd vigyorogva siet oda egy csapat kurtizánhoz, akik éppen partnereket kutatnak.
 
Fox csak annyit láthat, hogy mond nekik valamit mire azok a róka felé kezdenek pillogni, majd mind elmosolyodnak és bólintva indulnak el csábosan a róka felé. Mara incselkedő vigyorral a képén dob puszit a rókának és intésével sok sikert kíván a négy lányhoz, majd eltávolodik a parkettől. 
 

Ekkor bizony magára marad, vissza oda nem mer menni, ki tudja milyen lehet az az elf főleg mikor látta táncolni azzal a... valamivel. Lexit biztosan magára haragította és még nincs annyi ital és drog benne, hogy ködös elméje elég ködös legyen ahhoz, hogy tegyen az egészre ami körülötte zajlik. Persze Kaeron miatt nem is merne annyit írni. Komoly kárpótlást fog követelni a félelftől ha ennek az egésznek vége. Felkap egy újabb pezsgőt,  abból iszik néhány kortyot, a poharat maga előtt fogva két kezében. Vannak kik ekkor már szemet vetettek rá, de neki most még ez sem tűnik fel, úgy elmerült gondolataiban.

/Kaeron/

A lassan lenyugvó embertömegben hajladozik, az árral sodródva, amikor szemei megakadnak egy ismerős alakon. Lidia integetése még épp feltűnik neki, valamint ahogy az elindul felé. Ajkain mosoly játszik, ahogy már emelné a kezét, hogy visszaintsen, de egy méretes test belép kettejük közé és elállja a kilátást. Erre leengedi félig felemelt kezét, majd el is indul az irányukba. Nem kell erőlködnie, hogy a tömegen keresztüljusson, az mintha körbefolyná, utat engedne neki. Nimruil utolsó szavait még elkapja, mire halkan felkuncog, és az ismeretlen mellé lép.
- És higgye el, nem akar vele táncolni. Szörnyű élmény, csupa kék-zöld folt lesz utána.- mondja vidáman a nagydarabnak. Ugyan hangjában és testtartásában semmi fenyegetés nincs, mégis, a ruhájának két smaragdsárkánya éhesnek tetsző szemekkel mered a férfira. Amint a kéretlen alak eltakarodik, maszk által rejtett széles mosollyal fordul a két ismerős, fehérbe öltözött felé.
- Nem garantálok semmit.- viccelődik az elffel miközben megszorítja a kezét.- Köszönöm, és hát valóban, akkor úgy tűnt volna, hogy direkt egymás ellentéteinek öltöztünk. Mellesleg, tetszett a trükk a maszkkal. Hatásos volt.- kuncog fel, majd Lidia felé fordul, és mélyen meghajol, egyik kezét előre nyújtva.
- Szabad egy táncra, hölgyem?- kérdi, a smaragd tekintet a kéket keresi. Ha a fehér angyal belemegy, gyengéden beljebb vezetné a többi táncos közé.

Tekintetével gyorsan végigméri az újonnan megjelent énekesnőt, de aztán gyorsan visszatér az előtte álló táncpartnerére.
- Elképesztően nézel ki ebben a fehér-arany gyönyörűségben. És ezzel a maszkkal... Esküszöm, mintha bálba teremtettek volna.- sóhajt fel, majd amikor a zene első hangjai megrezdülnek a levegőben derekánál közelebb vonná magához a nőt. - Lássuk, mennyi maradt meg még régről.
Azzal meg is indulna táncuk. A tollpihét lágyan libbentő szellőhöz lenne hasonlatos táncuk a lassú, érzéki zene és ének közepette. A dal témája és egész felépítése közeli, egymáshoz simuló táncra szólít mindenkit, és Kaeron ennek nem is állna ellen, noha az egész során megtartana egy bizonyos távolságot... Még akkor is, ha ez nem is feltétlenül valami nagy távolság, de tartóztatja magát bármilyen komolyabb cselekedettől, és ráadásul nem is tűnik ridegnek vagy tartózkodónak. Persze ettől függetlenül kiélvezné a táncot. Egy idő után, ha sikerült egy kicsit ráérezniük a másik ritmusára, Kae még a szemeit is lehunyná egy ideig, csupán a zene, a dal, a tánc és kezei közt tartott szépség mámorára összpontosítva egészen varázslatos mozgással kápráztatná el Lidiát, csakúgy mint bárkit, aki ezalatt őket figyeli. A férfi kabátja hol palástként, hol ködként ölelné őket körbe. A fekete és fehér mintha összefolyna, egymás körül keringne. Annak, aki már érzi az italok hatásait, nehéz lenne megállapítani, hol ér véget a fény és hol kezdődik a sötétség.

Amikor már kezd elhalni a zene, a mozdulatai is tompábbak lesznek, kinyitja a szemeit. Az utolsó, veszettül a múló pillant-létbe kapaszkodó hangok elmúltáig tartaná karjaiban a nőt, majd mély levegőt kifújva hátralépne egyet, és törzsből, mélyen meghajolna.

|Sydro|

Nem kell sok időnek eltelnie - sőt, lényegében semennyinek -, hogy kiszúrja a bámuló-leskelődő Marenát. Ez viszont nem lesz kölcsönös: elsőre biztos nem fog feltűnni a nőnek - hiszen mind a maszk, mind az elf aurája sokat takarnak... Úgyhogy amíg a másik a szoknyáját gyűrögeti, kémlel és kukucskál, ő iszik még néhány nagy kortyot az "átbűvölt" likőrből. Azonban mikor a félelf visszafordul az oszlop mögé, arasznyi távolságból bámul bele az arcába Sydro maszkja, feltehetőleg akut riadalmat és pillanatnyi szívleállást okozva a nőnek ezzel a hirtelen és észrevehetetlen helyváltoztatással.

- Jó estét, ifjú hölgy. - biccent kimérten, s azért reméli, nem kell Marenát felmosni a padlóról. - Miben segíthetek? - kérdezi a maga módján kedvesen. - Úgy vettem észre, valami nagyon felkelthette a figyelmét. A medálom tán, avagy különösebb dolgok, lények, árnyak, jelenések vonultak el tekintete előtt?
Amíg a válaszra vár, Foxnak is bólint egy aprót köszönésképp. A fekete ruhás nő színpadra lépésére azonnal felfigyel. Sajnálatos, hogy őt nem kérheti fel az andalító táncra; persze ezen nem sokáig búslakodik: végső soron mindenre akadhat megoldás.

- Menjen csak, kerengjen kellemeset a rókafival. Azután még beszélünk. - szól tűnődve a kíváncsi félelfhez, s ha elindulnak, likőrjét eltünteti, követi őket a tánctérre, majd hamarosan az est eddig talán egyik leglátványosabb és legfurcsább tüneményét produkálja. Ha valaki távolról, fókuszálva figyelné, azt láthatja, hogy az elf egy árnygomoly-szerű, megfoghatatlan valamivel simul össze s lépdel körbe. Azonban aki táncol, mozog, és a közelében van, esetleg a szeme sarkából észleli csupán, megesküdhet rá, hogy Sydro a búgó hangú énekesnővel táncol. A zene halkultával a látomás is kifakul, eltűnik, a férfi pedig elégedetten tér vissza egy ülőalkalmatossághoz.

/Alex Relied /

A táncot kissé unja, ez a szédelgés nem az ő világa, leginkább táncba sem tért volna meg ismét Renard
al, de az oly hevesen rántotta be őt megint a parkettra. Szemei kérdőn nyaltak végig mindannyiszor a férfi szemeit, hogy mi ez a mulatságos színjáték felőle, figyelmet, ekkorát sosem kapott tőle. Mozzanatai lusták a vidám melódia ellenére is , játékosságba folytja el ezt. Néha megpillantja a ficsúr szőke hajkoronát, ami a táncolók között cikázik el, túl finomnak tűnik ide, hiába a kiöltözött puccparádé. Összébb simulna partnerével a lassabb részhez érve, de ezt megakasztják meglepetésére. A többszörösen felbukkanó fiatalság nyújtja kezét érte, és máris szívébe lopja magát merészségével, pont ettől a vaskalapos szajha árussal húz újat. –Ahoy bátor ifjont szőke herceg- Üdvözli a leszólítójukat, szívet melengető búgással, megszabadulva láncaitól. Renard szavaira száján fintor gyűrődik, de nincs kedve veszekedni,befogja.

~Ehem ember, mint valami törékeny árucikk volnék, ~ Villan  Doncira méregzöld szeme, mit atyáskodik, felette s mit hölgy. Vérmes kalóz. Átadja kezét és táncát Benedictnek,őt megkíméli undok taposástól, követi a parketten ízléses botladozását és mintha jó orra volna, olykor kérdőn furakszik szemeibe saját kérdő pillantása. Lépked a zenére, körbetekint a termen, idegen és még több idegen kering körülöttük. A zene gyorsabbra váltásakor is méltóztatik együttműködőn táncolni az ismeretlen maszkossal, forog és ugrál, követve a példát ajkára tapadó mosolyvigyorral amit néha megvillant. A zene elhalkulásával az ő táncuk is elhal, hajlongásra színpadias kézmozdulattal pergeti meg a levegőt mintha kalapért nyúlna fejéhez, mely láthatatlan és azt emelné meg bohókásan. –Köszönöm a táncot- Vigyorogja és végre pihenhet ismét, poharat vadászna ,de merre mozdul minden tálca elsiklik szeme elől,nem úgy mint az érkező nő,feketében. Ahogy mindenki más, ő is odébb áll teret adva neki, s megneszelve mi készül, felsóhajt. Mielőtt a zene kezdődne, iszkolna is tova, de ezen ismét útjába kerülő Renard fülön csípi.

-Pokolba veled! Direkt csinálod mi? – Morog ma már sokadszorra és mielőtt valóban elcsábíthatnák újra valami érzelmes andalgásra tiltakozólag megrázza fejét. –Ezt most nem, ez a táncot egy üveg rumnak szánom, sajnálom, elígérkeztem – Utasítja vissza a házigazdát és máris elillan mellőle, remélve vagy a rum talál rá, vagy valaki más, akiben menedéket lelhet kis időre,és nem táncolni kíván. Benedictet szem elöl tévesztette már,ha nem is végleg, rá se hederít egy üres pamlagra dobja le magát kényelmetlen ruhájának felsőjét igazgatva magán, aszaton mellette finomságokkal, jégbe hűtött itallal .

-Nimruil-
 
- Hát tehetek én róla? Fogod magad és utánzol, kiöltözöl fehérbe mi?  - kuncog. - Minden esetre ránk jellemző az biztos. Szemet gyönyörködtetsz. Persze annyira nem mint én, de nagyjából a nyomomban vagy. - persze számít esetleges fenéken billentésre, de ha már szórakozás...
 
Bólint, ennyi meló után kénytelen pihenni kicsit ő is, el is kísérné kedvesét, a puszinak hála mosollyal fekete képén. Most, hogy fényderült rá micsoda ő, több kíváncsi tekintet mered rájuk, vegyesen félelemmel, vegyesen ellenszenvvel. Nimről már rég lepereg az ilyesmi, így nem látni rajta, hogy zavarná, legfeljebb Lidia miatt aggódna, hogy a nő jön kellemetlen helyzetbe.
 
- Azért remélem tetszett, ha már így kitettem magamért. - mosolyog a nőre.
 
Ezúttal már megenged magának egy könnyed italt , bár nem biztos benne, hogy jó ötlet, néhány kortytól csak nem lesz baj, noha kedvére való a nedű amit lekapott egy tálcáról. Amikor kiszúrják Kaeront ő mosolyogva biccentene a félvérnek, ő maga csak késve indulna el felé, valszín nem annyira lelkesen mint Lidia, bár nem ellenszenvből, vagy féltékenységből immár. Amikor viszont meglátja, hogy a nő beleütközik egy csöppet sem rokonszenves alakba, ő máris megszaporázza lépteit, ilyet nem játszunk. Odaérve máris kihúzva állna Lidia mellé, bár talán már bőre színe is eléggé elrettentő lesz az idegen számára.
 
- Kedves uram, csak megjegyezném ha távolról is látták egymást az etikettel, jól tudja, a hölgyet felkérni partnerétől kell. - mondja szigorúan miközben felbukkan az énekesnő a tömegben, a színped felé tartva. - Ámde én ezen arcátlanága miatt elutasítom; keressen mást, vagy táncolhat velem. - s tekintetében mágiáján köszönhetően lángok gyúlnak.
 
Függően attól mik történnek ezután, talán ez elegendő az alakot elzavarni, ha ketten Lidiával nem is, talán Kaeron is kiszúrta őket, s becsatlakozik a mókába. Nim mindössze ezt cselekszi, remélhetően több nem is kell. Ha a baj elhárult, ha találkoztak végül Kaeronnal, átengedné Lidiát e táncra.
 
- Oly lelkesen kutatott utánad, vidd el erre a táncra. - mondaná Kaeronnak. - De aztán ki ne fáraszd teljesen, még előttem is van jelenése. - Kezet rázna a félelfel. - Impozáns ruha. Még szerencse, hogy nem a sárkány dizájn mellett döntöttem. -kuncog, majd át is adná nekik ezt a kellemesebb, simulékony táncot.
 

Sajnálja, hogy nem ezen alkalommal kerültek együtt a parkettre, de őszintén reméli, hogy a parádézó bárd kit nemrég látott szeme sarkában nem csak élősködő dísznek van itt. A bárdoktól mindig nagy durranás várható főleg olyan külleműtől mint ez.  Habozik kicsit, mit kezdjen magával, arra jut, hogy csak megiszik egy rendes italt is, bódító por ide vagy oda, ideje kicsit elengedje magát. Itallal támaszkodna egy oszlophoz és nézné a Fox-Mara-Sydro triót homlokráncolva.

Örömmel hallgatja végig a bárd szavait és bizonyos benne, hogy olykor még kissé elrugaszkodott ígéretei sem fognak annyira távol állni a valóságtól és képességeivel valamint tapasztalatával egészen biztosan be fogja majd aranyozni az estét, ami már így is tökéletes ritmusban és hangulatban szinte készen áll bármilyen csodára. Egy perccel sem időzik ott tovább a kelleténél, hiszen útjára engedték, tiszteletét tette a piszkos anyagiak meg ráérnek a mulatság után a zsebekbe vándorolni.

Végre akad ideje partnerére is, nem akarta igazán elhanyagolni, de egy ilyen bál a külcsínről és a mézes mázos beszélgetésektől gyakori, főleg a házigazda számára, hogy minden úr és hölgy kellő elégedettséggel hagyja majd el az estét. Ettől még az élvezetből, neki is kijár.

- Talán igazad van, megpróbálok eleget tenni a kérésnek amennyire megvalósítható.

Mosolyog szélesen még Lexire és ugyan látja, hogy nem nyerte el igazán tetszését, hogy ismét az élettel telített táncparkettre rángatták. Idővel mégiscsak úgy tűnik, bele jön a dologba, vagy csak kiváló színésszé avanzsált át ez most igazából mindegy is. Nem tűnnek ki a tömegből jobban a kelleténél és a lényeg, hogy kívülről pont annyira élvezik a táncos perceket, mint mindenki más.

Ami megzavarja a kalandos pillanatokat az egy úriember kissé visszatetsző huncutsággal mégis talán illedelmesnek mondható köszönéssel. A kérése egyáltalán nem lepi meg, nem mondhatni, hogy szívből örül annak, hogy partnerét egy kis tánc erejéig elrabolnák, de ez egy ilyen estén meg szokott történni. Így ha Lexi nem ágál ez ellen különösebben, a jó modor és illem megkívánja, hogy átnyújtva hölgyének kezét kicsit visszavonuljon.

- Kérem, vigyázzon a hölgyre.

Mond röviden mégis talán sokat sugallóan ennyit, hogy aztán a táncparkett szélére sétálva újabb italt ragadjon magához ezzel eleget téve Lexinek tett ígéretére. Nem akar egész este olyan görcsösnek mutatkozni, mint egy darab fa. Az ellazító ital és más nyalánkságok keveréke persze már benne is kezd dolgozni és a táncoló tömeget nézve egészen furcsa elégedettséggel tölti el ennyi mosolygós arc és meghitt pillanat keveréke.

Akkor eszmél fel csupán mámorító pillanataiból, amikor a fekete ruhás hölgy érkezik.  Tudja mi fog következni és e dal alatt nincs az a földi vagyon, amiért magára hagyná vagy másra bízná partnere kegyeit. Nincs apelláta ez az ő tánca lesz. Szerencsére az úriember már úgy is kihajlongta magát a tánc után így kihúzva magát az előadás kezdetére Lexi elé lépne, hogy kérlelően újra táncba vigye, de egészen másra, mint eddig. Tekintetét szinte egy rövid pillanatra sem veszi le róla, belefúrja a másik gyönyörű két borostyán zöld szemébe. Lassan és érzelmesen mozdulva, szinte összesimulva és kellően elnyújtva a mozdulatokat vezeti végig, nem akaratosan, nem követelőzően, csak kellő magabiztossággal, mintha a világ is megszűnt volna körülöttük. Túlzás lenne azt állítani, hogy szerelmesen, belebolondulva, kéz a kézben most túl romantikus akarna lenni, nem erről nincsen szó. Csupán szeretné élvezni tényleg magával ragadó partnerét, és azt éreztetni vele legalább e tánc alatt, hogy nem úgy kezeli, mint bármelyik másik nőt az életében, ami azért nagy szónak mondható nála. Lexi mindig is különleges lesz neki.

Mikor megjelenik a házigazda, vigyorogva hajtana fejet annak, kicsit elvéve figyelmét a két parkettre rángatandó egyedről.

- Jó házigazdám, önnek semmi oka az aggodalomra, ha már itt vagyok biz fellépek s kirázom nadrágjaikból s szoknyáikból becses vendégeit! - biztosítja könnyedén Renardot. - Impozáns kis estély, meg kell mondjam, ha valóban nem ért a szervezéshez, hát jól tippelt. Ezen illatos virágszál, e férfi szívek falatozója, pedig felül múlta minden várakozásaimat, - pillant ekkor Rosera - nagyon jól párosított minket, ha az estével magával nem lennék elégedett, hát Rose kisasszony mosolya minden nemtetszést elűzött volna már lehangolt szívemről. Ámde e hölgy társaságában lenni az örömök teljes betetőzése, meg kell mondjam. - kuncog.- Menjen hát uram, s élvezze saját estélyét, az én soraimat pedig bízza rám, ilyenben még nem volt része ami most következik.
 
Renard távozik, ahogy a két illető is bár elfogadják az invitációt, mégis eltűnnek akár a kámfor. Hát legalább gondoskodott róluk, nem csak ivászat lesz e megpiszkált nedűből. Ekkor perdül a nőszemély elé és nyújtja kezét felé, igen bizalmasan közel hajolva.
 
- És még te sem tudod mi lesz később, kedves rózsaszál, kérlek, óh, kérlek, puha szirmaiddal adózz érzékeny férfiúi lelkemnek, ezen estén erős késztetés érzek, hogy behódoljak szépségednek! 
 
Lemegy a tánc, s elégedetten méri végig a tömeget, majd a kisasszonyt magát.
 
- Jöjj kedvesem, úgy hiszem pihenőre van szükség, kicsit fújjuk ki magunkat mielőtt újfent megpörgetlek,  mélyreható alázattal, ezen szépség oltárán sok vérrel kell adózni, azt sem bánom, ha szívem leáll mikor fölöttem - kuncogni kezd. - mellettem, táncolsz.
 
Meglátja a közeledő szépséget kihez mint zenésznek biz volt már dolga, mi több, bár afférjuk nem volt, kellően agyára ment már a nőnek, hébe-hóba, bár ki tudja, lehet pont ezért kedveli a bohókás bárdot; avagy nem.  Hirtelen ötlettől vezérelve húzná finoman magához Rose-t és oly közelről szól hozzá, hogy a nő még valamitől enyhén mentás leheletét is érezheti az arcán.
 
- Mondd kedves és utánozhatatlan Rose-om,  szeretsz rossz lenni? Mert most szeszélyes kedvemben effélét kérnék tőled, hódolattal.  
 
Elvigyorodik, majd sietősen vinné magával a szépséget, annak kezét gyengéden, dédelgetve fogva, tudván, e színpadon felbukkant hölgy milyen jelegű énekkel fog előrukkolni. Az énekesnő látóterében állna meg partnerével és még időben vonná magához, hogy az új zenéhez illő táncot kezdjék el járni.
 
- Most pedig... -mondja érzékien a nőnek. - E tánccal ziláld szét, erőszakold meg a lelkem te végzet asszonya!
 
S a simogató éneket követvén, lágy és simulékony táncba kezd, Rose kisasszony minden hajlékonyságát és kecsességét kicsikarva, lassan pördíti meg, s húzza újfent magához, dönti hátra, végig húzva kezét annak oldalán, majd emeli fel egyenesbe, s húzza újra közel magához, mindeközben csak lás mosollyal figyeli, szemeit végig a másik íriszeibe fúrva, már-már igézőben, s apró cselt bevetendő, halk szót suttog, mit nem is igazán érteni, mire Rose szoknyája alól rózsaszirmok kezdenek hullani a parkettre, mindez érinthetetlen, s múló tünemény, illúzió csupán, mikor egy szirom földet ér, alig néhány pillanat és elhalványodva elenyészik. Le sem veszi tekintetét partneréről, még ha azért is vannak itt, hogy az énekesnőt szekírozza, nem rombolja le azt mit eddig "beadott" partnerének, továbbra is úgy kezeli, mintha e nőszemély számára az est fénypontja lenne, bár meglehet az is lesz, ha lopni tud tőle pár kósza percet, egy nyugodt zugban.  A tánc végére már kellően érzi magán a füstölők hatását, még szerencse, hogy nem ivott hozzá, de ez aztán nem elég, hogy e tapasztalt bárdot a padlóra küldje, igencsak éber szemekkel néz el a színpad felé, vigyorint egyet az énekesnőnek.
 
- Menjünk hát, kedvesem, ezúttal már pihenek, hiszen bármikor következhetek én. Ki tudja a szervezés, hogy óhajtotta.  Addig pedig had sütkérezzek a fényedben, szirmos cica.
 
Meg is fogná a szépség kezét és indulna el vele le a parkettről, mit sem törődve vele mit szól az éneket záró, hogy jót mulat-e, vagy bosszankodik, az bizony rejtély, az akkor derül ki, mikor kiderül.
 
- Jól tudom kötelességed teljesíted, de talán tőlem mégis elfogadsz egy korty frissítőt. Keresünk egy kevésbé harcidrogozott példányt, mit szólsz? - majd egy merész ötlettől vezérelve már nem a kezét fogná, derekánál fogva vonná magához és vezetné így, egy italos pulthoz, hogy ott kezdjen el kutakodni.
 
Ő még nem iszik, az biztos, tiszta fej kell a maga fellépéséhez és tetszik, nem tetszik, a füstölők már így is próbálnak elméjébe hatolni.  Persze ha a virágszál nagyon tiltakozik akkor nem erőszakoskodik csak amennyire muszáj, egy rokonszenves ülőhelyet keresne, hogy leültesse kísérőjét, ő maga pedig annak karfájára telepedjen.
 

- Elégedett a kísérőjével, kisasszony? - vigyorog le a nőre, tréfálkozón magázva azt. - De csak is és csakis őszintén! Látom ám ha csak kötelességét teljesíti. - kacsint.

-Ugye? Azt hiszem még soha nem voltam ennyire jól öltözött! - mosolyog Marénára, s ahogy a lány elkezdi a gallérját igazgatni, mancsaival hessegeti el a kezeket - Ne piszkáld, igy is majd megfolyt ez a fránya ing... -mondja panaszkodva, majd ő maga igazítja meg inge gallérját enyhítve a nyakát szorító érzést
Mara ajánlatán egyből jókedvűen felnevet.
- Miért is ne, de akkor már egy egész háremet toborozz nekem!
Nem kerüli el figyelmét a tömegből kiváló s feléjük tartó Sydro, aki végül mellettük horgonyzik le, s mikor látja mara milyen hévvel igyekszik elbújni tekintete elől furcsállva szegezi a lányra a szemét.
- Te meg miért bújócskázol? - s ahogy kiles takarásból nevetve mondja - És még rossz is vagy benne!
Aztán elhallgat a zene, s vendégek többségével együtt az ő tekintete is a felbukkanó fekete jelenségre vándorol, akit kíváncsian vesz szemügyre, szemével kísérve színpadig tartó útján. Aztán ahogy felcsendülnek az új dallam első hangjai, még saját maga számára is furcsa elhatározásra jut, és megragadja maga kacsóját, persze csak finoman.
- Megtiszteled egy tánccal a büdi rókádat? - kérdi vigyorogva, de már húzza is őt maga után, hogy aztán bevezesse a tömegbe, miközben magában azon csodáért imádkozik, hogy ezalatt a rövid idő alatt jelentősen javult táncos tehetsége, s most nem fog senki lábára sem rálépni.

[Lidia Ander]

Italát iszogatva hordozza tekintetét körbe maga környezetében, ajka szárazan szomjazik már rá, szeme még mindig kutat. Sydro szavai még eljutottak hozzá, cseppnyi mosollyal hálálta meg őket, kedves bókját és biztatását, kérdésére a választ, min szinte meg sem lepődik, -milyen kajánul hangzik, a rejtélyes férfi szájából, vígabb mosolyban értékeli. Kiissza kelyhének tartalmát és a pohárba rejti a virágot, mit kapott, hogy abban pompázzon tovább. Nem tudna mit kezdeni tánc közben a virággal bármilyen csodás is annak pompája. Egyik tálcán koppan az üres kehely talpa és fordul párat újra megindulva, de ismételten zene csendül és újabb különös kérője akad, kerge bohóckodással kérve fel őt.

Akaratlanul is kineveti a látványt, de derekát beadja egy könnyed vállvonással és kezét nyújtja, mit úgy ragadnak meg akár a sólyom az áldozatát és perdítik bele a táncba mit először megszeppenve viseltet, és ha nem kapná el partnere, bizonyára elsőre máris felmosná a parkettet, de nincs, ideje rossz lépésre újra megforgatják, és kezüket váltva forgolódnak, pörögnek, akárha gyermekek fakardal vívnák kalózok izgalmas csatáit. Szédelegve követi a másikat, máskor hátrálva hívogatja, szoknyáját meglengetve, incselkedve, vállait billegteti, s szőke hajhullámai úgy reppennek körülötte, akárhányszor csak forgatják. Nem bírja nevetés nélkül, vidáman cseng a zsivajban hangja, piheg halkan. Fellélegzik a lassabb részre, még sincs ideje körülöttük lévőkre nézegelődni, kecsesen tartva az illő távolságot keringőzik partnerével, és ahogy döntik, ösztönösen, finoman billen háta, filigránul hajlik és fordul még mindig levegőért küzdve, de folyton mosolyog a láthatatlan szemekbe.  Nem szólal meg, pedig volna kérdése, a tánc akkurátus lépéseire gyanakodás fogja el, ismeri ezt az embert, de hamar elhessenti a feltételezést is, egy újabb váltás éri, s ha akarna, sem tudna elszabadulni úgy, vezetik végig. Utolsókat pengetik a húrok és váratlanul belehajolnak személyes terébe, felbukkannak az ismerős szemek, hozzá párosulva az ismerős hang pimasz szónoklata. Elnyílik szeme az arcátlan szavakra és a bókra, hirtelenjében azt sem tudja megölelje-e vagy felképelje, de végül mikor a maszk is felreppen felfedve második arcát és parázsló farkasok veszik őket körbe, szíve ellágyul. Csillogó szemekkel fordul körbe, elalélva, lesve a neki szóló látványosságot, csípőre teszi kezeit, mikor újra szemben találja magát az immár teljes és titkolatlan kedvesével, ki a bolondját járatta vele.
- Szemfényvesztés? – Szeme vádlón pillant rá, ám hangjában a vidámság hullámzik végig –Azt hittem semmi feltűnés, kedves istenségem, míg Ön az Én csípőm kívánja korrepetálni , talán én megtanítanám, hogy mi is az, mikor beleolvad a környezetébe.- Riposztol derűsen és szoknyáját összecsippenti ujjaival ,hogy pukedlizzen megköszönve a táncot,fogva tartva az elf szemeit közben.

- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én kicsit elfáradtam, jól esne egy ital és kifújnám magam-  Egyenesedik fel ,s egyben a kesztyűs kezet megfogja magához húzva a férfit,gyors puszit lehel a sötét bőrű arcra és kacsintva elindul,elengedve őt,hogy italt keressen magának, remélve követik őt. Óvatosan kerülgeti az embereket kipirult arccal és lekap egy poharat egy előtte elsétáló pincérlánytól ki frissítőket szolgál fel. Visszafordul, háta mögé lesve és meglátja a mágust, zöld sárkányként tetszelgő jelmezében. Belekortyol pezsgőjébe és integet a férfinak hátha észreveszi, ha az emberek nem sodorják el, oda próbál hozzá lépni ,de elé toppan egy nagyobb férfi ízléstelen vigyorral a képén,  kezét nyújtva. Hátrébb lép a lány ,ebből most nem kérne.

Maszk a bál

Felkuncog a bárd oldalán a leány,pirulékonyan  ajkai elé emeli kezét ,hogy takarhassa bűnös tettét. –Mösziö maga mérhetetlenül hízelgő, érthető, miért andalító minden játéka, ha ilyen szavakkal kísérti meg a női szíveket- Pironkodik tovább is hiszen munka adója váratlanul szegül melléjük és nem saját szórakoztatása miatt rendelték Bastien mellé. Visszafogottan hallgat el míg Renard megejti a közlendőjét, és távoztával felengedve újra, megengedi magának a könnyed préda szerepét, mint eleddig senki sem jutalmazta ily csodás szavakkal és lelkét cirógatva odaadó kellemes partnerként szégyenlősködik, s ha tudná a lantos mindez precíz játéka csak a lánynak, talán még meg is dicsérné a házigazdát milyen frappánsan vonta össze a két művész lelket egymás elbűvölésére.
Kihúzott háttal illegeti magát, a két invitált fiatalembernek a díszes férfiú mellett, és szerényen visszautasítja a részegesítő italt, hiszen ezen az estén, neki tiltott az italfogyasztás, így is a füstölők hatására kellően ellazult már.

Táncot ropva dorbézol, percre sem engedve el hódolóját, forog, perdül, tapsol és kacag lebegtetve karmazsin ruhájának finom anyagát s már- már ringispil szerűen forog vele a világ mire a nóta véget ér. Alig áll meg lábán a leány, szoknyáját közrefogva kezével, lanka pukedlit ejt meg a táncért cserébe.

A Pörgés forgás mindenkit levett a lábáról kit ért a zene csábítása, idegenek vegyültek egymással, áthágva minden tánci etikett melyet a nagyságosok szültek és egységeket bontván, bontottak szirmokat a színes, színtelen női szoknyák, nyíló virágként. A tánc és a hevület, mely elragadott minden ép eszet és lelket, kipirosodó arcokat és szaporán lüktető mellkasokat hagyott maga után a parketten. A levegő izzásával, a helység kezd nyári forróságot idézni, vagy talán, csak a selymes csillanó por, mely az italok sűrűjében csap le a vendégekre, felszabadítva titkos vágyaikat és félszegségüket.

A zene véget ért, s ettől csak feléled a zsivaj, a zaj. A kis pihenő mi csillapítást hoz a lüktető szívekre nem tart oly sokáig, hogy hagyja elpilledni a pamlagokon heverészőket és beszélgetőket az újabb csilingelő kupákba, italokba csak az alkohol kártékony a maga varázsával és miként az óra éjfélt ütne, a tömegben egy fekete ruhás nő húzza uszályos ruháját maga után s kidüllesztve pompás idomait, melleit sétál keresztül a termen az előtte utat nyitó színáradat között. Dekoltázsán, csuklóján vörös rubin csillan, vékony láncokon lógva, ében haja, aprólékos kontyba tűzdelt feje tetején, annak éke egy tenyérnyi vörös rózsa. Maszkja vörös-ezüst színű, bal oldalt kissé ívesen felfele hajló. Tollak és rózsák tarkítják és szemrésein át fekete szembogarak pillantanak a rá nézőkre vissza. Kecses mozdulatokkal végig siklik a termen, fellép a muzsikosok színpadára. Mindenféle felkonferálás nélkül int, a zenészeknek kik akkordot váltanak értőn, és újabb tánccal kecsegtetnek zenéjükkel, lassabbal, finomabbal, mint az eddigiek. Ellenállhatatlan, fátyolos női hang éneke metsződik össze a remegve síró hangszerekkel, egyszerre szól szerelemről, halálról, átokról, bűnről és magasztos megtisztulásról.

A mélyreható női hang és a lassú dallamok még azokat is felszólítja, kik nem táncoltak eleddig, magával csalogat, elcsábít, összesimulva, érzéki táncba kezdenek az emberek,elfek,fél lények ,itt már nincsenek különbségek csupán felszabadult mozdulatok. Végeláthatatlanságig nyúlnak a hangok karmai , mintha örökké fogná közre s össze a párokat úgy forog velük a világ is. A gyertyák fénye mintha elhalványulnának, a képzelet fénylő játéka hullik reájuk csillagporként borítva be őket.

/Benedict Binger/

A cserfes leányzónak hála, amíg a verset hallgatta, igazán nem szűkölködött gondolkodnivalóban. A tánc közben egy futó mosollyal nyugtázta Renard partnerének ügyetlennek tűnő mozdulatait, azóta pedig fürkészőn tartja a szemét a hölgy alakján. Most már ismeri a hely rangosabb tagjait, és miközben illedelmesen társul a beszédet követő taps dallamához, megszületik benne az elhatározás, hogy mit tegyen a következőkben.

Abban a röpke pillanatban, amíg mindenki partnere után kutat, az egyik pulthoz siet, és valamilyen megfelelő ital után kutat a kiszemelt hölgynek. Felhúzott szemöldökkel figyeli Krin, etiketthez semmiképp nem illő viselkedését azzal a két pohárral, majd meglepetten fordul a mindkettejüket leszólító bárdhoz. Először még azt sem tudja, kivel van dolga, de mikor Krin hirtelen mozdulattal meglöki, és bemutatja a bárdot, már ebből sem fakadhat gond. Habár ijedten toppan hátra a váratlan lökéstől, gyorsan összeszedi magát.

Az őt megillető eleganciával köszönti a bárdot, remélvén, hogy ezzel enyhít kissé az iménti szerencsétlenkedésén.
- Nagyon kedves - mondja, és hagyja, hogy a bárd elinvitálja őt az italos pulttól. Oldalról az iménti leány térne vissza hozzá, ám Benedict megrázza a fejét, jelezve, hogy most nincs szüksége partnerre.

Elfogadja a bárd kézfogását, ám ahogyan Krin teszi, ő is belevész az emberek forgatagába, mielőtt elérnék a parkettet.

Elkezdődik az újabb zene, és Benedict annyi felé figyelt, hogy lemaradt a párválasztáskor, de nem aggódik. A gyors dallamra táncoló emberek között fel-alá sétál, próbálva a legkevesebb feltűnést kelteni, és kivár.

Ahogy a zene ismét lassúra vált, Renard és Alex mellett terem. Arcán a ficsúrok jellemzően huncut, mégis arrogáns kifejezésével nem kelti a legjobb benyomást, de szavai magabiztosan szólnak.
- Szép estét kívánok a házigazdának, és gyönyörű párjának. - Színpadias mozdulatokkal egészen a földig hajol, mielőtt folytatná. - Szabad egy táncra? - néz Alex felé.

Ha Alex elfogadja az ajánlatot, akkor már be is mutatná nem tökéletes, de általában pontos és mindig magabiztos tánctudását, hogy elkápráztassa a hölgyet. Előzőleg megfigyelte ügyetlen mozdulatait, amivel letaposta Renard lábát, így egy pillanatra sem adja fel a vezetést, ő maga sem a legügyesebb ebben, de rendíthetetlenül irányítja minden mozdulatukat. Ezúttal nem kérdez, mindössze néhány pillantással próbálna közelebb kerülni a hölgyhöz. Nem akar információt kinyerni, csak élvezi, hogy a házigazda elől kérte el a partnerét, és a szimpla szórakozásnak él. Persze mindig ott a hátsó szándék, de ez egyáltalán nem látszik rajta.

A gyors ütemek alatt, ha még akkor is vele marad partnere, gyerekes izgatottsággal forgatja keresztül a parketten, és mindent megtesz, hogy jó szórakozást nyújtson. Már megfigyelte, hogy mások sem ragaszkodnak az etiketthez, így ő is elengedi magát. Végül pedig ismét a földig hajolva köszönné meg a táncot.

Persze, ha Alex nem fogadta el a felkérést, akkor Benedict visszatér az italos pulthoz, hogy enyhítsen egy kicsit a kínos szituáción.

/Mákvirág Krin/

Épp a lélekerősítők széles palettáját fürkészi, mikor megakasztják, így kényszerítve rá őt arra, ami épp a keze ügyébe kerül, de mivel kettő van neki, jut mindkét keze ügyébe. Egyiket köszönésre emelve, le is hajta, ahogy szembefordul kíváncsiságának emberi gátjával.
Ugyan a drága likőrt illet volna legalább kiélvezni, ízlelni és kostolgatni, megadva alkotóinak a tiszteletet, hogy nem holmi lebujból szakajtott lőreként kezelik, de sajnos ez a két pohár rossz kezekbe került.

A kiüresedett poharat, visszavarázsolja egy macskanyújtózkodással a tálcára, mely azóta továbbindult, majd annak megárvult likőrtársára néz, mely ott magányoskodik jobb kezében, hogy pár szívverésnyi idő múltán,  egy sanyarú, de néma sóhajjal Rose felé nyújtsa azt.
-Hallod ezt pajtás? Böki oldalba egy pillanattal később könyökével Benedichtet, minél kevésbé számít rá amaz, annál nagyobb öröm neki.
-Maga a bárd invitál táncolni, ilyet az ember, se itt, se másutt nem utasíthat vissza!Ugyan ő a legszívesebben megtenné, mivel már az előbb sem önszántából rohant, hogy villantsa a tehetségét, viszont ha nem is a levegőben volt valami, de a megcifrázott italban mindenképp, amitől egyre csábítóbb volt a gondolat, hogy megint megmozduljon immáron egy ismerősebb dallamra.
Egy apró akadály ellenben...
Ha Rose nem kérte a felkínált frissítőt, akkor azt is hátradöntve, tűnik el, akár árnyék a déli napon.

Nem sokkal később, már elkezdődött a tánc, amikor újra megjelenik, partnere az egyik pajkosabb tündér, ami egyáltalán nem kár, sőt öröm, mindkettejüknek üdvözítő, hogy pörgősebb a szám ritmusa, mégha továbbra sem az igazi. A zene elhallgattával, kipirosodva pihegi ki magát, a füstölők erős illatát nehezen tűri, jól esne számára némi friss levegő.

- Jó, annyira nem volt rossz... - morogja Kaeronnak. - Megleszek te mamlasz! Eriggy, olvassz meg pár szívet. És szavadon foglak, ha még magamnál leszek. 

Mondta mielőtt távozott a parkettről, kiszemelt oszlopához. A róka közeledik hozzá. Haloványan elmosolyodik a bundás közeledtére, de valahogy most ez sem boldogítja igazán. Elkezdődik az új tánc és figyeli a forgatagot melynek most nem válik a részévé, meglehet már egész este nem. Amikor Fox mellé lép, éppen megissza a poharában lötyögő utolsó kortyokat és már veszi is le egy tálcáról a következőt, helyére téve üres poharát. Az ital és a benne úszó finom por megteszik hatásukat; arca enyhén kipirult, csípője enyhén ring a zenére ami éppen mozgatja a társaságot. Ezúttal nem veszi észre, de beharapja alsó ajkát mire kevés piros festék kenődik az egyik fogára.  Amikor Fox odaér hozzá rávigyorog.
 
- Szervusz büdim. - mondja a rókának. - Igazán fess vagy ma. - dicsérné meg, annak öltözékét, felnyúlva, hogy kicsit megigazítsa a róka gallérját. - Nekem most éppen ennyi volt talán később.. Megfolyt ez a tömeg. Itt sem kéne lennem. Vagy tudom is én... Nehogy azt hidd, mindjárt szerzek neked négy-öt lánykát aztán meglátom hogy bírsz velük, innen fogom nézni ahogy megesznek bundástul. - kuncog.*
 
Ha figyelmezteti a róka, úgy eltünteti a foltot fogairól, szégyenkezve. Belekortyol az új italába. Végig követi a táncot, onnan látja Nimruil és Lidia táncát ami felettébb szórakoztatja. Amikor pedig Nimruil feldobja a maszkját és történik ami történik, lesüti szemeit. Kissé összeszorul a szíve, belegondolva, hogy nincs aki ilyesmit tegyen érte. A szer és az alkohol közös hatása persze nem hagyja végleg magába süppedni, helyette kíváncsian, lassan táguló pupillákkal kezdi el fürkészni a tömeget. Látja az úriembert... elfet, ahogy a tánc végén a közelükben állapodik meg.  Rászegezi tekintetét az elfre, annak furcsa maszkja miatt kicsit kirázza a hideg.  Valami mégis vonzza a tekintetét a férfin és maga sem tudja megmondani micsoda. Talán Sydro műve, biztosan ő volt az , de az is lehet, hogy csupán az alkohol és a narkotikum műve.  Annyira beleréved az elf látványába, hogy ha az észrevenné őket, csak idővel tűnne fel neki, hogy az idegent figyelte. Lesüti szemeit és szoknyáját kezdi el szégyenkezve gyűrögetni. Már kezdődik is, már alakul is kifelé a kellemetlen helyzet amitől félt, hogy lejáratja itt magát.  Foxra sandít, majd megint az elfre és ha az még mindig figyeli őket, már ha egyáltalán feltűntek neki, újra sietve csizmáinak orrait bámulja. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve; maga sem tudja miért befordul az oszlop mögé aminek eddig támaszkodott, hogy takarásban legyen Sydronak aki talán ezt még véletlenül játékosságnak is veheti, főleg mikor a buta lány még ki is les mögüle, hogy aztán újra eltűnjön.
 
Rejtekéből Foxra néz tanácstalanul, mint aki azt sem tudja mi történik, mit miért csinál.

/Kaeron/

Mikor Mara kijelenti, hogy magára hagyja, halványan elmosolyodik, de aztán megcsóválja a fejét.
- Ha tudom, hogy ilyen gyorsan ráérzel erre az egész táncolósdira, akkor hamarabb tanítalak meg rá.- mondja, enyhe sóhajjal megfűszerezve.
- De megértem, ne aggódj. Menj, én valahogy elfoglalom majd magam nélküled. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ez lett volna az utolsó táncunk ma este, úgyhogy szedd össze magad mire visszajövök!- kacsint rá, és amint az elfordul még egyet gyorsan rácsap a nő farára, majd jókedvűen fordul el és futtatja végig tekintetét az egész termen. Ében sziklaként áll az embertömeg széle felé, kabátjának alja néha lustán meglebben a légmozgásban, még ha nem is egészen a megfelelő irányokba.

Egész sokáig áll így egy helyben, tekintete pár különösebb egyént szemlélve meg. Egy ideig a fehér angyalon is elidőzik, aki úgy tűnik rá talált a tükörképére. A tulajon is elidőzik egy ideig, majd elkezdődik a zene. A pattogós dallam indulása után vár még egy pár kicsit, csak utána indul meg. Szemei egy ragadozó madár élességével vezetik egy lányhoz azok közül, akik pár nélkül jöttek, és túl félénkek - legalábbis egyelőre - ahhoz, hogy önmaguk keressenek párt. Egy meghajlás, pár mézes-mázos szó és némi bátorítás után a lány elfogadja a felkínált kezet, Kaeron pedig hezitálás nélkül vezeti be szegény eltévedt bárányt a sűrűjébe.

A lány nem egy egzotikus szépség, noha csúnyának egyáltalán nem mondható hamvas fehér bőrével, pisze orrával és mogyoróbarna hajával. Avatatlan szemlélő számára gyönyörűnek tűnhet, de Kaeron látja a sebtiben, tökéletlenül felmázolt smink nyomait, amely a szeplőit próbálja elnyomni, a kissé túl szoros fűző, hogy kiemelje kebleit, az itt-ott tökéletlen arcot... De ez a fél-elfet cseppet sem zavarja. A pattogó zenében a mágus orsóként pörgeti meg prédáját, játszik vele, egészen olyan, mintha egy hangszeren játszana. Szegény jól láthatóan alig tartaná a tempót, ha a férfi nem irányítaná biztos, gyakorlott mozdulatokkal a lépteit. Amikor a melódia tempója kellemesre lassul, közelebb húzza magához, a lány pedig pihegve kapaszkodik belé, a smaragd szemek foglyaként. A fekete kabát párszor mohón nyaldossa a halovány szépség lábait, de annak kisebb gondja is nagyobb a telhetetlen ruhadarab rakoncátlankodásánál.
Ez még párszor ismétlődik így, Kae hagyja pihenni a lassabb részeknél, a gyorsaknál pedig eszeveszett tempóban táncoltatja a lányt, aki pedig közben egyre bátrabbnak tűnik, egyre biztosabb a lábán, minden bizonnyal az ital hatásának köszönhetően. A sárkány közben figyelmét inkább a tömeg irányába fordítja. Maszkja mögül elégedetten pillant végig a termen. A közepén, ahol valaki igyekszik a népet közös táncra bírni, Renardon, aki az előbb már látott nőt találta meg ismét, hogy táncba vigye, és a fehér folton, amely a gyönyörű farkasnak és annak hószín udvarlójának tánca. Tekintete valamivel gyakrabban libben vissza az egyik oszlopot támasztó tanítványához. Biztos akar lenni benne, hogy Mara nem fut ki a világból most, hogy magára hagyta, noha elég biztos benne, hogy a rókával oldalán túl fogja élni az estét.

Amikor a tánc véget ér és egy maszk a magasba repül, magában halkan felkuncog a jelenségen, de sokáig nem figyel rá oda, helyette az erősen pihegő lányt kíséri egy asztalhoz, ahova leülteti. Meghajol neki, lekap egy hideg itallal teli poharat egy közeli tálcáról, és a kezébe nyomja, majd amíg az mohón nyakalja az italt, addig egy gyors köszönet után elfordul a lánytól, és beleveti magát a tömegbe.

|Sydro|

- Ha eme délceg fekete herceg volt oly szerencsés, hogy egyszer már Önre lelt, ismét egymásra fognak találni. - bókol az elf egy aprót, majd egy kicsit eltűnődik. - Sok, nagyon sok bálban jártam már szerte a világon. Ilyenkor mindig érdekes erők munkálkodnak... száz szónak is egy a vége: ha feketére vágyik, keresse az ellentétét. - A kérdést hallván diszkréten elneveti magát. - Kedvesem nincs, a prédák pedig váratnak magukra.

Bármi is volt az, mi figyelmét elvonta az üdvözlő vers alatt, már elillanhatott. A második tánchoz egyelőre nem csatlakozik, ellenben egy fél perc sem kell hozzá, s máris szerzett egy üveg likőrt és pohárkát. Kritikus szemmel méregeti a folyadékot, de a következő pillanatban már elégedetten tölt magának a közben égszínkékké változott italból. Ez a vidám, pattogós zene... ez nem neki való, visszaül hát egy süppedős pamlagra, és nem enged egyik bögyös leányzó esetleges invitálásának sem - még.
- A lámpa - a lámpa mind kihal! /S lehull a remegő /Formákra, zúgva, mint vihar, /A függöny, a szemfedő. - szavalja dünnyögve a maszk alatt. Miután véget ért a második tánc, ő ismét útnak indul - lassan, szemlélődve jár körbe a pihegő és fújtató vendégsereglet tagjai között.
~A Hölgy Hercege tehát szikrákkal játszik, s mindenki vár, csak vár valamit. Fiatal még az este. ~ Elhalad Lexiék mellett, majd megállapodik a lépcső aljánál, Fox és Marena közelében.

/ Alex Relied /

Kissé eloldalaz a nagyobb tömeg felől rumát nyeldesve. Micsoda edzettség kell hozzá, jó gyomor ,ép máj és ismeretség mennyire szabad belefojtania magát egy különös porral felkevert italba, melynek ízét sem érezni, talán csak apró csillanó szemeit látni ringani az italban. Saját áruját nyeli, így számára nem jelent újdonságot. Egy kéz alítja meg csuklójára fonódva, és háta mögé les, felhúzott szemöldökkel készen, hogy italát a modortalan férfi egyed arcába löttyintse, de végül nem kerül erre sor. Keze elszabadul, visszakapja tulajdonát és csípőre tett kézzel halhatja, hallgatja a férfi viccelődését, kaján megjegyzéseit, ami egyik fülén be a másikon kijár. Untatja a fickó, még a hangja is irritálja , nincs kedvére a társasága így kiürült kupáját a férfi kezébe adja és ártatlan mosolyt villantva kéri meg, hogy  töltse újra, legyen olyan lovagias.  Időt nyerve magának azzal, hogy elküldte hódolóját italért, ellopakodik a tömegbe olvadva a férfi elől mikorron is Renard toppan elé.

-Áhá!Itt vagy. Ne is foglalkozz velem én nélküled is elvagyok,hmm…rum? – Les az üvegre megadón.Ugyan neki szíve nincsen, mit lágyítani kellene egy jó üveg ital mindig kiváló társaság. –Csak mert nincs jobb dolgom elfogadom az italt , rád is férne több is, olyan feszült vagy , hogy az én izmaim is be álnak tőled- Piszkálja és felöntve a kínált italt, alig tudja letenni a kis poharat máris elrángatja a férfi egy táncra. – Ó , hogy az a fészkes fene – Szakad ki belőle és megperdítve helyre teszi, merre az egyenes mielőtt lábait fürge táncra perdíti.  Donci lábait ezúttal nem tapossa le ,szabályokat áthágva pördül és olykor kéreti magát lábával dobolva ,haját dobálva mint egy kényes cafka

- Nimruil -

Sydro-t megjegyzi magának, mikor tapasztalja ezt a furcsaságot az irányából. Ha legközelebb találkoznának. 
 
Újabb zene következik, kiváló lehetőség.... no ez nem egy tipikusan romantikára alkalmas zene, de érzi ebben is a lehetőségeket. Kiváló lesz kicsit a bolondját járatni a hölgyeménnyel. Legfeljebb leszedi a fejét, de legalább boldogan hal meg.  Amint Renard elhallgatott, s megszólal a zene, egy hirtelen pördüléssel terem Lidia előtt és tapsol egyet-kettőt a ritmusra, noha kesztyűs kezei egyébként sem adnának ki hangos csattanásokat, egyébként sem erősen.  Kicsit rugózik lábaival a ritmusra,  mindössze, majd mélyen meghajol és kezét nyújtja szó nélkül a nőnek, táncra hívva őt. Szemei bár Lidia szemeire szegeződnek, nem látni azokat, bizonyára csak a fény süt fentről úgy, megesik, hogy így esik.  Egyetlen kukkot sem szól, mert azzal csak lebuktatná magát, helyette várja a közel sem sült galambot.
 
Amint a nő elfogadja a táncot, finoman fogná meg a másik kacsóját, s ritmikus, ruganyos léptekkel vezetné a parkettre. ~Készítsd a tüdődet, szemem fénye.~ Gondolja magában, s minden bevezető nélkül egy hirtelen mozdulattal pördítené meg a hófehér szépséget és pattogós, vidám táncot kezdene vele, pördülnek és fordulnak, ellépnek egymás mellett, úgy mozog a remélhetően őt követni tudó nő körül, mintha szinte csipkelődne, vagy legalábbis játszana, maszkja is illik e bohókás viselkedéshez, s ha látná a nőn a bizonytalanságot, mutatná fürge ujjaival, hogy nem úgy van az, vágjon csak vissza, ha van vér a pucájában. Egyszer ketté válnak, egyszer újra a nő kezét és derekát fogja, forognak és oldalaznak, keringenek, botladoznak, az egész egy vidám forgatag, akár a maszkja mosolya, ő maga végig vigyorog s élvezi, eközben viszont kényesen odafigyel rá, hogy a nőnek is tetsszen ami történik, minden incselkedés és ugratás ellenére, látszik rendszeres meghajlásaiból és főhajtásaiból, hogy a kisasszony öröme az első. Nem is igazán lehet megmaradni a közelükben és ő ezzel mit sem törődik, szaladjon ki merre lát, pokolba az egész karót nyelt ostobasággal, tréfálkozása ott rúgja fel az etikettet ahol csak tudja.
 
Ám a vidám dallamok szelídülnek, ekkor magához fogná a nőt, megfogná annak kezét és derekát és úgy keringene immár vele finoman. Szíve hevesen ver és átkozza a maszkot mi bent tartja a levegőt, de legalább nem kell egész este viselnie. Ez tartja életben, részben.  A keringő már sokkal könnyedebb erre a pihenni látszó zenére, eképp is bánik a hölggyel, enyhén oldalra döntött fejjel vezeti és csodálja annak arcát nélkülözve minden nemű játékosságot melyet ezelőtt tanúsított és még az etikettet is betartja, senkit sem kerget az őrületbe maguk körül. Kezei határozottan tartják a kisasszonyt, mégis finom kedvesség árad gesztusaiból ahogy ezúttal lassabban és gyengédebben pörgeti meg, akár egy kecses hattyút, derekánál tartva éppen csak arasznyit dönti hátra, ahogy egy finom úriember megteheti, s megteszi amit megtud, hogy ne legyen feledhető ez a tánc.
 
Majd a  végén, mint utolsó szívrohamközeli élmény, újra felcsendül a vidámabb, erőteljesebb ritmus, ekkor viszont hogy a kettőből harmadikat teremtsen, aranyközéputat képez a kétféle tánc között amit eddig roptak; nem engedi a nőt, nem ereszti, nem incselkedik, mégis vidámabban vezeti, pörgeti és megdönti, néha pedig egyszerűen csak arcát legyezi, mintha mégis tréfát űzne magából, sejtetve milyen meleg van az aranyló maszk alatt. A végére már maga a ritmus is az utolsókat rúgja, -ahogy ő is-, s idejét érzi a nagy finálénak. Közelebb hajol a nőhöz, s előbukkannak lila szembogarai, mintha csak most először vetülne fény az arcára. Nim hangja szól a maszk alól.
 
- Kedves hölgyem, a csípőmozgását ma még kicsit csiszolnám, ha megengedi, de majd csak megfelelő körülmények között; a táncért hálás vagyok, örökké ropnám kegyeddel! - majd hangja kicsit érzelmesebbre vált. - Gyönyörű vagy.
 
Majd mire Lidiának ideje lenne sokkot kapni, egy mozdulattal lerántja magáról a maszkot, melyhez mint kiderül a fekete haj rögzítve van, s  Lidia, akárcsak bárki a környékükön, ezen látványban részesül; A fekete paróka alól előbukkannak a ruhához illően hófehér tincsek, mi több, egy másik maszk, mely csak a fél arcot takarja.
 


Ugyan azon lendületével mellyel levette a maszkot, a magasba is dobja azt, mire az tucatnyi apró lángfarkassá hullik szét, melyek a semmin rohanva, spirál alakban ereszkednek le kettejük körül, s enyésznek el, akár a tűzből felpattanó szikra. Nim szélesen elmosolyodik, majd kedvese szemeit fürkészve várja, hogy minden isten haragja reá sújtson.

Mondandója végeztével kiélvezi, a megfűszerezett nedű minden egyes cseppjét ezért nem húzza le az egészet egyben, hanem csak módjával kortyolgatja. Nagyon jól tudja, mit tartalmaz az italok többség, így tervezte, így lett felépítve minden a mulatság körül. Bódulat, káprázat, fesztelenség és a gátlások nélküli szórakozás táncparkettje hamarosan megmutatja igazi arcát.

Ugyan egyöntetű taps érkezik szónoklata után, mégsem érzi úgy, hogy minden művészetekre igényes fülnek andalítók és kielégítők lettek volna szavai. Az udvariasság tartotta csak életben az összeérő tenyerek ütemes dallamát. Mit sem bánja ezt most, nem művész a lelke, nem bárdé a keze, csak kereskedő és bordélytulajdonos nem más. Ettől még érzi a tarsolyában a siker magját, amit elvetett már a fejekben csak rá kell segíteni, hogy ezek, kikeljenek és virágozzanak az egész este folyamán.

Az este pontos menete nyitott térkép szeme előtt és úgy érzi kótyagos feje megfeledkezett valami fontosról, de mintha tudta volna, hogy meg fog feledkezni erről a fontos részletről, így már rábízta eme előkelő feladatott egy magánál sokkalta vonzóbb és kecsegtetőbb főre. A neve Rose és pont olyan káprázatos tud lenni, mint nevének jelentése, ami frissen virágzik a kertben. Üde és vonzó virág, amire csak úgy epekedik az ember, hogy közelebbről is beleszagolhasson.

A bárdot keresi hát tekintetével, a morajló tömegben, nem könnyű észrevenni. Egyetlen szerencséje, hogy még a lépcsőről észrevette gondoskodó rábízottját, így arra veszi a lépteit. Nem kapkodva, ugyan de jobban sietve az átlagosnál.

Nem sokkal azután tűnne elő a színes társaságból, mire a két gerle már szóba elegyedett volna egymással és elkezdték volna szárnyaikat borzolni, hogy feltűnőbbnek mutatkozzanak a másik szemében. Igazán bűnnek érzi megzavarni a jelenetet, de az illendőség megkívánja, hogy személyesen is köszöntse az este bárdját. Apró köhintés hagyja el ajkát, majd széles mosollyal tekint a bárdra szinte behízelgően, ahogy szavai is csengenek.

- Üdvözlöm! Bocsássa meg modortalanságom, késésem oka egyszerű zavarodottságom és tapasztalatlanságom az ilyen estékkel kapcsolatban. Főleg, mint rendező egyén. Szívem repes az örömtől, hogy elfogadta a meghívásom és csak remélni tudom, hogy kedves és egész estés partnere elég kárpótlást jelent majd minden ilyen bűnöm után.  Az este anyagi vonzatát, ha lehetséges szeretném az este után rendezni, és remélem, legalább annyira fogja élvezni, mint a nagy többség, ha nem jobban. Kérem, engedje el magát és tehetségét, hogy mi is kellőképpen áldozhassunk a művészetek és illúziók oltárán.  Viszont ha most megbocsájtana nekem is el kellene kapnom egy édes mégis kissé olykor szúrós tüneményt a következő tánc előtt, hogy meglágyíthassam szívét.

Kacag jó kedélyűen, tisztelettel meghajol a bárd előtt és reppen is tovább egy már jól ismert irányba egyetlen partnere Lexi felé.  Bízik még benne, hogy a felszolgált alkohol már kellőképpen előlágyította a következő táncra, hogy ne kelljen hosszan időzni győzködésével.

Ha nem csal hosszúra nyúló ismeretségük, magában már bizonyosan mindennek elmondta, de nem bánja hagy élje csak ki magát. Minden szív meglágyítható és így is közelítene megpillantva egyetlen Lexiét hogy már messziről puhítsa a jégpáncélt csalogató mosolyának sugarával, na meg egy ínyenc rummal kezében. Sosem árt, ha ismerjük mivel is állunk szemben és tudjuk, mivel lehet a kedvére tenni.

- Oh, kedvesem feltartottak és nem szenteltem ma még elég időt rád, de lásd, sosem esel ki a fejemből.

Töltene két csinos apró pohárba, hogy le tudják húzni a maró italt torkukon, csak remélni tudja, hogy erre még vevő is lesz partnere. Ha igen még kihasználná pillanatnyi megbocsátást és táncba rángatná elkapva kezét. Örömteli és víg dallamokkal teli fülbemászó pörgetős nótába.

Meghallgatván munkáltatója mondandóját, s éles szemmel figyelve az ebből szőtt reakciókat, arra jut, hogy saját fellépése mondhatni engesztelésképp fog hatni a népekre. Vigyorogva tapsolja meg a szónoklót, nem nézi le a nála gyengébb rímfaragókat, egyszerűen csak ráismer az átalakított versre, ami eloszlatja a próbálkozás dicsőségét. Még egy szem szőlőt elhappol, mert az őt illeti, az italokat pedig nélkülözi; egyelőre, mert hogy fellépése előtt nem iszik, megterhelő percek lesznek azok, már előre látja. Éppen komoly őrjáratra indulna, hogy elhintse jelenléte magvait a női szívekben, ám finom kéz érinti vállát ő pedig kíváncsian fordul felé. Végigméri a nőt, éppen csak illendően, majd széles mosollyal meghajol neki.
 
- Drága rózsaszál, én is oly szép estét kívánok neked! - mondja a nőnek. - Úgy fest ezen este a kárpótlásoké, urad engem magányomért, társaságom pedig téged, társaságomért.
 
Megfogná a nő kezét lágyan, körbe pördítené tengelye körül, mintha máris tánc lenne. Széles vigyorral fürkészi már a nő arcát mikor az újra szembe fordul vele.
 
- Botor bárdként bizakodom bitangul bájos balerinám bőrének baba... ó jaj puhaságú érintésére? - vicceli el a végét, s az újabb tánc gyanújában el is indulna a nővel a parkett felé. - Édes hölgy, aztán térdre ne kényszeríts mielőtt eljönne a nagy pillanatom, hát hozzak én itt szégyent magamra? Már így is rogyadozom e szépség láttán. Naiv kis legényke vagyok, kinek anyja csak nemrég engedte el  kezecskéjét.
 
Minden szavában és minden zöngéjének hangjában érződik a tréfálkozás, ám közvetlen pillantásai és stílusa teszi meglehetősen vonzóvá. Megszemléli az időközben szétvált párokat, s lát két igen fiatal benyomást keltő egyént, kik egyszerre érnek az italos pultokhoz. Bár ő nem házigazda, arra már rájött, be kell segítsen a rímfaragó vízgravírozónak. A két egyén történetesen Krin és Benedicht.
 
- Drága uraim! - szól oda nekik. - Fogjanak hát asszonykát maguknak, az est még gyermek, ismerem a következő nótát, s vidám lesz, nem keringőnek való! Jöjjetek s mulassatok velem és e bál legszebb virágszálával, ki oly gyönyörű, hogy már-már kisfiús félelemmel nem merek kettesben vele maradni!
 
Eközben hozzáértőn simítaná meg Rose vállát, s ha egyáltalán egy uraság csatlakozik is hozzájuk, úgy körbe rendezné magukat, s könnyed, ám szórakoztató koreográfiával zargatná  magukat, mit sem törődve azzal, hogy esetleg körülöttük párban járnak. Kísérőjének kezét persze el nem engedné csak mikor muszáj, úgy lobogtatja a nőt mint illőn dédelgetett piros zászlót, miközben néha-néha kisebb bókokkal és humoros köntösbe csomagolt megjegyzésekkel illeti ingadoztatva a nő érzelmi világát, hogy kizökkentse azt "munkájából", hátha estére egy kósza légyott is kiserkenhet ebből, mi most igen kedvére való lenne. Akárcsak minden este. Még ha ezen estén a hölgyek nem is olyan funkciót szolgálnak melyet általában. A szabályok azért vannak, hogy Bastien úr kecses könnyedséggel szegje meg őket.
 
Ha nem csak kettesben kellett ropniuk e táncot, úgy a végén meghajol partnere és a többiek felé is, majd a férfiaknak kezet is nyújt.
 

- Örvendetes, hogy csatlakozott - mondja akivel csak kezet ráz.

Egyészen elégedetten magával hagyja abba a táncot amint Rendard beszédéhez készülődik, csupán csak egyszer lépett rá partnere lábára, s a forgások közben háta mögött sikló farkával is csak néhány kevésbé szerencsés vendéget sikerült lábot találnia, mire elégedetlen hangokat adtak ki magukból. A ténc végén, tán épp a bóditó szerek hatására, apró puszit nyom partnere orcájára, megköszönvén a társaságát, majd tekintetét az lépcső tetején állóre szegezi.
A házigazda kis versikéjét illedelmesen végighallgatva, bár nem nyerte el a tetszését.
Az újabb tánc kezdetén inkább félrevonul a tömegből, kihagyva a kört, s inkább végifürkészi tekintetével a társaságot, s meg is leli amit szeretett volna, az oszlopot támasztó Marénához indul meg, akadálypályaként vágva át a táncosok között, kerülgetve őket, nehogy fellökjék.
- Csak nem meguntad a táncot? - kérdi vidáman mosolyogva rá, ahogy megkerüli őt s hozzá hasonlóan nekiveti hátát a falnak - Ne aggódj, nekem is elég volt egy időre, még a végén mindenkit lenyűgöznék a mesteri tudásommal! - neveti el magát végül
Szemét a táncoló vendégeken tartva szemlélődik, miközben ingének felső gombjait igazitgatja, melyek kényelmetlenül szoritják nyakát.

[Lidia Ander ]

Alig tett néhány lépést, alig teltek el percek megjelenése óta, mégis több szempárt érzett magán, mint kívánta. A házigazda halk, szemérmesen közeli köszöntésében fellelte a buja kívánás hanglejtéseit, de úgy seperte le magáról akár a száraz faleveleket a szél a tetőkről, szemében nem sokat ér a férfi, első beszélgetésük, találkozásuk óta nem változott a nézete róla. Egy kósza mosolyban részesítette üdvözlőjét és további figyelme újdonsült álarcos idegené.

-Keresnék én egy délceg fekete herceget, a kísérőmet és partneremet, de sajnos úgy tűnik, elbújt előlem- Válaszolja a kérdésre könnyedén és bár nem feszeng a felmérő pillantások alatt, mégis úgy érzi, azok a különös fényben csillanó szemek, teljesen álcája, bőre alá látnak egészen farkas szívének, utolsó szőrős száláig. Lerázva magáról a gyanakvás utolsó cseppjeit érdeklődik viszont. –Ön talán kedvesét várja, vagy csupán vadászatra érkezett erre a bűntanyára? – S ez következvén, levegőben szálló és költői kérdését, hajlik rá, igazát és megértését adván a szavakra.

-Természetesen, maradjon meg inkognitójánál a jó uraság, én magam is preferálnám, ha nem kellene nevemen mutatkozni, hisz erről szól a bál. Nevek, rangok, kilétek nélküli megtestesült dínomdánom – Bólint vidám mosolyával és a zene csengésével kezét nyújtja a kérdésre válaszul, máris könnyed siklásban vezettetve el a táncparkettre. Táncuk kellemesen ringatózó akár a hattyúk siklása a tavon, simulékonyan igazodik a léptekhez és az illúzió képére elengedi magát, mintha előző életében magasztosabb létformát képviselt volna, hercegnőként, s most újra hercegével szelhetné a valóság szélét. Nem számít gyakorlott táncosnak, de jó érzéke van a zenéhez, a ritmusokhoz, hála a sok gyakorlásnak Nimruillal, mozdulatai harcoshoz méltón könnyedek és rugalmasak.

Környezetükben keringő emberekre, csak fátyolosan tekint kéklő írisze, mint magaslatokról szökő pillantás szeli át őket, és kellemes felismerés éri, hogy bár csak sejtelmesen is, a szőke leány feketében, vörösen csillanó kövekkel, a zöldellődő sárkánnyal ismerősök neki, és ettől gyöngyöző kacajjal perdül tovább a magasztos táncban, ismeretlen partnerével összevillantva vele égbolt szembogarait.

Léptekor, kiforgáskor olybá érzi más is nézi, és az irányába figyelve egy fehér ruhás alakot lát egy ágyast vezérelni. Nem sokáig időzik rajtuk, figyelmét illően az elfre szegi, a furcsa maszkos partnerre kivel lassan véget ér az este bűbájos tánca. Finoman, megköszöni a táncot, gyengéd pukedliben és hagyja kézfejének képlékeny csókolását. Mosolya, szakadatlanul pirospozsgás orcáján virít, akár a rózsa bimbózó szirmai.  Figyeli a másikat ellépni, lassan a tapintása is ráfonódik valamire, s mikoron már észreveszi a különös virágot ujjai között a férfi jóvalta távolabb kerül, csak tátogja szavait.  – Ahogy én is , köszönöm– Emeli a virágot szirmait simítva ,majd kezébe egy kehely italt nyomnak és meghallja korábbi üdvözlőjének hangját. Furcsa érzés lengi körbe, mintha varázslat ölelné láthatatlan karjaival magához, míg a szónoklat tart, tarkójába szempillantások gyűlnek és kevés válassza el attól, hogy éljen medálja erejével annak funkcionálásával. Elviseli a bál terhének tömegét, népének tömérdek szemléletét.

Szónoklatot hallgatja, gyenge tapssal jutalmazva üti tenyerét egyik kézfejéhez, így nem löttyinti értékes italát. Kelyhének tartalmát felönti hamar és újat vadászik le a lányoktól , erre szüksége van, noha sejtelme az nincs, mit tartalmaz a nedű,  issza , hátha párja nélkül is jobbá válhat ez az este.


Megoszlott véleménnyel morajlik végig az egybegyűlteken a szónoklat, s míg az apraja nagyja az uraságot hallgatja, a felszolgálók újratöltik az asztalok kínálatát ,jeget,italt hoznak eltakarítják a feldöntött korsókar,kupákat, gyertyák leégett csonkjaira újat ültetnek, újra fellángolnak főnixként.

Cserfes leány Benedicht oldalán olyan botorul válaszolgatott a kérdésekre melyekkel folyton folyvást faggatózott táncpartnere , kiadva munka adójának némely titkát , de mint túlon túl sokat kérdezett, Renard partneréhez , Alexhoz irányította szavaival.

Finoman ringó csípőjű, fekete hajú leányka érinti meg hívogatón a bárd vállát felkeltve vele a figyelmet magára. –Jó estét nagyságos. Uram nagyon hálás, hogy elfogadta a meghívást, megtisztelő, hogy ön is köztünk van ma este.Az anyagiakat a bál után megbeszéli önnel -  Kecsesen meghajol előtte ,felé nyújtja vékony ujjait. –A nevem Rose ,én leszek Bastien Couteau úr személyes kísérője és partnere, ha kívánadalma volna, kérem, jelezze – Kívánságokra lesve nem mozdul el a leány, és a táncra, melyre a zene felcsendül, incselkedve perdül meg szoknyáját meglebegtetve.

Agasus szerte ismert, gyors, vidám városi zene s lassúbb pihentető keveréke üti meg a füleket, kocsmák és utcabálok hangulatát idézi meg nevetve síró hegedűkkel, hárfákkal,dobokkal mindent bedobva mi a zenészek repertoárjába belefér. A táncosok körözve táncolnak, keresztezik egymást és szántják végig a táncteret szoknyájukkal, padlón koppanó cipősarkakkal s a hevület fokozódik az italok cseles serkentő hatásának hála. Ki nem táncol, az is érezheti hatását, leveti gátlásait, mint egy kelletlen ruhadarabot nyáron és felszabadultság szánkázik végig az erekben ki pediglen nem is iszik semmiféle alkoholt, a füstölők negédes illatának esik áldozatul.

A tánc hosszúnak hathat,időt és teret átszelve szól a nóta. Vigadalom sem ér korán véget, csak most kezdődik igazán el, ám mielőtt mindenki hamar lábáról ledőlne a tánc végével ismét egy kellemesen fülbemászó pihentető dallam csendül fel, kifújhassák fáradalmaikat, enyhítsék mellkasuk lüktetését s torkuk szomját,teret adhassanak újabb szópárbajoknak.

/Mákvirág Krin/

Nem volt ügyetlen táncos, egészen elsőosztályú táncosnak számított a maga nemében, csak sajnos az estének messze volt azon felvonása, ahol jó szemmel néznek arra, aki az asztalon ropja, szerencsétlenségére repertoárjából pont lemaradt az alkalomhoz illő koreográfiák.
Így hát be kellett érnie azzal, hogy őszintén próbálkozott másolni a szomszédait, és ez nem fulladt katasztrofális kudarcba.
Ugyan a hölgy aki őt találta meg, akár az anyja is lehetett volna, de amellett, hogy összeöltöztek, ami furcsa elégedettséggel töltötte el, meglepően jó társaságnak is bizonyult.
Nem erőltetett bonyolultabb forgásokat, ahol elakadt volna pedig óvatosan kisegítette. A tánctér szélén pedig egyáltalán nem kellett produkálni, így bőven maradt idő, félhangos kuncogások között kritizálni, egyik másik öltözéket, maszkot vagy bálkirály és királynői címre törekvő táncosok abszurdabb húzásait. Ahol a legtöbb beszédtéma szörnyen sült volna el, mások kifigurázása kiválónak bizonyult.
Bár eleinte megpróbálta volna elkerülni, hogy a parkettre kényszerítsék, egyáltalán nem bánta meg, a mulatság hangulata egészen magával ragadó volt. A zene elhallgattával, pedig még magát is meglepte, amikor nem szó nélkül szívódott fel, hanem annak rendje szerint partnerét is lekísérte.

Egyszer-kétszer az életben ez sem rossz mulatság. Vonja meg a vállát, ahogy a házigazda monológja alatt, szerény léptekkel tendál a legközelebbi alkoholforrás felé, hogy amint az elhallgat, elsőként ihasson valami hangulatemelőt.

- Na persze, csak azért mondod, hogy lankadjon a figyelmem - sopánkodik. - Én meg itt mindjárt meghalok. Nézz ezekre mind elegáns meg könnyed meg mit tudom én... meg ennyi ember egy helyen... szörnyű! Minek csinálják ezt az emberek?
 
Magyarázna még tovább is, de Kaeron kedvessége azért sikeresen mosolygást kényszerít rá és még maszkja alól is kikandikál pírja.
 
- Hízelgő bestia vagy. - mondja Kaeronnak. - Utállak és utálom azt is, hogy így meg tudsz lágyítani. Meg amúgy téged is. Meg hogy el tudsz lágyítani. De azt is, hogy így.
 
Erre megszólal a zene és ő szinte megszédül, olyan szinte magasba szökik amúgy is fellegek között járó vérnyomása, gyomorideggel néz Kaeronra és már megint érzi a kényszert, hogy menekülni kezdjen de ebben a hülye ruhában  csak elesne, vagy kilökődnének mögüle a mellei abból meg aztán botrány lenne és partnere nem csak a maszk miatt okádana tüzet rá. Először lecövekel, a férfi csak a kezét húzgálhatja, de nyakát behúzva, tekintetét rémülten kapkodva indulna el aztán a noszogásra.
 
- Kaerooooooooon.... - vinnyogja éppen csak a férfi  számára hallhatóan mint utolsó halálsikolyt  helyettesítendő, majd amint elérik a táncparkettet, első dolga hogy a férfi által tanítottakat alkalmazva koncentrálni, mondhatni félig-meddig meditálni kezdjen, hogy figyelme a táncra és partnerére terelődjön.
 
Amint megindul a tánc, lágy fekete, aranyozott szegélyű kendőként lengi körbe a férfit, bár csak nemrég tanulta a táncot, jó mestere van és ő igyekszik a kedvére tenni vele, elvégre új élete kezdete óta keresi rá a lehetőségeket. Mikor forognak, elégedetten mosolyogva veti hátra fejét, mikor éppen csak lejtenek, igézően néz a férfi szemébe, legalább most ne legyen kolonc. Fejecskéjében is most rend van, még ha néhány foltnyi aggodalom még meg is maradt, így még ő maga is élvezi a táncot valahol mélyen a tudatalattijában.  A tánc végeztével szoknyáját megcsippentve pukedlizik a férfinak, ezzel szótlanul megköszönve a táncot.
 
Mikor levezetik a parkettről, s kezébe kapja pezsgőjét gyanakodva szimatol bele. Majd hunyorogva méregeti a férfit.
 
- Komolyan? Én itt rettegek és képes voltál nem ezzel kezdeni? - csücsörít ajkaival. - Lehet még nem fenekeltek el de a következő esténken el foglak. Heh! Sárkányka.
 
Nem is kell kétszer mondani, már gurulna is le a torkán a megbolondított pezsgő,  de eszébe jut mire tanították, csak még dühösebb mikor aprót kortyol a pohár tartalmából. Még csak ki sem élvezheti húzóra. Hm de nem is olyan rossz. Korty kortyot követ.
 
- Jaj a kis selyemlegény hogy harapom a pirospozsgás képét. - vigyorog Renard versét hallva. - Szerintem ezért a fogadóban ha legközelebb összetalálkozom vele, biztosan halálra fogom szekírozni. - ahogy Foxot is a büdizéssel.
 
A házigazda monológjának végével, mikor már sejthető, hogy újabb tán lesz, Kaeronra néz, enyhe mosollyal.
 
- Menj te hős. Érezd jól magad. Én addig megtámasztok egy oszlopot, hogy össze ne dőljön ez a kóceráj.  A táncból elég lesz örülj, hogy nem ugrottam ki a világból.
 

És bizony bármi is következne, végig simogatná Kaeron egyik kezét, majd az egyik oszlophoz sétálna, hogy csípőjét annak döntve iszogasson és figyeljen, igyekezvén az ital hatására koncentrálni és nem arra, hogy a gyomoridegtől visszajöjjön. Noha be kell lássa már néhány korty után igencsak lenyugodva érzi magát.

/Kaeron/

Mara panaszkodására csak enyhén felsóhajt. Tudta, mikor úgy döntött, magával hozza a bálra, hogy mire vállalkozik, de azért ennyi ellenállásra nem igazán számított. Szabad kezével gyengéden megpaskolja a nő kezét.
- Nem vagy komédiás. Az egyetlen dolog ami vagy, az gyönyörű. -biztosítja róla. Miközben beljebb mennek, ő is nézelődik. Mara megjegyzésére aprót bólint, neki is feltűntek az alakok, és még mások is. A fehérbe öltözött Lidián egy ideig elégedetten pihenteti tekintetét, de hamarost tovább fürkészi a termet. A városbeli ismerősei közül is felfedezni véle néhányat, de egyelőre nem velük foglalkozik, mert társára újabb pánikroham tör rá. Egy pillanatra lehunyja a szemeit, aztán Mara felé fordul.
- Egy bálba hoztalak, drága Marám, egy közönséges bálba. -mondja, majd körbepillant, és halkabban folytatja. - Hidd el, még csak nem is egy olyan hatalmas rendezvény. És segítek, az emberek jó harmada legalább annyira tanácstalan mint te, arról, hogy mit keres itt. A legtöbbjüket csak a kíváncsiság vezérelte ide.- magyarázza, majd sóhajt egyet.
- Csak próbáld meg elengedni magad.- tanácsolja a nőnek, majd szinte tökéletes időzítéssel a zenészek belekezdenek a táncra hívó muzsikába. Kae elvigyorodik a maszk alatt.
- Nosza, táncra fel! Lássuk, sikerült-e bármit is megjegyezned abból, amire tanítottalak.- kuncog fel, ahogy kissé a terem közepe felé manőverezné magát és Marát, majd közelebb vonná magához. Egy pár pillanatig a szemébe nézne, aztán a megfelelő pillanatban táncra perdülne. Mozdulatai könnyedek, légiesek, tökéletesen mozog a tánc ütemére, a nőnek azonban nem lesz nehéz lépést tartania vele. Ehhez hasonló dalokra is gyakoroltak az utóbbi egy hétben, és Kaeron kifejezetten ügyesen vezetné majd a nőt, akkor is, ha nem sikerült annak mindent megjegyeznie. Kettejük feketesége és meglehetősen látványos ruhakölteménye igazán megkapó látvány lehet a tömegben, ahogy forognak, Kaeron kabátja mintha önálló életet élne, légiesen mozog körülöttük, a ruhájának zöld sárkányai egészen briliánsan csillognak.

A tánc után mosolyogva engedi el pár pillanatra partnerét, attól függetlenül, hogy annak hogy sikerült a tánc.
- Na, csak nem volt olyan szörnyű.- villant meg egy vigyort a sárkány-maszk alatt. A frissítők közül elvenne két pezsgőt és az egyiket Mara kezébe nyomná.
- Nyugodtan kóstold meg az italokat az este, bár előre szólok, hogy nagy valószínűséggel...-elgondolkodva beleszagol, majd belenyalint a pezsgőbe. - Nem, teljesen biztosan van az alkoholon kívül más is bennük. Szóval csak óvatosan.- mondja vidáman, és koccintásra emeli poharát, majd az egészet egy kortyra benyakalja. Renard beszéde végén csak felvonja az egyik szemöldökét, aztán sóhajt.

|Sydro|

- Ne kérjen... - feleli a lánynak az elf. - Elvesztett valamit, s talán azt keresi, avagy még nem tudja, mit kutat? - A férfi hangja halk, mégis tökéletesen tisztán érthető, amit mond; mintha egy másik térben is zengne és visszhangozna. A kérdése után félrebiccenti kissé fejét, és szemügyre veszi a csinos fiatal hölgyet - nem bántón vagy tolakodón, s tekintete talán csak két szempillantásig időzik Lidián... azonban még a maszk szűk nyílásain keresztül is úgy villan fel a vesékbe látó ki-tudja-milyen-színű szempár, hogy attól talán még egy gólem is üvegszobornak és nyitott könyvnek érezhetné magát. A lány apró gesztusán, a tollpihe-lesöprésen elmosolyodik kissé álarca alatt, s enyhén meghajol.

- Köszönöm, igazán kedves. Kérem, engedje meg, hogy még ne mutatkozzam be Önnek... majd ha a maszkok lekerülnek. - Közben a zenekar vált, a kezdő taktusok felcsendülése után a férfi kezét nyújtja. - Megtisztelne az első tánccal? - Ha a válasz elutasító, az elf más hölgyet keres, ha viszont Lidia vele tart, akkor a lány kiváló, könnyed és gyakorlott táncost ismerhet meg a másikban. A Sydroval eltöltött néhány perc egy része mindazonáltal furcsán álomszerű ködben-siklás, s nem egyszer, s talán nem is kétszer felderenghet a lány szeme sarkában egy hatalmas, fekete márvány oszlopokkal szegélyezett csarnok, lobogó fáklyák imbolygó fénye, sőt, hallani vélheti egzotikus fúvós hangszerek távoli melódiáit - mintha a Pajkos Tündér terme lenne holmi illékony káprázat. Mikor véget érnek a dallamok, az elf újfent meghajol, s bár kézcsókra hajol a lány keze fölé, ajkai nem érintik a kézfejét (ebben a maszkban ez amúgyis nehézkes lenne).

- Igazán hálás vagyok az élményért. Remélem, lesz még szerencsénk... - Talán fél perc is eltelhet, mikor Lidiának feltűnhet, hogy tenyerében pihen egy kék lótuszvirág, Sydro pedig már egy lépéssel távolabb áll; hogy mi köti le a figyelmét, az örök rejtély maradhat, mindenesetre Renard üdvözlő szavaira és versére bizonyos, hogy még fél füllel sem hederít rá. A nyakában lógó drágakő most sokkalta jobban vonzza a tekintetet, mint korábban, s talán a közeledő Nimruil tarkójába is belebizsereg egy szokatlan érzés.

/Alex Relied /

Kupájába töltött italával kering az emberek között, felmérve, ki, milyen pompát, tollat öltött magára. Az olmos kapuk záródására sóhajtozva morog egy sort, szidva önmagát és aljas lojalitását a kereskedő felé. Tovább mozgolódik, akár a Bolygó Hollandi , felhörpölve utolsó kortyokat a pohara aljáról  és egy szembejövő asztalra csapja le a kiürült kupát.

Megpillantja a fehérbe öltözött férfit, arcát takaró teljes maszkját méregeti szeme sarkából és felvonja szemöldökét megborzongva. Látott más sok különös dolgot, de ez… akár a szellem.
Fekete hajcsigáit unottan csavargatja, szeme Renardot keresi közben, s ha leszólítja valaki, szikrázó mosolyt villant felé, mint kötelességtudó rabszolga ~ Ezért még számolunk csirkefogó ~ Sziszegi orra alatt magának.  Elhagyva a terem egyik szegletét, megpillantja a partnerét egy finom hölgy társaságában, és elég finomnak tűnik hozzá, hogy a férfi nyálát csorgassa fogát fenve rá.  
- Rossebb vigye el ezt a kurafit, hogy minden virágot körbedong -  Méltatlankodva klaffog a tánctér felé, sosem érti meg a férfit, minek hívta el őt messzi vizekről , ha minden ujjára akad egy menyecske.

Fülében máris az ismerős nóta és partnere lihegése, derekán pedig keze, ahogy a parkettre perdíti a szélhámos. Mint a rossz gyermek ki az apja lábát tapossa, úgy lép rá folyton folyvást a lábára, jól megtiporva. Nem túl kecses, nem is túl béna, inkább viszonozza a báli meghívást gesztusával. Pörög és fordul, kaján vigyorral képén, mit már jól ismerhet a másik, rosszban sántikál. A tánc végén, Donci lába, lehet palacsinta lett a lány lelkes taposásaitól, a lábbelije koszos legalábbis. Elnagyolt pukedlivel búcsúzik kezét nyaldosó egyéntől cseppet sem fakulva le képéről az a vigyorgás. Elkap egy tetszőleges kupát, mi ép mellett suhan el, megannyi társával egy lány tálcáján és a körülötte gyűlő tömegbe olvadozik alakja,hogy együtt hallgassa és tapsolja meg a végén, a köszöntőt.