A Pajkos Tündér

//bocsesz a csúszásért//

Épp az imént leejtett falat után nyúl, mikor felbukkan egy ismerős arc, s vele feltűnően csinos jelenés, mitől az a falat hirtelen teljesen érdektelenné is vált, s egykettőre talpra kecmereg.
- Ugyan dehogy buslakodom, csak a kilátásban gyönyörködtem - mondja jókedvűen renardnak - Ha tudtam volna, kinek akarsz bemutatni, biztos eljöttem volna - mondja renardnak, de már cintiára mosolyogva
Ahogy Renard odébbállt, azonnal átkarolta a lányt, még egy utolsó tánc erejéig a megmaradt időben, szemét szinte le se tudván venni róla, érezte a bóditó szerek hatását, amitől úgy érezte, hogy világ most csakis ő körülötte forog, vagy talán forog vele a világ? Mindenesetre újabb róka nem csatlakozott a bálozókhoz, ellenben sok rosszalló jaj hangzott fel a lábaknak verődő rókafarok hatására, de ez a rókát pont nem is érdekelte.
Majd ahogy a zene véget ért, s a vendégek lassan szállingózni kezdtek ők se maradtak soká, Cintia kezét fogva, hagyva, hogy átvezessék ebben az idegen labiritusban tüntek el az emeleten...

Mosolyogva hallgatta a nő édes szavait, teljesen biztossá vált számára, hogy ujjai közé csavarta a „hétpróbás” kurtizánt, teljes magabiztossággal vezette fel őt a színpadra. Hiába, a jó bárd ingyen kapja meg a jó dolgokat, míg a legjobb bárd ingyen, s még fizetnek is hozzá neki. Fellépését követő meghajlásából felegyenesedve végig tekint elégedett közönségén és nem rest megvillantani néhány sármos mosolyt a közelebbi-távolabbi hölgyközönségnek is, noha ma csak egy szoknya lerántása érdekli. Nemes pofátlansággal hátat fordít közönségének és megfogná illőn Rose egyik kacsóját, de az megelőzi. Széles mosolyát adózza a lelkesedésért s enyhe főhajtást eszközöl.
- Nos édes Rose-om az illatod már úgy csalogat akár méhet a frissen nyílt virág pora, csak hogy fokozzam attitűdöd, neked ajánlom e dalt mit előadtam, s ha kedved tartja az este folyamán, ha marad még bennem szusz, egy kisebb csakis neked szóló privát előadást is nyújtok.
A noszogatásra kuncogva indul el lefelé a nővel együtt, az esetleges gratulálókat illedelmes mosolyokkal rázza le, néhány biccentéssel, vagy kacsintással, s mikor elhagyják a tömeget már akkor felzárkózik a szépséges ágyas mellé, úgy halad vele egészen szobájukig. Meglehet az este folyamán már mindketten ziláltan hevernek majd, de ha Bastienben marad még erő hozzá, lágy, mondhatni altató dallammal illeti a nőt, lantjának húrjai örökké kellemes hangzatával.

//köszöntem a játéklehetőséget   //

>> Rose <<

Elég jutalom számára az éhes tekintet, jól ismeri, kifejezetten élvezi felszikráztatni a vágyat a férfinem mohó szemeiben. Minden annyira kiszámítható és a Bárdot ujjai körül táncoltatja, akár a csilingelő érmét, ami az ő markát üti hamarosan, ha az éjszaka elmúlik.
- Egyetlen  Bastienem  , mosolya és elégedettsége számomra maga a paradicsom  - Kacsint sejtelmesen és szavaira olybá tűnik ,elalélni látszik a virágszál , kezeivel legyezgetni kezdi, magát mintha melege lenne, ám ez nem is lenne csoda ebben a fülledtségben ,mi körüllengi a lebujban. - Nyelvem előtt kápráztassa el a vendégeket nagyságos húrművész, ujjait vesse be hát, bizonyára a húrok is hálásan nyögik majd zenéjüket alatta - Kuncogja, megsimítva a férfi arcát amint hozzá hajol, s ha elég közel ér a kalap karimája alatt, nyelve hegyével ajkainak szirmait megnyalja játékosan, de menten elhúzódik, mint a csintalan rossz kislányok, akik tudják rossz fát tettek a tűzre.

Követi a férfit ringó csípővel, fel, egészen a színpadig, ahonnan lenéz a parkettra, ahol most nem kéjsóvár férfiak csábítják a kurtizánok fejét nemi csengő tallért kínálva fel, hanem a zsongó köznép bódultan kering a még fülükben zsibongó hangok hatására, várva a következő fellépőt. Rose szeme felkutatja Renardot , talán biztosításként minden a tervek szerint halad, és mintha maga volna a felkonferáló ; dobbant cipője sarkával hármat. Csintalan mosolya megsimogatja Ura reményeit s visszavonul eleget téve a kívánságnak, Bastien háta mögé lép s vállára simítja kezeit, talán, hogy maga ne tévelyedjen, az illúzió világában melytől valóban elvarázsolódik. Lélegzetvisszafojtva fürkészi az ámulattól megrészegült násztáncot odalent, és a csillagokat odafent. Mellkasában szíve izgatottan kerepel sajátos ritmusban és mire ismét visszatér, a valóság szinte megfeledkezik munkájáról - Ó csodás művészem.... - Suttogja maga elé és lassan visszatér a tudata melynek misem jobb bizonyítéka, mintsem megragadja a Mösziö karját - Jöjjön hát velem, sürget az ígéretek földje - Szeme sarkában a kibontakozó őrületet észreveszi, jobb a balhéból kimaradni, így a színpadról a bujaság egyik puha szobájába vezeti el az este dalnokát, hacsak annak nincs egyéb kívánatalma, saját varázsa következik, melytől megeshet napokig nem óhajt felkelni a női szívek rablója.

>>Lady<<

Az elf kíváncsiságára hamar fény derül, amit nem a csillagok hoznak magukkal, csak a valóság melybe visszatértek magán rétűknek illatos mezejéről. A rubin tovább lüktet, hamarosan felismerhető ütemben, szívnek magányos erejével, vagy tán ez is csak képzet és nem csak a maszkos férfi hoz illúziót az éjszakába, hanem a fekete hölgy ki még mindig csak mosolya és maszkja mögött rejtezett.
-Mily sötéten izzó szavak egy arctalan idegentől. Az én csókom örök éjt hoz magával, nem tanácsos megízlelni, kivéve, ha az éjjelt akarja, botor élőlény maga uralma alá hajtani- Most először szavakra nyílik ajka mikoron már alattuk a hintó zötyög. Nyelve hegyes szemfogain végigsiklik.
- Más korból jöttünk és más kultúrákból, mégis egy helyről mind, egy azon világból. Emberi képzelet hozott létre minket, merész mesék adták csodás erőnket és vad álmok a hatalmunkat, a csodálatunkat és félelmüket maguk hozták el vele. - Beleszagol a sötét szirmú ajándékba elrejtve mosolyát, afelől nézi az idegen baljós maszkján át a lelkének tükrét.

Botor vagy bátor a férfi oly mindegy már.  A hintó elé befogott hátasok felnyerítenek éteri hangon, morajjal dobognak patáik a kövezeten, és mint dimenziókat járó, megérezheti az energiamezőt, melyen a hintó átrobog s pillanatokig szétesik minden. Egyedül a kő vibrál tovább Sydronál  és mikor az ablakon kinéz a kísérő ,a semmi sötétjéből két holdat lát felkúszni az égre ,távoli hegyeket  a márványos tótükrön túl ; melyből mintha ének szállna fel , emberi lelkekben kelt álmok dala tán ez, a víz tükre könnyű köröket sürget elhaladtukban majd elhajt a hintó és az ismeretlen éj új táncot hoz el számukra.


********************


Az utolsó nóta hozza magával a kiteljesedést és annak káprázatának elmúlásával a szemekbe visszaszökik a valóság kevésbé szépséges fonala. Halk morajlás csapja fel fejét a közjátékra a terem peremén , odébb lépnek a közelben lévő emberek hüledezve és bár senki semmit nem látott , miként kezdődött a perpatvar csak a könyörgő fiút pillantották meg s felé tornyosuló nyúlánk félelfet akit továbbra is maszkja védelmez a hüledező szemek elől. A tömegből először egy, majd szélrózsa más irányából még egy férfi lep elő - Erre nincsen szükség urak, legalábbis idebent nincs, szükség efféle cirkuszra- Szólal meg az egyik férfi Kaeronra emelve sötét tekintetét és vállára teszi súlyos kezét. A másik megragadja grabancánál Krint és talpra rántja - Ne takarítsd fel a padlót öcskös - Rángatja meg a tolvaj ruháját a férfi és mindeközben felcsendül egy dallamosabb nóta, ahogy már a zenészek elfoglalták ismét helyüket, talán pont a legjobb pillanatok egyiket sikerült elkapniuk ennek a szégyennek felejtődnie kell nem pedig bemocskolni az este szépségét. - Az utcán tágasabb. Lóduljatok kifele -  A két férfi nem a piszkafa vékonyságukról , vagy a nagyszájúságukról híresek ebben a lebujban , elég rájuk nézni , kezeik alatt tört pár csont.
- Nincs mit látni, ellenben akad mit inni - Hessentik szét a kíváncsi szemek tömegét egyszerre.

Fogyatkozik a hely népessége, arcok tűnnek el a tömegből, ablakok nyiladoznak friss szellőt engedve be a tánctérre, felélénkítve a bebódult kedélyeket. Itt-ott a balhé hevült izgalma maradéktalanul eltűnt s párok forrnak össze , ki-ki a sajátjával s ki újdonsült választottjával ám az idő előre haladtával eloldalognak a terem sötétebb zugaiba és az emeletek  irányába , némileg kezd valós kuplerájra emlékeztetni a hely. Kinek van magára adnia, saját lábán távozik, a lebúj zavaros, lassan illemtelen viszonylataiba átcsapó terméből. Legvégén mikor a hajnal éledezik, és apró csókokkal illeti a természetet, beszökik az ablakokon méltatlankodni, ahol mindent üresen talál már, hol előző éjjel tiszteletét tette a nagy Bastian és ékes gyöngyhangú hölgy, mostanra csendes és egyszerűen unalmas pamlagokat és asztalokat pillanthat meg csupán. Az üres üvegek és leégett gyertyacsonkok egyedüli gyanú kellékei, de mit vár az éjszaka tündéreinek melegágyán bárki is

[ Lidia Ander ]

Rákacsint az elfre válaszul és cinkosan felnevet, nagyon is élvezte eme fullasztó pajkos táncot, amit jártak szabályokat áthágva. Pillanatig kívánja az örökké valóságot ennek a percnek , immár ma másodjára mégis ezen partnerével először. Talán most érte el a csendes megvilágosodás, a vadító érzelmek skáláján való ingázás egyensúlyra talált.
A marasztalásra felpillant, a színpadra majd a félmaszkos kedvesének derekára simít tenyere és csípője követi a mozdulatot. - Avatott vagy már a bálozásban , mintha tudtad volna mi vár még ránk , rossz vagy derék,sötét hercegem- Pillantása összefonódik az ibolya szembogarakkal , ahogy belefúrja tekintetét - Nem is akartam elmenekülni előled - Suttogja, és homlokát vállának dönti egy röpke időre és a dallamok újbóli incselkedésére lehunyja szemeit , míg füle és érzékei rátalálnak a ritmusra, mit lassan ugyan, de partnere  is kezd diktálni. Nem nevezhető ép táncnak, talán a vágyak előjátékának és mikor újra felnéz, a csillagok armadája köszön vissza a mennyezetről majd a hold, sugárzó ragyogása vonja magára a figyelmet, minden valós csábítás nélkül. Írisze kitágul a látványra és ebből kedvese csókja zavarja fel, boldogan viszonozza azt mindannyiszor, ahányszor követelik, illegve a dallamok kellemes ütemére, és foglyul ejtik szemeit a maszk mögül. Nimrul kérdésére aprót bólint, szelíden simogatja arcát az illúzió fénye és öleli körbe őket az éjszaka sötét hamissága. A férfi vágyakozására felkuncog és szavak nélkül tettek a válasz, combja engedelmesen emelkedik, amennyire ruhája engedi és átfontja lábfejét a lábán, viszonozva, majd szabadulva a csókból elengedi és hagyja, csak andalogjanak igazi tánc nélkül. Csend borul lelkére, nyugalom az elmúlt napok stresszes feszültségére és a káprázat, míg tart, könnyű hálót sző a valóságra talán, mint egy éber álom.  Hamarosan eljő a zene vége, az álom megtörik az hamis valóság és újra a jelen peremén táncolnak egymásba kapaszkodva, egymást ölelve. A nyugodtság nem múlik még el, az valós marad, mint maga kedvese kezei között. Elmosolyodik a tánc befejezésére, végkép partnere szavaira, nem sejtette ekkora vágya válik vele valóra. Kellően megköszöni, a táncot majd felegyenesedve megkeresi hangját. - Még több meglepetés? Felesleges, már így is tudom, miként érzel... Nim... - Szavainak nincs helye , kezénél fogva irányítják , nem sok beleszólása van ebbe.  Valahol aggódik, ismét mágia kerül előtérbe, s míg átvágnak a terem népességén nézelődik, keresve a meglepetést, az ő szemeit sem kerüli el Fox új partnere eközben,ám ő maga nem tesz megnyilvánulást  , egészen addig, míg nem meg nem látja, kihez vezeti oda a sötételf , ebként követi őt. Ekkor torpan csak meg értetlenül, de hamar érkeznek a válaszok, kérdés nélkül is. Hallgatván beszédét, ahogy belekezd, majdhogy nevetnie kell , még hogy ő okozta a félelf romlottságát ezzel vitába is szállna , de csak ujjának felemeléséig jut , s belefullad szava az inzultusra hátsó fertályán.  Megrezdül, majdhogy fel is ugrik, de arcára hamar felszökik a nyugtalanság,  látva a kialakuló helyzetet amelybe Kaeron kerül. Nincs túl jó érzete a látottak alapján, pillanatig meghökkenve figyelj a kölyök önkéntes elterülését a földön. - Nim - Nyög ennyit ki bocsánatkérőn, jelezve nem marad veszteg és elereszti kezét , hogy közelebb kerüljön Kaeronhoz mielőtt más is felfigyel rajtuk kívül az incidensre. Ezt még sem tudja elkerülni, felbukkannak a tündér biztonságáért felelős pribékjei is.  - Az isten szerelmére, már menni készültünk amúgy is. Igaz Kedves? - Kérdi a mágust és belekarolna, hogy éreztesse közelségével szavainak súlyát.  Felváltva , kimért pillantásokat vet a ficsúrra, nem kevésbé a két megtermett férfira és végezetül az ezüsthajú mágusa, akit odahagyott a kedélyek csillapítása okán. Ha enged a finom unszolásnak, kifele noszogatná a félelfet, megszabadulva a tündér kellemetlen szemtanúitól. - Mi ütött beléd? -  Kérdi halkan és hátra pillant Nim felé futólag. Rászorít karjára, és az ajtó fele menet az egyik szolgáló a lány köpenyével jelenik meg és átadja neki. - Köszönöm - Szisszeni, hálásan mikor átveszi és remélhetőleg percekkel később már a macskaköves utcán találják magukat, szembesülve a hideggel, amit az éjjel lehel köréjük.

|Sydro|

Elfogadja hát a titokzatos Hölgy a rendhagyó felkérést; ennél jobban tán nem is alakulhatna az este. Az új tánc új helyszínéhez viszont nem illik az elf harsány-színes öltözéke, úgyhogy lassacskán koromfeketévé (vagy talán a lila egy lehetetlenül sötét árnyalatává) változnak át ruhadarabjai. A tánc közben szemeiben felvillanó kimondatlan kérdésre - vajon hol, s mikor láthatta az éjszakai tüneményt, hiszen annyi helyen, világban jár már oly hosszú ideje - talán kap majd egyszer választ, de ez most nem is fontos. A rubin lüktetését is beleszövi a hangok és ritmusok összességébe, s kíváncsian figyeli, hogy miután visszatértek a bálterembe, érzi-e továbbra is annak mágikus áramlásait.
A bárd produkcióját már nem lesz alkalma megszemlélni, de bőségesen kárpótolja a társaság s a hintó félhomálya.
- "Múzsák dala vár igézetedre, /sötét faun démoni szerelme/ - a csókodra még felébredhetik..." - idézi halkan egy réges-régi, s meglehetősen baljós vers utolsó három sorát, miután felsegítette a másikat a kocsiba, s maga is helyet foglalt. - Az éjszakába tart velem, vagy a hajnal felé? - kérdi a karkötőt, majd a hölgy kezét végigsimítva, s ejtené foglyul ismét a másik tekintetét.

Legalább nem távozik üres kézzel, bár ez sokkal kevesebb lelkesedéssel tölti el, mint kéne. Nevén nevezve, semmivel. A feje fáj, erős koncentrációt igényelt összpontosítani az este mámoros ködében, ez pedig sosem volt az erőssége, arca kivörösödött és járása is bizonytalanná vált, a fejen állás, ugyan valóban látványos mutatvány, legfőképpen az alkoholtól ingoványos talajon, de a fejébe toluló vért most nagyon nem kívánta.

Miután megbizonyosodik, hogy kellő távolság van közte és megrövidített alkalmi partnere között, lassan átböngészi, mégis mi akadt kézre, a nem apelláló darabokat, pedig szinte ugyanazzal a mozdulattal ajándékozza környezetének. Amott egy a pohárba landol, másik egy pamlagon horkoló úr inge alá, nehéz lesz megmagyaráznia majd otthon.

Lassan viszont őt sem viszi messzebb a lába, a hely kiürül, neki pedig egyre kevesebb keresni valója marad, aki a lenti téren dől ki az pedig megérdemli, hogy borsot törjenek az orra alá, vagy épp az orra alól tűnjön el valamije, nem is inkább érték, mintsem öv vagy csizma, hogy a reggeli út annál érdekesebb legyen.

Itt tart, mire Kaeron megleli a tömegben a varázslattal, felismeri a maszkot és tudja is, hogy amaz mit keres. Sajnos ekkor már nincsenek ezek nála, így pusztán a varázslat ami meghökkenti, a vádaskodás tárgytalan.
- Most pedig szépen add csak vissza, amit elloptál, kölyök. És tudom javasolni, hogy ne ellenállj. Nem tenne jót.
Hangzanak a fenyegető szavak. A vér lüktet a fejében, fáradt és alkohol nyomán erősen kiszáradt torka is kívánna valami frissítőt.
De hátha nincs mit tenni, akkor nincs mit tenni, Kaeronra villant egy undok vigyort, ahogy nem is neki válaszol.
-Kérem ne bántson, ne átkozzon el! Nem tettem semmit, könyörgöm! Valaki Segítsen! Megakar ölni, a véremet kívánja, fejébe szállt amit ivott!-
Majd sanyarúan a földre veti magát, lassan araszolva hátrafelé tőle, remélve, hogy a személyzet lerendezi kettejük félreértését, bizonyíték nélkül, pedig megrázó hideg zuhany várhat majd a mágusra.

Krin táncát delíriumos kacajjal szemléli, igencsak szórakoztatja a férfi, noha fél szemmel mégis Lexit fürkészi amikor éppen olyan szögben van, hogy rálásson. Ő valójában nem is igazán táncolt volna csak a két férfit várta, hogy szórakoztassák, de Kaeron egyszeriben elkapta, méghozzá nagyon is. Megszeppenve, rémülten próbálta tartani az iramot és a férfi biztos vezetésének hála, hogy nem esett el egyszer sem, ahogy a lábára lépni sem lépett. A tánc végére már igazán azt sem tudta megítélni, hogy fiú-e vagy lány, csak akkor, amikor eljött a díjátadás ideje. Kissé pipiskedve simult Kaeronhoz, s szorította ajkait a férfiéra, még szemeit is lehunyta, úgy belemerült a csókba, s egyik kezével lenyúlva, valami érthetetlen okból, szoknyájával takarva, kissé megsimogatta-gyúrogatta a férfiú családi ékszereit. Ajkaik elváltával bódultan mered a férfi szemébe.
- Utállak, mester. Utállak, mert nem tudok beléd zúgni pedig kellene. - morogja, de szerencsétlen Kaeron nem igazán tudná talán megítélni, hogy az ital miatt őszintébb, vagy egyszerűen nyíltabb. - De szeretlek is. Érzem el fognak rabolni, de azt akarom élvezd az estét. Látom rajtad, nem vagy jól.
Még nyom egy puha puszit a férfi arcára, majd ellépne tőle, Kae kezét lassan eresztve el, ujjaival végig simítva a másik tenyerén. Ezután Krin következik, vissza öltve magára csintalan álcáját elvigyorodva.
- Teee te mutatványos te! Hát megkapod te is a jussodat, megérdemled!
Oda is lép a fiúhoz és vad, harapós csókban részesíti, de kellően belemerül és kellően óvatlan ahhoz, hogy Krin lelopjon róla amit csak akar. Még akkor sem veszi észre, hogy hiányoznak róla ékszerei amikor feltűnik a színen Lexi maga, kiről jól tudja, hog már vadászik rá egy ideje. Vigyora lelohad ahogy felölti ártatlan ábrázatát, s fordul szembe a nővel. Enyhén reszketegen sóhajt fel annak szavai hallatán.
- Elrabolsz hát? Megbüntetsz amiért neked tántorodtam? - kérdezi gyámoltalanul. - Óh jaj nekem...
Visszapillant a két férfira, amit Lexi nem lát, az a csintalan kacsintás amit küld nekik. Kaeronon kicsit jobban elidőzik a tekintete és egy üzenetet küld még neki a maga gyengécske módján.
~ Engedd. El. Magad.~
Int a két férfinak, majd engedi magát vezetni a másik nő által.
- Édes? Ó mire gondolsz, hát szabad ilyen kétértelműn beszélni? Oly elveszett vagyok itt s félek a új dolgoktól. De milyen az hogy édes vagy? Megmutatod? - pillog megjátszott naivitással.
Táncuk aztán elkezdődik, mosolyogva, szinte gyermeki rácsodálkozással figyeli az illúziót, megfogadja ilyet ő is megtanul majd alkotni. Lexi azonban arra lehet figyelme, hogy a másik szemei is őt fürkészik, mámoros áhítattal. Már az illúzió sem érdekli, nagyon is úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő a felszín alatt azt megtervezte.
- Hozd le nekem mindet, névtelen kisasszony. - mondja halkan, vadítón, s táncuk közben szorosan hozzásimul, egyik keze Lexi arcát cirógatná végig. - Én pedig elhintem azokat magunkon.
Talán vadító szavai és megjátszott incselkedő ártatlansága kellően felkorbácsolja a kalóz nő vágyait, magában persze kicsit kárörvend ködös elméjének mélyén, s mikor a tánc véget ér s Lexi magával húzza, ő nem is próbál ellenállni. Már másfelé sem figyel csak a másikat méregeti lopva, már most elképzeli milyen lesz a folytatás, amit nagyon is vár. Elhagyják a bált, az épületet, az utcát, s mielőtt a hajót elérik, halkan szól egyszerűen levetve ártatlan álcáját.
- A maszkok maradnak. Attól lesz igazán izgalmas nem? - halkan kuncogva lép a hajóra és penderül be újdonsült fogva tartója kabinjába, hogy ott folytathassa amit elkezdett.
//köce a mesélést //

/Kaeron/


Halványan elmosolyodik a Lexi és Mara között lejátszódó jeleneten. Ahogy odaér a tanítványához és az hirtelen haptákba vágja magát, egy hosszú, fáradt sóhaj tör fel belőle. Tekintete még egyszer Lexire, majd Krinre villan, aztán Marán állapodik meg. Közelebb lép és szépen megfogja annak kezeit, hogy ne gyűrögesse a szoknyáját, majd bátorítóan elmosolyodik.
- Nem csináltál semmi rosszat. Sőt, még itt vagy. Esküszöm megfordult a fejemben, hogy mostanra már elmenekültél. De ahogy látom, még társaságot is sikerült akasztanod valahonnan.- int fejével Krin felé, bár tekintete a tömegben eltűnő Lexire lebben egy pillanatig. Amikor a nő állon böki, egy pillanatra lehunyja a szemeit, hogy úgy forgathassa meg őket, hogy az nem látszik a másik számára. Pedig nem is látta, hogy különösebben sokat ivott volna. Egy apró, beletörődő sóhajjal hagyja, hogy Mara elkapja a kezét és elkezdje rángatni a táncparkett felé.
- Ahogy gondolja a hölgy.- mondja, majd fejét enyhén csóválgatva követi Marát. Amikor elkezdődik a zene már rákészül, hogy beadja a derekát Mara gyerekes kis táncikálásának két férfival, de akkor Krin elszakad tőlük és elkezd magában táncolni. Elismeri, hogy látványosnak látványos, de amikor végez, Kaeron csak sóhajt egyet és Mara felé fordul.
- Remélem nem bánod, hogy én nem csinálok itt bohócmutatványokat.- forgatja meg a szemeit, majd, mivel Krin épp nincs ott közvetlenül, megpördítené a nőt. Megropogtatja a nyakát, majd széles ragadozóvigyor ül ki az arcára. Valóban nem mutatványoskodik, helyette viszont elkezdi megtáncoltatni Marát, de még hogy! Hacsak Krin nem lép közbe, Kaeron a dal maradék részében szélvészként kezd el forogni a tanítványával akinek minden figyelmére szüksége van, ha rendesen lépést akar tartani mesterével, ugyanis így gyakorlás közben sosem táncoltak. A lépések nem bonyolultabbak mint bármelyik másik, azonban a mágus szörnyen sebes tempót diktál, iszonyatos precizitással, hogy Mara nagy valószínűséggel bele is szédülhet. Persze, ez a cél, és ha véletlenül rosszul lépne, megbicsaklana egy pillanatra, Kae egy-egy gyakorlott mozdulattal és erős fogásával megtartja, hogy ne essenek ki a ritmusból. A zene végére már a mágus is liheg, ahogy végül megállítja az egészet.
Egy pár pillanatig csak zihálva néz Mara szemeibe, aztán viszont ajkaik egymásra forrnak egy szenvedélyes csókban. Magához szorítaná a lányt, és ezzel a csókkal próbálja kiűzni fejéből minden eddigi frusztrációját. Ahogy azonban már ellazulna és lehunyja szemeit, Mara keze lejjebb csúszik a testén. Ez még fel sem tűnik neki, azonban mikor az ujjai olyan helyre markolnak, ahova egyáltalán nem várta volna, szemei felpattannak. Igyekszik nem zavartatni magát, de amikor elválnak ajkaik önkéntelenül is hátrébb lép. Szemeiben meghökkenés majd értetlenség suhan át, ahogy Mara elé lép mellőle, azonban ezek az érzelmek helyét gyorsan ismét az eddigi frusztrációja veszi át. Szóhoz nem tud jutni, ahogy a lány Krinnek is megadja a beígért csókot, csupán szúrós tekintettel figyeli a jelenetet. Már készül felemelt hanggal megszólalni, mikor feltűnik neki, hogy a fiú kezei nem a megfelelő helyekre tévednek… De még csak nem is oda, ahova egy ilyen helyzetben szoktak valakinek. Ezt figyelvén Kaeron mély levegőt vesz, és egy fejkörzést téve megropogtatja a nyakát. Amikor Lexi jelenik meg és kijelenti követelését Marára, a mágus arcára félmosoly szökik. Egy fél pillanatig még Krinen tartja a szemeit, aztán a kalózhoz fordul.
- Ugyan, vigye csak. De azért óvatosan vele, vigyázzon rá. - kacsint játékosan a nőre, majd miután eltűntek a szeme elől, Krint keresi a tekintetével, vagy, ha nem látja, akkor lehunyja szemeit és mágikus érzékeivel nyúl a fiú után. Amint megtalálta valahogy, vesz egy mély levegőt, majd pislog egyet. Ahogy felnyílnak a szemei, megjelenik Krin előtt állva, akárhol is volt épp a fiú.
- Most pedig szépen add csak vissza, amit elloptál, kölyök. És tudom javasolni, hogy ne ellenállj. Nem tenne jót. - mordul rá a fiúra. Ahogy a bárd lassan el kezd játszani, és körülöttük minden átfordul a csillagos éjszakába, Kaeron hidegen méri végig Krint. Kezeit karba fonja és a sötétben a ruhájára hímzett két nagy, smaragd színű sárkányon halvány izzás fut végig, és megmozdulnak. Azonban már nem csak a ruháján, apró, alig feltűnő, akár káprázatnak is beállítható mozdulattal, hanem valóban kiemelkednek a szövet síkjából, először csak fejeikkel. A legkevésbé sem barátságos, mohó, éhes tekintettel merednek a tolvajra, ahogy Kaeron a válaszra vár. ~Kérlek ellenállj, kérlek ellenállj!~ zakatol mindeközben a férfi fejében a gondolat. Már nagyon kell neki valami, amivel levezethető a feszültségét.

Az, hogy Nimruilék hogy találják, attól függ, hogy Krin visszaadja-e a lopott tárgyakat. Ha egyelőre nem, akkor Kaeron csak felemeli az egyik kezét hogy megállítsa a férfit, tekintetét le nem véve Krinről, és nem szól, amíg az nem cselekszik.
Ha igen, akkor Kae egyedül, kissé elégedetlenül álldogál, Nim felajánlására viszont kissé szkeptikusan méri végig a párt, de végül vállat von, és rábólint a kérdésre.

//És szeretnék mindenkitől elnézést kérni, akinek ennyit kellett várnia rám, szörnyen röstellem.//

/ Alex Relied /

Szoknyadobáló zene végig a fülében lüktet mint saját szívének dobogása , s szeme folyton folyvást visszatér a megpördített leányzóra . Maga most nem szál versenybe cseppnyi helyért sem a parketten, pihen és szórakoztatja a látvány mennyire elszabadultak az elnyomott indulatok. Az egyik pamlag mellé oldalog messzebb a kis mókázó csapattól, szoknyája alatt cipőjének orrával a másik sarkára lép és kibújik belőle, hogy aztán a másikkal is így tegyen. Stiklis műveletében meglátja Renard alakját ékes különlegességével oldalán és vigyorogni kezd, nem ép a kedves mosolya villan, miféle meglepetés fogja még érni, noha bevillan bódult elméjének egy kicsiny zugába, korábban érdeklődött merre lehetne Furrykat találni melyeket saját hasznára fordíthat. Ezzel megkapta a választ az akkori kérdéseire.

Elhagyva csizmáját és csupasz lábaival illetve a padlót váltaná fel a macskalány helyét, ha azt a róka magához édesgette . – Átláthatatlan néha számomra is miféle üzleti dolgaid vannak kedves Doncikám, de ebben az esetben már érthető miért a legjobb bordély a tiéd Agasusban – Beleharap a férfi fülébe csintalanul. Tudatába van annak kérték már ne becézgessék, de hát fittyet hány ő az efféle kérelmekre, s igazán tudhatná ezt a másik fél is. Beszívja a férfi bőrének jellegzetes fűszeres illatát ám minden tettét kitakar mások elől kalapja, majd elhúzódik. – Nem mondanám szívesen máskor is leszek partnered , de itt egész jól lehet még nekem is szórakozni néhány esetlen báránykával, aranyszőke báránykával -  Pillantása nem téved el, rákacsint a férfira. – Kösz az estét nagyfiú ! –

Ahogy jött úgy már tova is áll, a zene akkordokat készül váltani ez neki is kapóra jön hát, az utolsókat kihasználva közelebb férkőzik a trióhoz, megszemlélve kik dongják körbe az ő báránykáját. Megnyalja ajkát nyelve hegyével és csettint vele~ Az aranytyapjú sokakat vonz hát, kár, az enyém lesz ~
A mulattatásnak végén, két páros húzódik el előle, akár ha függöny volna élő ,eleven testük és Lexi ott ál maga tökéletlen tökéletességében, kalapjában és ádáz vigyorával arcán amiről már rég lerí, --ha a kalap és korábbi tette nem lett volna elég--, nem bájos úrinő , ő annál másabb és végzetesebb. Macskaszemei vadként lesik Marát, kislányos mulattatását mivel a férfiakat vonzotta, s a lány érezheti hátában a lány szemeit. Ha megfordul úgy hát elé, máskülönben háta mögé lépne és vállaira teszi kezeit . – Nos uraim, köszönöm, hogy vigyázták a hölgyet , de ha most megbocsátanak, bár akkor is ha nem – Megvonja vállát –  magamévá teszem a következő táncra és ehhez ragaszkodok – Kissé megszorítja a lány vállát, hogy nyomatékosítsa szavait – Gyere drágám – Csúszik le keze a  másik karján és megpördíti , ha nem ütközik ellenállásba máris a parkett felé vezeti el – Viszlát urak – Kalapját lekapja és int nekik vele majd ha Mara feleszmél a történtekből táncra hívja lábait a nő.  A bárd zenéje elég andalító és a részeges fejének a káprázatos illúzió is elég illuminált állapotokat idéz. –Már tapasztaltam saját „édességem „ hatásait, de ez nem volt benne – Suttogja a lánynak ahogy magához vonja ,derekára siklik keze és irányítja táncukat . – Hold és csillagok armadája csillan hát felettünk, szemeim kápráznak hát, fogjunk magunknak egy csillagot… vagy adhatok neked jó párat báránykám csak akarnod kell – Suttogja tovább kalapja alól nézve fel a lányra, szemei dévajul csillognak maszkja rejtekén. Ringatja kezei között a lányt, vigyázva saját mezítelen lábaira ne tapossák meg.

A zene haldokol ismét, a tünékeny illúzió elszakad a szemektől mivel már küzdelmet vívott Lexi tudata is, és mielőtt újra minden a valóságba térne át, az ösztöneit kisértve Mara álla alá simítja ujjait és arcához közel húzza, ha nem ütközik ellenállásba, ami kalapja takarásában képzeletét beindíthatja annak, ki őket nézi  – Csillagokat ígértem ,keressük meg őket – Suttogja a fél szülött ajkainak ,de nem ér hozzá a sajátja , szemét az övébe fúrja és máris hátrébblép pimaszul és ha teheti elvezeti féltetett aranybárányát egy ajtó felé --útba esetve csizmáinak megszerzését-- s ,honnan  az éjszakai levegőbe jutnak ki a valós égbolt alá, ami nem olyan szép mint az illúzió volt, mégis felszabadító. Hallatszik a tenger morajlása a sós illat bekúszik az orrukba  ami felváltja az ópiumos virágvarázst és lépteivel mind táncoltatja a lányt mindig lelopva valamely apróságot róla, ujjaival illeti nyakát és vállát  ajkaival néhol ajkát ,fülének ívét a sikátorok sötét árnyai között, egészen addig , míg már előbb szemük előtt majd talpuk alatt  nem érzékelik Perselus deszkáit és a kalóz némely őrködő embere szeme láttára löki be újdonsült játékszerét a kabinjába és reteszeli magukra az ajtaját ott keresve a csillagokat.

- Nimruil -
 
- Nem vagy semmi, kedvesem.  - mosolyog a nőre.
 
Nehezére esett nem észrevenni a dolgot ami a páros között vibrált de már hidegen hagyja a dolog, mindennek tudatában ami zajlott közöttük, mi több szokatlan gondolatok járnak a fejében, de ezeket egyelőre félre söpri, most éppen a jelenben kell lennie. Nem is igazán látszik meg rajta, mi több nem is látszik, hogy bármi zavarná, elvégre teljesen nyugodt. Az italok és a füstölők, nameg a lassan eluralkodó fáradtság kellően eltompították és nem kevésbé nyitottabbá tették.
 
- Várj csak várj. Nézd csak... - pillant el a színpad felé és meglátja a felfelé caplató bárdot. - Na ezt még bírd ki. A bárdok, hacsak nem egy kókler balfék ez, azok mindig nagyot szoktak alakítani. - mereng továbbra is a piperkőcöt és partnerét figyelve. - Hát most nem is szabadulsz a kezeim közül; még.
 
Ekkor sötétedik el a terem és telepszik rájuk a bárd zenéje és illúziói. Elismerően hümmentve néz a plafon felé, ibolyaszín szemein csillannak a fent előbukkanó csillagok, de nem is tart sokáig bámészkodása, mert aztán a felkelő hold fényében csodálná meg Lidia arcát. Finoman öleli magához, nem is igazán próbálja táncoltatni, inkább csak mímelik azt, Nim a másik közelségét vágyja és reméli, hogy a nő is az övét. Egyik keze -talán az italnak hála- le is csúszik annak derekáról a fenekére. Tekintetével ejtené foglyul kedveséét.
 
- Emlékszel amikor farkasként álltál előttem a holdfényben? - kérdi halkan egészen közel hajolva. - Milyen lenyűgöző látvány voltál. Aztán pedig átalakultál... bár most is csak annyi lenne rajtad mint akkor.
 
Keze lejjebb is simít, hogy óvatosan felhúzza Lidia egyik combját és forrón, szerelmesen megcsókolja a nőt. Ahogy billegnek, ímmel-ámmal táncolnak, az elf mit sem törődik az illemmel, néha csókot lop a nőtől, ha rajta múlik, hosszú pillanatokon át csak lehunyt szemmel, hosszan csókolózva forognak, biztos kezekkel tartja kedvesét és teljesen átengedi magát a bárd zenéjének. Szemhéjain át véli felfedezni, hogy világosodik, a dallamok is a közelgő véget sejtetik, ki is nyitja szemeit és Lidia arcát fürkészi, hogy lássa ő is élvezte-e annyira a táncot mint ő maga. Az utolsó pendüléseknél pedig még egyszer magához ölelné, hogy aztán hátrébb lépjen tőle, egyik kezét nem engedve, s mélyen, odaadón meghajolna neki.
 
- Ez már valami. Erre vártam egész este.  - mondja mosolyogva. - Viszont van még valami amivel megleplek. Csak hogy érezd milyen mélyek az érzéseim irántad és hogy mennyire számít nekem a boldogságod. Gyere!
 
Tekintete ekkor Kaeront kutatja, bármi is lett a félvérrel, ha kiszúrja, úgy nem is habozik felé húzni Lidiát. Időnként visszapillant a nőre, hogy rámosolyogjon, vagy kacsintson, tekintetében ott csillog a szesz és a narkotikumok gőze. Ha elérik a mágust rávigyorog.
 
- Hát üdv újfent! Arra gondoltam csatlakozhatnál hozzánk, köhögő poszáta. - emlékezteti a félelfet korábbi ajándék gyomrosára, de ez csupán egészséges humorkodás, semmi komolyabb mögöttes tartalma nincs. - Ahogy elnézem a tanítványod merőben más irányokba pillog, de persze lehet csak túl homályosan látok ebben a fülledt teremben. Mondanám, hogy az ő hibája hogy ilyen romlott lett - mutat Lidiára - De szerintem Marena már azelőtt is az volt. De! Nem kizárt, hogy ezt a kedvesem fokozta. Tudod, nők. Én persze teljesen ártatlan vagyok.
 
Ha még életben van, meglapogatná Kaeron vállát. Egészen barátian mosolyog rá és ezt józanul is eképpen tenné.
 

- Tarts velünk. Hosszú még az este és még akad küzdelem amit meg kell vívnunk. - mondja sejtelmesen végignézve kettejükön. Meglátja aztán Fox-t és Renardot is, amikor kiszúrja a róka milyen partnert kapott, hát nem állja meg hogy ne füttyentsen. - Az igen. Meglelte a zsák a foltját - kuncog és akaratlanul keze Lidia fenekére csusszan megint. - Befoltozni, igen. Na? Mi lesz? -néz aztán megint a másik kettőre.

A bor édes íze és más bódító szerek hatása, amikről természetesen saját maga gondoskodott és szándékosan kerültek bele az éjszaka forgatagába, hogy pezsdítsék a vért, megtették már hatását a házigazdában is. Nem mondhatni, hogy eszét vesztette volna, vagy józan gondolkodását, egyszerűen minden olyan könnyedebb lett.

Furcsa, hogy magányosan kell ücsörögnie itt, és senki, az égvilágon senki még csak rá sem hederít. Hálátlan csőcselék, haszonleső banda, akik csak saját érdekeik tartják szem előtt és egy szemernyi tisztelet sem szorult beléjük. Elég, ha megtömhetik, itt a hasukat, lerészegedhetnek, pluszba még a szerencsétlenebbek megjárathatják a szemüket a soha nem látott szépségeken, a többi meg megy tulajdon farka után, akár az állatok. Saját partnere is faképnél hagyta, ami azért valljuk be, nem vet rá jó fényt, de mit is várhatott volna egy ilyen tengeren élő kalóztól. Legközelebb talán érdemesebb lenne egy szelídebb, engedelmes teremtéssel mutatkozni.

A jelenet rendezése ostoba és megfontolatlan döntés lenne. Hadd menjenek a dolgok a maguk útján. Aztán majd a következő hetekben lehet fogadni az összes teljesen őszintétlen hálát a bállal kapcsolatban. Milyen kiábrándító. Egy laza mozdulattal ejti ki kezéből a kelyhet, mikor egyszerűen úgy érzi jónak, szerencsére az nem a törékeny fajtából való volt, hanem valami aranyozott fémből.
Az illúzió egyáltalán nem ragadja magával. Legalább olyan hatással van rá, mint süketre egy zenei produkció. A legjobban az zavarja, hogy ezért még fizetni is fog. Legközelebb inkább több bódító szerre költ, ezt megfogadja.

Szeme a kikent hölgyek és képmutató urak társaságáról egy ismerősre téved, aki magányosan tengeti perceit. Fox a róka. Hosszasan időzik rajta a tekintete, és egyszerűen nem érti, miért van pont ő egyedül. Amellett, hogy talán a leggyámoltalanabb, bizonyosan a legőszintébb és leg szeretetre méltóbb teremtés itt, mindközül. Bah, ez a dolog mégsem maradhat annyiban.

Ellöki magát a puffról, de a lábai mintha a hirtelen terhelést alig bírnák, majdnem visszacsüccsen. A megaláztatást elkerülve szerencséjére megtalálja egyensúlyát. Olyan sebesen inti, magához egyik hölgyét amennyire csak lehet. Súg valamit a fülébe, majd határozottan utasít is.
Nem kell túl sokat várni rá, hogy egy kedves cicalány keveredjen elő, kellemes és alkalmatos vörös ruházatban. Képére elégedett mosoly ül ki, mint aki jól végezte dolgát karolja meg a nőstényt és vezeti is Fox elé.

- Kedves Fox, barátom! Hát milyen dolog az, hogy magányosan búslakodsz itt? A szemtelenek itt hagytak egyedül, de lásd, mennyire kedvellek is valójában, ezt a szépséget már régen be akartam neked mutatni, csak egyedül nem voltál hajlandó jönni az invitálásomra. Fox ő itt Cintia. Cintia ez itt Fox.

A többi meg már reméli halad majd a maga természetes útján. A hálóig csak nem kell elvezetni őket.

A tőle telhető legudvariasabban köszöni meg a hölgyeknek a társaságot, majd a sok táncikálástól megfáradva egy kényelmesnek tűnő ülőhelyet keres magának a terem szélén, ami nem mellesleg karnyújtásnyira esik egy tálcányi nassolni valótól, amit rögtön el is kezd falatozni jóizűen. Csendben figyeli az eseményeket, s ahogy a bárd dallamai életre hívják az illuziót, kezéből kiesik egy falat, ahogy ámulva néz körbe, és figyeli a mesés tájat, mig az végül el nem illan előle.

Mint teljes értékű férfi nagyot nyel a nő átalakulásán, de már akkor sejtelmes mosollyal tapsol halkan mikor az a bizonyos szoknya megemelkedik a megfelelő magasságokba.  Lekanyarintja kalapját, de csak azért, hogy mellkasához tegye, úgy nézzen csillogó szemekkel újsütetű príma-dominájára.

- Ha valamiben biztos vagyok, hát az, kedvesem, hogy ma sírba viszel, amiben pedig még biztosabb, hogy mosolyogni fogok elégedetten, elejétől a végéig. Nagyon tetszik a válaszod és biztosíthatlak nincs az a büntetés ami elérhet míg az én pártfogoltam vagy.


A suttogásra mosolya csak szélesedik, végre egy nő akinek nem csak kisugárzása volt érdemi, a jó bárd vére ettől pezseg, az asszonyok édes ígéretei a szén, mi a zenész szívének kazánját fűti, s a füst mi előtör... nos az meg a betetőzés. A suttogást követően szépen lassan felkelne, s kalapját újfent fejére kanyarintja. Eztán ő hajolna oda tövises, vörös szirmú partneréhez.

- Ha valamit megígérhetek méghozzá férfiúi mivoltom a tét, minden ajkad megízlelem a ma este s ne menekülj; úgysem teheted. - kuncogva fogná meg a nő kezét mikor a tánc véget ér és elvigyorodik. - Nos ideje mozdulnunk, fellépésünk következik! Odaadóságod jutalma, legalábbis az elő-jutalom, hogy velem élvezheted a rivaldafényt; készülj életed legkáprázatosabb élményére! Mármint a második legkáprázatosabbra, mert a fellépés után jön a legkáprázatosabb, no mindegy.  No hát előre, mondom én!


Nem is eresztené a nőt, hacsak nem ellenkezik az nagyon, a számára kiürített színpadra hová csupán egy kényelmes széket kért vonszolná fel, s lantját kezébe véve le is csüccsenne rá.

- Jöjj mögém s had érezzem illatod, s érintésed, ettől forr a vérem úgy, hogy ujjaim hevítsék a húrt!


S ekkor ha minden adott kezdődik a finálé.



 
A bálozók halk, vagy éppen vidám nevetésektől hangos beszédét egy húr pendülése vetélteti el, mikor a bárd megpendíti azt. Megannyi tekintet szegeződik a férfira és bájos kísérőjére, ám a bárdnak kalapja alól csupán mosolygó szája látszik ki, szemei aligha. A fények lassan kialudni látszanak, egyre csak sötétebb van a méretes helyiségben, fent apró fények gyulladnak mint megannyi fénylő mozdulatlan bogár, ki felfelé pillant a szabad ég illúziójában találhatja magát s mikor leveszi tekintetét az égi tüneményekről, lábai puha fűbe taposnak, felbukkan a teremből lett horizonton a karcsú holdsarló. A meghitt éjszakába hulló varázst a lant húrjainak pendülése követi, baljós és mégis nyugodt zenéje az egész bálozó népen elhinti a jelene hangulatát, Bastien hosszú ujjai egyre csak pengetik a húrokat fülbemászó dallamát eregetve. A hold egyre csak feljebb kúszik az égen, a fénylő tünemények egy része pedig lehullani látszik a már táncolók közé, apró cseppekként hullnak alá és pocsolyákat hagynak magukból, s ezen megannyi pocsolyából egyetlen víztükör lesz, a táncolók a hold fényét láthatják szikrázni talpaik alatt. A fent maradt csillagok között az égbolt minden csillagképe megelevenedik, tekergőznek, mocorognak, üstökösöket kerülgetnek s tompa égi fényekben vesznek fürdőt, valódi közjáték zajlik az egymásba gabalyodó táncolók fölött. Bastien mély koncentrációval tartja fent az illúziót s játssza a baljós mégis egyszerre  megnyugtató dalt, fel sem pillant, csak néha, akkor is futólag méri végig a népet, vajon mit szólnak műsorához, néha feje oldalra is billen mintha Rose jelenléte felől akarna megbizonyosodni,  de ő most csakis a zenéé, a saját előadásáé. A zene aztán fokozódik, a horizont a bárd és kísérője mögött narancssárga köntösbe burkolja magát, s míg a hold eltűnik a horizonton, felbukkan a kellemes, narancsos napkorong. Az illúzió ekkor tűnik el úgy, mintha nem is lett volna jelen, a vendégek mind az utolsó pendítésekre koncentrálva tátott szájjal nyugtázhatják, hogy  immár megint a bálon vannak, a napkelte narancsos fényei valójában a bálterem fényei, a csillagos ég a mennyezet, s a csillogó víztükör alattuk a terem köve.
 

A bárd ekkor feláll, s elegánsan meghajol, fel sem nézve közönségére, csupán sejtelmes mosolya bujkál továbbra is, karimája alatt.

[ Lidia Ander ]

Bódult emberek között lépdel el a fehér tünékeny farkas lány maga is ábrándosan még, karpereceit igazgatja, amik mintha szoros bilincsek volnának, úgy fognák át csuklóját csakhogy nincs mihez láncolniuk őt . Ugyan már az öltözet sem feszélyezi annyira, mint korábban, de a fűzője ellenségesen préseli ki belőle a levegőt, amit a tánc után nagy nehezen megszerzett magának zakatoló szívritmusa ellenére. Pillanatok hosszas idején még mindig látja a fél szerzet szemeit maga előtt, rövid harcot vív lelkiismeretével, szinte észre sem véve az ő sötét lovagját közeledni, így az elé toppanó mintha meglepné. Szédült mosolyt ereszt meg felé átvéve az aranyló buborékokkal keveredő pezsgőt és igyekszik, ismét csak arra figyelni mi most valósan előtte van, s nem arra mi percekkel ezelőtt volt még. Csak remélni tudja nem látta őket olyan tisztán az elf, hogy kiszúrta vágyódását Kaeron felé. Belső sötét titokként elrejti magában, ha nem veti szemére túl közvetlen simulékonyságát mellyel ropta az érzéki táncot. Megnyalja kiszáradt ajkait, -amin a rúzs melyet felkentek rá már vesztett élénkségéből - mintha ez a tette hozná meg hangját.
- Jó tanárom volt – Rákacsint - És a partnerem is kiváló táncosnak bizonyult, könnyen tudtam követni lépteit – Hárit könnyen mi is vezérelte végig lábait és mozzanatait valójában, eltemetni igyekszik, mélyre és még mélyebbre csak hogy, valami nem hagyja.  – Hogyne lenne a tied a következő tánc, kizárt csak ugráljunk egymással, már hiányolom a közelséged – Sóhajtozza, végül belekortyol az italba és szétnéz a még ott lévő embereken, kéklő szemeiben már az ital nyomai csillognak ,fátyolosan lát s mégis élénken, fáradalmak nélkül mintha több erő lenne benne mint reggel mikor még felkelt. Minden érzéke és porcikája zsibong, hatványozódva éri minden. Lehúzza pezsgőjének maradékát át poharát átadja az egyik szolgálónak, hogy Nim máris magával húzhassa táncra.

-Hogyne , hogyne kedves elfem amit csak kívánsz – Kuncogja megfogva a férfi kezét és engedi,hogy a parkettre vezesse az újabb dallamok csalogatásával.  Követi a lépteket és játékosan incselkedik szoknyáját néha megemelve, forgolódva s mikor ép nem pörgetik meg körbejárja partnerét hol vállát, derekát vagy fenekét érintve illemtelenül. Kezdi elhagyni a szabályokat, átveszi a bájos külső alatt a farkas, a szabadelvű ragadozó az irányítást.  Nevetve simul össze, ahogy csak kezük úgy testük és ajkuk egy pillanatra s máris kifordul rakoncátlan pillantásokkal és vigyorral arcán, hogy az elhaló dallamokra újra kedvese karjai között találja magát lüktető mellkassal, fehér keblei már-már dühítően hivalkodnak ruhája alól, csupán a képzelet vagy annak hiány tartja fent az aranyszálas kelmét. Nyakában a farkas medál süpped és emelkedik lélegzetének ritmusában, akárha lélegezne amaz is, önálló életet élne.  –Ismerjük az elf erejét és kitartását, félek, addig az én lábam nem bírná – Sokatmondón elfolytja mosolyát , ami végül kirobban halk kuncogásban és egy futó csókot ad a sötét ajkakra .

-Nem hinném szükség volna újabb italra, kezdem úgy érezni, valami turpisság van a levegőben. Ezek a nedűk isteni finomak –

Maszk a bál

>>Rose<<

Ajkai elé emelve kezét, úgy kuncog fel, hogy ennyire vágyják az ő őszinte mulatságát, jól érző kikapcsolódását, még meg is vennék, talán örökre vagy csak tán erre az éjszakára, holott ma ez nem lehetséges. Csintalanul pillant a bárdra, buján égeti végig tekintete, majd  szétnéz keresve a ház urát, de míg nem leli fel úgy tesz hogy kívánták. Elengedi magát, kibújik szerepéből, a bájos ártatlan gyermeki bájból és a férfi combjába markol bele. –Kedves bárdom az ön szava ilyen hangnemmel édesebb, mint bármi a világon, hogyan is állhatnék ellen ennek a magasztos érzelemnek mellyel hatással van rám . – Sóhajtozik elaléltan és a simításra szemei macskásan csillognak fel a birtokló zenészre.  – Az ilyen zenék némelye a vért megzúdítja ereimben, forrón és égetőn és kedvem volna néha szabadon élvezni ….a lüktetést…a zene karmait…érintő dobbanásait mint szeretőmet éjszakánként… - Feláll és megperdül a bárd előtt ,beletúr éjfekete hajzuhatagába, hogy egy apró tűt kihúzzon belőle, mely az egészet összefogta egy egységes kontyba. Arcába hullnak a fekete fényes fürtök, szemeit kiemelve, aranyló írisze felragyog alatta, vadként csap le velük pártfogoltjára.   Végigsimít nyakán és keblén incselkedőn emelgeti, felfele szoknyáját harisnyájának csipkés szegélyéig mit csak a férfi láthat. – Ez a fajta őszinteség megfelel az én kegyeimet élvező bárdomnak? – Buja hangja éles és mégis észrevétlen a dallamok között másoknak. – Ha tudná, azt milyen intelmekkel űztek a maga szolgálatába – Ejt el morzsákat és közelebb lép az est dicsőítendő férfijához. – Ha mindenkit elkápráztat, az én varázslatom következik Mösziö  - Suttogja füléhez közel hajolva, megcsiklandozva hajával az arcát, s illatával bódítva a férfit.

>>Lady<<

Jelenése akár a sűrű pokol ködletes fátyla, kezének csókja időtlen arcának megrezdítője. Az elf tudja hát marasztalni és nem eloldalog más irányba, hiába van szigorú időt beosztó menetrendje, máshol is hivatalos a fekete hölgy melynek nevét csak remegve ejtik ajkak világ és dimenziók szerte. Hangtalanul fogadja kegyeibe az ismeretlen hódoló lépteit és illúzióját, felemelkedően jár táncot összeolvadóan kötve össze tekintetüket ezen időre. Ruhája halk suhanásival szellőt idéz kettejüknek, érzékeiknek csatlakozva az elf tisztási világához ,melyen a hold ugy csúszik el küllemükön akárha ábrándok volnának maguk is.  Az apró rubin lüktet a férfi jelenlétében, akárha arra szolgálna ,jelezze partnere jelenlétét életében, közelében mit egy külső dimenzionális jelenést. Hangja nem ejtődik továbbra sem a nőnek hiába a jelenbe visszatérés és a közönség fürkésző tekintete. Ajkai elnyílnak mosolyra, hegyesedő fogait felfedvén az árnyak hercegének és illékony puhaságú mozdulattal a rózsát mely szívének szól, átveszi és belekarol a sötét lelkű idegenbe. Léptei immár valósan fakulékonyak, kísérőjével távozik hát egy kiszemelt ajtón át , hol már hintója várja . Ha kívánja az elf továbbra is késértő jelenése maradhat a nőnek hol már szavak is kapnak teret, méghozzá édesek és kísértően  baljósak.


A szolgálók mindeközben a szünetek émelytő csendjében lecserélik az elhasznált tálcákat, félig megrágott sütemények hadát és italokat újra töltik,üvegeket behűtik, hisz az este van még tovább is.  A zenészek csőrös álcájukban felállnak és kellendő emberi szükségeleiket elintézik, isznak, esznek, ez a kör nekik pihentető , hát elérkezik a főszám a fekete tündér után, maga a Bárd kezd műsorába.

Egy ideig tartja magát, próbál figyelni is arra, amit Mara mond neki, de egyre nehezebb. Már egy ideje érezte, hogy lankad a koncentrációja, amit eddig ugyan az alkoholnak tudott be, meg a kései időpontnak, de mostanra már gondolkodni sem nagyon tudott rajta.
Hallotta a zenét, pontosabban át járta a muzsika hangjai minden porcikáját, fáradtnak hitte magát és izzadt is rendesen, ebben a pillanatban mindkettő a gondolatait nyomó köd alatt rejteztek, az pedig, hogy mit beszéltek neki az nem számított. Mintha csak kívülről szemlélte volna magát, valahol érezte, hogy válaszol, nevet, de azt sose rakta össze, hogy mire.
A süteményeket sem nehéz elhappolni tőle, nem fogta el semmilyen delíriumos lassúság, épp ellenkezőleg, rátudott volna csapni az elf kacsójára, elrántani a prédát és még fel is falni egy mozdulattal, a szándék szállt el belőle.
~Tánc, tánc, tánc? Remek ötlet, miért is nem én gondoltam rá? Nem is akartam...~
Ezek a se nem teljesen saját, se nem egészen idegen gondolatok, melyek egy rövid pillanatra megtorpanásra késztetik, hogy amíg alkalmi partnere, valaki mással beszélget, összeszedje a zavarodottsággal visszanyert önmagát.
A józanság szívverésnyi pillanatában az is eszébe ötlik, hogy tűnjön el, mint az oly természetes számára, vagy legalább addig míg meghánytatja magát valahol, de beéri egy frissítő fejrázással, meg egy pár szökdeléssel.

Amikor is pedig visszatérnek a parkettre, az is megtisztul számára, hogy befejezetlen dolga van még, annyira belefeledkezett a szórakozásba a legfontosabbat majdnem ki is hagyja. De szerencsére csodálatos alkalmat kínált az ég, hogy mindezt pótolja.
Ha elméje cserben is hagyta volna, az égiek kegye nem, ezért pedig ismételte csókot nyom a nyakában lógó szerencsetalizmánra.

Szerencsés az összes körülmény, mostanra már el sem várják, hogy a tánc a szokás szerint haladjon, az alkoholon felüli egyéb szubsztanciák pedig, nem az ellenségei, hanem legjobb szövetségese, ha csak kicsit tud alatta összpontosítani.
Bár a fekete ruhás hölgy lett volna a trófea, azt hiába kereste már, viszont új akadt akit keresnie sem kellett.
Nemcsak, hogy ő kínálta magát, de még húzta is Krint táncolni.
Na! Hopp hopp! Aki lenyűgöz csókot kap! A ki nem az gyümölcsöt a hátsójába!
Még terv sem kell, mert azt is felkínálják számára, igazán az istenek szeretetét élvezte.
Akkor ezt figyeld meg!
Indít egy cigány kereket kacagva, majd a mozdulat után jó pár hasonlóan felszabadult néző örömére, a tenyerén áll meg, egész fél percig úgy folytatva a táncot, majd vörös fejjel pattan föl, maszkja alól csak vigyora látszódik ki.
Megfelelő lesz?
Csapkodja össze tenyereit, akárcsak ha megtapsolná magát. Nagyképű megmozdulás, de a valóságban csak a port veri le róla.
Ha pedig megkapja a megígért csókot, akkor több sem kell, hogy Marena minden ékszerétől könnyebb legyen. Már, ha ezalatt is kitart a szerencséje...

Elvörösödve pillantgat továbbra is Lexi felé, néha alsó ajkát is beharapná de annyi esze van még, hogy emlékezzen vörösre mázolt ajkaira. Az ahogy odaszólt neki a nő zavarba hozta és miután figyelte annak viselkedését végképp csak borzongani tudott maga sem tudja miért. A táncot végignézte, eszében sem volt bármit is tenni annak érdekében, hogy jelen legyen rajta. Hol a kijáratra, hol az idegen nőre, hol pedig a táncolókra siklik tekintete és kedve lenne az ajtót választani, de földbe gyökereztek lábai. Elmélkedéséből egy férfi hangja zökkenti ki, Krin terem ott mellette. Zavartan pislog rá, arcára pír szökik, megint milyen kellemetlen helyzetbe került. Így hát mi lehetne jobb mint az ál-kislányos modor?
 
- Ühm... ó kedves uram... én csupán árválkodok itt, szégyenkezek, hogy magam vagyok - motyogja. - De minek köszönhetem a társaságát?
 
A süteményeket látva kissé bizalmatlanul vesz egyet a kezébe. Megnézegeti, megszagolgatja.
 
- Ilyet még nem ettem. Ez édes ugye?
 
Még kicsit méregeti és nézegeti, eközben rávigyorog az elhaladó Nimruilra, de aztán bátorkodik harapni egy falatot a süteményből. Elkerekednek szemei a falatot ízlelve és a férfira néz.
 
- Ez nagyon finom! - ha Krin nem figyel a lány villámgyorsan kikapkodja mindet a kezéből, majd mellé penderül, vállát neki nyomva. - Hát ez nagyon finom! - nyammogja a férfira sandítva. - majdnem levettél a lábamról. - kacsint és nyomna egy puszit a férfi arcára, de egyszer csak megragadja valaki és megpördíti. Zihálva, nagy szemekkel találja magát szembe a korábbi nővel kibe beleütközött, ajkai enyhén megremegnek és szíve is hevesen ver, kizökkentették a szerepéből. Megmakkan teljesen, csak akkor szakítja el tekintetét a távolodótól, mikor észreveszi a közeledő Kaeront és szinte vigyázzba vágja magát, mai jó szokásához híven szemlesütve gyűrögeti szoknyája elérhető szélét, bár eközben szeme sarkából a pördítőt figyeli, fejében bosszút forralva.
 
- Nem... nem csináltam semmi rosszat! - motyogja a mágusnak. - Csak hozott nekem sütit és még nem ettem és olyan finom volt. De nehogy itt ágálj! - bökné meg a férfi mellkasa helyett az állát (mert azt találja el) és bekapja utolsó süteményét. - Mert... mit tudom én mi lesz.  Na ezt a táncot... azt ígérted táncolunk még.  - Krinre sandít. - Gyere te is, te süteményes bácsi. Ketten talán elegek lesztek a fél fogamra. Tánc tánc tánc!
 
Nincs mit szépíteni, eleget ivott a különleges pezsgőből. Meg is ragadná mindkét férfiállat kezét és már ráncigálná is be őket méghozzá Lexi közelébe, bár ezt maga sem tudja miért teszi. El is pillant megint felé, mintha csak hívni akarná, de ha találkozik tekintetük álszégyellősen süti le szemeit amolyan pimasz utalással, majd a férfiak felé fordul.
 

- Na! Hopp hopp! Aki lenyűgöz csókot kap! A ki nem az gyümölcsöt a hátsójába! - kacag fel és el nem eresztené a két férfi kezét, úgy kezdene el velük táncolni az újabb zenére, időnként incselkedve hol egyikükhöz hol másikukhoz érve vállaival.

/Kaeron/

Lidia mohón égető pillantásán tartja végig a tekintetét, és jól eszébe vési. Mikor a nő ujja ajkait érintik, apró, vágytól fűtött borzongás fut végig testén, szemeit félig lehunyja. Mikor a fehér tünemény elhúzódik, nyelve hegyével végignyalint ajkain, ahol hozzáértek. Smaragd tekintetében sötét izzás lobban, ahogy még egyszer végigpillant a testen, amitől tánc közben csupán gondolatnyi távolság választotta el. Szája széle halványan mintha mosolyra görbülne, de szerencsére Lidia végül kacsint és elindul más irányba. A mágus még egy pillanatig nézi ahogy távozik, majd sarkon fordul és egy messzi, csöndesebb sarokba veszi magát, ahol egy oszlopnak támaszkodik. Ekkor, csak ekkor engedi el magát, ahogy lehunyja a szemeit és majdnem fuldokolva kezdi szedni a levegőt. Kívülről  csak annyi látszik, hogy egy helyben áll, de belül épp most vezeti le az egész tánc alatt összegyűlt feszültségét. Nem sokon múlt, hogy mindent amit Nimruilnak mondott eddig, a saját józan eszével együtt kidobjon az ablakon, de megállta magát.

Három-négy perc múlva felkap két pezsgős poharat  egy közeli asztalról, és mindkettőt azonnal le is húzza, csak azért, hogy sikerüljön lehűtenie magát. Még egy kis idő múlva már egészen rendben van, szemeiben is kihunyt a tűz, ami belülről emésztette. Még egy utolsó hosszú, mély lélegzetvétel után ellöki magát az oszloptól. A poharakat lerakja egy asztalra, majd kihúzva magát körbepillant a termen, amiben már meglehetősen sokan engedtek az italok által túlfűtött vágyaiknak. Messze saját magától meglát egy nagyon is ismerős és igencsak kelletlenül álldogáló személyt, akit kegyetlenül magára hagyott még az este elején. Ugyan már áll mellette valaki, aki mintha vele beszélgetne, de ez különösebben nem zavarja a döntését. Egy rántással megigazítja kabátját, ami viharban hajladozó köpenyként libben meg, majd könnyed léptekkel indul el Mara irányába.

|Sydro|

Csak csóválja lassan a fejét a félelf - ebben a pillanatban legalábbis - indokolatlan pánikján, de azért magában jót mulat rajta. Az efféle reakciók mindig kacagtatóak.
- Szépen, sorjában... Miért kér elnézést, s mit nem akart? - Az elf maszkja pedig, mintegy alátámasztandó Mara szavait, először átváltozik egy mosolygós férfi arcává, majd egy rettenetes, formátlan, pokoli, örvénylő pofává. Valószínűleg ezt rajta (s talán Foxon) kívül mások észre sem veszik, Sydro meg hagyja, hadd' menjenek táncolni.

Ó, hogyne fogadná el a tünemény kezét... annak rendje s módja szerint csókot lehel rá (pontosabban imitálja), az ajándékra azonban egyáltalán nem számít. Bár élete hosszú-hosszú éveinek során számtalanszor jutalmazták számolhatatlan okból, így és ilyesmiért még sosem. Kesztyűs kezeit gyengéden a nőé köré kulcsolja, s reméli, marasztalhatja még.

- Kérem, ne távozzon el ily sietve, Éjszínű Csillag. Ajándékot nem érdemlek, s ha mégis, hadd viszonozzam egy csekélységgel. - Nem fog az elf sem erőszakoskodni, sem erősködni, de a kisugárzása, az aurája e percben bódító, sőt, ellenállhatatlan. Mágia lehet ismét a háttérben? Meglehet, sőt... ha a Hölgy ennek ellenére távozni óhajt, nem tartóztatja tovább, de ha vele marad, az újabb vidám taktusok nem fogják elérni vagy megzavarni a táncukat. A bordélyház falai feloldódnak a semmiben, az új táncteret, a történelem előtti romok által közrefogott tisztást pedig a telehold világítja meg, az enyhe szellő ismeretlen virágok illatát sodorja magával. Éteri muzsika is felcsendül valahonnan - követni nehéz, felismerni lehetetlen, de mintha a Hölgy éppen aktuális hangulatából és kívánságaiból táplálkozna, szőné tovább a dallamot hangról hangra. A tánc ennek jegyében hasonlóképp misztikus és túlvilági lesz; bizonyosan különleges és megismételhetetlen élmény. S ha egyszer véget ér (az idő elveszti itt jelentőségét), a Pajkos Tündér és vendégserege csak lassan-lassan, diszkréten kapja vissza helyét a valóságban, hogy ne zúzza szét durván a káprázat képeit és világát. Sydro hátratett kézzel meghajol, és ezen az estén már másodszor ad virágot: a Hölgy fekete rózsát kap, és az elf nyújtja karját, hogy elkísérje a nőt oda, ahová az kívánja: a kijárathoz, egy kanapéhoz, avagy akárhová, ha úgy tetszik.

//Alex Relied //

Zsivajgásnak sosem lévén vége, fanyalogva ténfereg, és lába alá,elé kerül egy szőke félelf,rá emeli zavaros színű tekintetét. –Tengerbe veled némber – Morogja a lánynak, de az csak arckifejezését láthatja, ahogy szeme nyalakodik, a hegyes füleket nézegeti és a zavarodott arcot, végül a karcsú és formás, nyúlánk testalkatot, ami jellemzi a hozzá hasonlókat. Eltávolodva Marától, kanyarodott ültébe, és ha már ennyire keze ügyébe kínálkozik az egyik kis asztal kapatós kínálata, a jégből elővarázsolja az üveget és kipattintja a dugót belőle ás orra alá dugja ,szaglászva mit rejt. Szeme hosszan elidőzik a táncosokon a táncba csalt megtaposóján, hosszú pofájú partnerén. Belekortyol a gyümölcsös illatú nedűbe, nem foglalkozván vele, még más is kívánna belőle magának,az az övé, ha már rum került elő. Zöldellő szemei cikáznak, mégis ugyan oda térnek vissza folyton folyvást, Mara kecses alakjára és egyediségének formalitásaira. Megnyalja ajkát és elvigyorodik, figyelve milyen remekül idomul a tánchoz és a dallamokhoz, főként ahhoz a hatalmas mancshoz,amit a róka lába képez. A fehér ruhás lány bekúszik szeme sarkába, néhány pillanatig fellegekbe járó keringését figyeli partnerével. Sydro beteges illúzióját egy vágyott nővel amitől libabőr futkos végig fél csupasz karján.

Nagyot sóhajtva lehunyja szemeit, ez a kornyikálás nagyon nem, és ez az egész bál nem az ő világát képezi, de talán még saját örömére is fordíthatja a furfangos bódítást...
Elmúlik a lassú ének és ennek örömére a lassú tánc is, máris nyomdokaiba lép egy pergősebb, számára is ismertebb muzsika.

Kinyitja szemeit és az üvegére néz majd az újra felbukkanó lányra, macskásan elnyújtózik ültében. Kicsivel odébb magányosan elhagyott tollas kalapot fedez fel , s mivel gazdátlan így hamar felpattan és lecsap rá, mint elégedett zsákmányszerző kajánul vigyorog magában. Hajából kibogarássza a csatokat,hajtűket és díszítéséket ,hagyva szétomoljanak fürtjei és vállára essenek le, végül fejébe nyomja a kalapot mely még megy is ruhájához. Üvegét oda hagyva a parkett mellett lassú, kimért léptekkel közeledik a szőke félelfhez, és bár látja még más is rá pályázik nem adja fel ennyivel. kalapja karimáját megpöccinti ujjával és a lányhoz lép, megragadja kezét ha tudja és megperdíti a nótára,majd engedi is el kezét meghajolva ,jól szórakozva azon mennyire könnyen zavarba ejthető az illető rá is kacsint és távolabb sétál tőle,hagyja, had rabolja más a hölgy idejét és figyelmét. Egyenlőre…

- Nimruil -
 
- Hé, köszönet. - mondja Kaeronnak a dicséretre. - Igyekeztem.  No jól érezni magatokat! Te meg csak ne gyanakodj, érezd magad jól.
 
Rámosolyog még kedvesére, majd rátér a korábban említett oszlopnak támaszkodós iszogatásra. Azt megjegyzi hát magában, hogy ez a pezsgő bizony finom, nem is ártana még inni vagy kettőt.  Abból sosem lehet baj.  Mosolyogva nézi végig a táncot, leginkább persze Kaeronékat figyeli, de teljes lelki nyugalommal.  Megnézi magának az éneklő felfoghatatlan szépséget, illetve az őt "lemásoló" Sydro-t is.
 
- Hát veled nem stimmel valami, uram. - morogja nem igazán hallhatóan orra alatt az elfet fürkészve.
 
Maráék is kapnak figyelméből, lesi is őket, a furcsa viselkedés ellenére tetszetősen öltözött a lány ma. Amikor a tánc véget ér, Fox elhalmozódik nőkkel ahogy illik, Mara pedig egyedül marad, nem kevésbé Lidia ki elfelé jön a tánctérről, két újabb pohár italt vesz magához és kedvese felé vonul. Elhaladtában rámosolyog Marára és Krinre.
 
- Óvatosan vele, karmol ám. - vigyorog és amennyire a poharaktól tud int a lánynak, míg Krinnek csupán biccent.
 
De már halad is tovább, hogy ha odaér minden gond nélkül Lidiához, kezébe nyomjon egy italt.  
 
- Elismerésem. Szépen roptátok. Már szinte szégyenkezem a kis komédiám után. - kuncog de láthatóan nem így van, nem bánja. - A következő ilyen lágyabb éneknél az enyém vagy remélem tudod - mosolyog kedvesen.
 
Újabb zene hangzik fel, megint vidám és pattogós. 
 
- Na úgy látom a mi táncunk még odébb van. De hacsak el nem fáradtál kedvesem, akkor megint megugráltatnálak. - Persze megvárná míg Lidia megissza a saját italát, ha elfogadta tőle azt. - Szabad hát a táncra?
 
Ha kedvese elfogadja úgy bevezeti a tánctérre. Újra bohókás tánc következik, hasonló mint korábban, csak ezúttal már látni a sötételf mimikáját, ahogy hol vigyorog, hol vidáman mosolyog. Valahol kedvére való s ez a vidám tánc, de elsősorban azzal akivel táncolhatja. Tapsol néha a ritmusra, megcsippenti kedvese szoknyáját incselkedőn, s néha kezét fogja, hogy úgy pörgesse meg, lábai ügyesen járnak a ritmusra és most, hogy látják az emberek sötételf táncol közöttük, terük is akad bőven.  Egyszer még oda is toppanna elé, mikor egymás kezét fogják magához húzva, hogy futó csókot leheljen a nő ajkaira, szeretetteljes tekintettel figyelve őt.  Igyekszik tartogatni erejét az utolsó tánchoz, legfeljebb négykézláb másznak haza mind a ketten a fáradtságtól. Vagy logikusabb módon fizet egy szobát az egyik városi fogadóban. A tánc végén meghajol Lidiának.
 
- Szépen táncol a farkas. - mondja kedvesen. - Örökké ropnám vele. Vagy legalábbis amíg bírom. - kacsint.
 
Aztán közelebb vonná magához, hiába, hat rá a sok füstölő és a beporozott szesz.
 

- Egy újabb italt esetleg?

-Egy üveg rumnak, hm, sejthettem volna.

Legyint Lexi után és úgy dönt, nem zargatja egyedi táncában a rumos üveggel, amit megkaparint magának. Hiába, tudhatta volna, hogy nem az a nagy bálba járós fajta, a mai elfogadása és produktuma így is többnek minősíthető az elvártnál. Panasz nem érheti a tengerek megszelídítőjét. Egy apró sóhaj közepette körbe tekint, és úgy örömmel néz körbe az egyre zabolázatlanabb párokon, akik hol itt, hol ott már több mint simulnak és simogatnak, vagy épp már csókkal együtt járják a táncot. Ez aztán üdítő látvány. No, nem annyira felszabadult és ruhamentes, mint itt egy átlagos este, de már el is menne.

Partner nélkül azért nem maradhat, hiszen még kiélvezné ezen örömteli dallamok nyújtotta lehetőséget. Maradtak még olyan hölgyek itt a parkett szélén, akiknek nem jutott megfelelő úriember, no, ugyan ezek a hölgyek mind itt dolgozó szépségek, de ez mit sem zavarja most Renardot. Odaintené mind a három gráciát magához, hogy a tánctérre vezethesse őket, és vígan pörgetve, forgatva, simulva derítené jobb kedélyre mind hármójukat egészen addig, amíg bírja szusszal.
A zene végeztével megköszönné a figyelmet egyenként, újra munkára terelné szorgos lábaikat, hogy jó maga elheveredve egy nagy puffon mézes bort ragadjon kezébe és csak élvezze, amit élvezni lehet.

- Lám küzdesz a jó ellen! - mosolyog a nőre. - Én mondom, ha így folytatod, fogom magam és megveszlek tisztelt házigazdánkról, s nem nyugszom míg őszinte mosolyt nem csalok szépséges arcodra!
 
Mosolyogva fürkészi a tömeget, ő most következő táncra nem vágyik. Kissé hátrébb is dől, neki a támlának így fél hátával és végig simít a nő hátán, ha az engedi.
 
- Az efféle zene mindig is kedvemre való volt. - szólal meg hirtelen eltüntetve kedélyes behízelgő stílusát. - Hogy is mondjam... -csettintget az ujjával hármat a ritmusra. - Az ilyen felszabadult ütemek legalább annyira melengetik a lelket mint a lágy és finom dallamok. Mit gondolsz, kedvesem?
 
Semmi színjáték, semmi kedélyesség, vagy hízelgés, netán bókolgatás, hangján is hallani, hogy igencsak komolyan érdeklődik.

- Tudod nagyra értékelném, hogy tényleges őszinteséggel legyél. Nem vágyok én bábúval járni-kelni, több vagy te annál. Látom a szemeidben. No vetkőzd le a munkádat magadról, s szavamat adom kettőnk között marad, egyetlen szót sem hall majd a házigazda róla. Beszélgető partnerre vágyom nem mindenre bólogató virágszálra. 

Jókedvűen kiélvezi a tánc minden pillanatát, aztán ahogy elhal a zene, meghajol maréna felé ahogy azt a körülöttük állóktól elleste, egyik karját maga elé emelve, míg a másikat a lány felé nyújtja, ahogy előrehajol, s fejét a föld felé fordítja.
- Köszönöm a táncot -mondja halkan felé még mindig a földet bámulva, majd mire kiegyenesedik maréna hűlt helyét látva pislog körbe, aki már uszítja is rá a négy kurtizánt, s ahogy azok felé indulnak, szinte menekülni támad kedve, de a lába valahogy mégse moccan meg.
Vet még egy utolsó pillantást mara után, mielött az eltűnik a szeme elől és körbefonják a lányok, egy elhaladó tálcáról csen el egy pohárnyi frissítőt, hogy azzal csökkentse a kellemet érzést ami elfogta a hirtelen társaságra, és kezd s próbál szót érteni a lányokkal. Hamar négy pár kéz túr bele a bundába, ami ellen nem tud, vagy nem akar mit tenni...
Ahogy felcsendülnek az újabb szólamok, neki is ritmusra kezd járni a lába, végül egyszerre mind a négyüket húzza magával a táncba, s szinte ütemenként váltogat köztük a tömeg szélén mulatozva.

[Lidia Ander]

Mielőtt tovasurrant volna a tömegben Nim ripacskodásán jót derül – Köszönöm a bókod elfem, de hozzád sosem érhetek fel, az orrodra vigyázz, még beesik az eső …hiába a fehér hercegi küllem ezen az estén– Kuncogja nyelvet öltve és szellemként eltűnik a többiek között a mutatványosságra már választ nem adván.

…. Torkát kezdi köszörülni, hogy kulturálisabb formában utasítsa el az új kérőt, mintsem ráförmedjen. Nem kell ő érte szavakat emelni, mégis mellé toppan az első dalia majd a másik is hős hercegként, egymás szavát támasztva alá. Nimruilról Kaeronra néz és felsóhajt, látva, hátrálva old kereket a férfi, ki kegyeit kereste táncra.

-Fiúk, attól, hogy ma nem nadrágban vagyok,még könnyedén megoldottam volna magam is a helyzetet- Hangja cseppet sem dorgáló, mintha mulattatná is a dolog,micsoda védelme akadt mindkettőjük személyében. Engedékeny ugyan ezen az estén, mintha a gondjai leolvadnának róla, kezdi érezni az italok különös egyvelegét, talán ez okozza kedvesének is, táncba ajánlását  a félelfnek, átadva őt a következő ráncra, melyre eleddig más pályázott. –Rátok sem ismerek, egyikőtök nyájasabb, mint a másik, gyanúsak vagytok nekem –  Játssza a töprengőt és az érte nyúló kézbe csúsztatja saját kacsóját, mélyen belenézve a zöldellő lélektükrökbe mik varázslatosan csábítják és vonzzák őt –Természetesen hegyesfülű , ez a táncom a Tied ,ha már ilyen védelmezőn kiálltál kegyeimért egy arcátlan fráterrel – .Mosolyog fesztelenül és hagyja magát elvezettetni a táncparkettre hiszen idő közben , az új és lassú, érzékeket borzoló zene kezdetét veszi. Szeme ,a hangra mely felkarolja őket táncra, egy pillanatig elkalandozik a fekete ruhás nőre majd látván a hang forrását partnerére figyel.

- Ugyan már Szépszemű , túlzol ,hiszen ez a ruha nem én vagyok,csak egy jelmez melybe egy farkast bújtattak- Mégis mintha szavai jólesnének,arcán haloványan megjelennek a zavar tünékeny árnyai ,ritka esetek egyike ez a pillanat. Csípője, az invitálásra közelebb, majdhogy a másikénak ér, alig leheletnyi a tér kettőjük között. Vállára simítja kezét, másikat pedig összefonja partnerével, s úgy kélnek, táncra mely forróvá válik, ösztönössé és könnyedé, mintha teljesen ismernék egymás testének rezdüléseit s bármelyik pillanatban az a leheletnyi távolság is meg akarna szűnni kettőjük között, ám ez nem következik be,hiába szomjazna ajka egy lopott csókra. Lidiából sugárzik az érzékiség, a vágy a másik irányába melyet az italok alattomossága hoz felszínre. Táncuk közben szeme mélyen tekint a smaragd szemekbe, állja a pillantást s jelenésük, akárha az égiek uralkodói feleinek magasztos tánca volna, sárkányok istenével kéjelgő buja hercegnőé.  Nem zavarja , hogy idő után lehunyja szemeit a férfi, bízik  úgyis benne, jól ismeri a lépéseket,s annak veszélye nem fenyegeti őket valakinek ütköznek, körülöttük teret hagynak a táncosok, mintha félő lenne  tartózkodni közelükben .

A dallamok utolsó erőtlen csengésén újra összetalálkozik, tekintetük s szívének dübörgő hevét visszafolyva engedi el kezét,bár mintha nem akarna szabadulni az őt át fogó kezekből. Mosolya, mely vörösre festett ajka húzódik, biztosítja a férfit, buja pillantása elárulja ez a tánc csak a félelfnek szólt és hálás érte. Szavak nélkül pukedlizik és, ha a másik felegyenesedett odalép elé, s csók helyett csupán ujjával simítja meg ajkát s sajátját beharapja,de mielőtt bármi illetlent tenne, elhúzódik lesütve szemeit és halkan felnevet. Mikor újra felnéz a másikra, rákacsint és elindulna italt keresni magának. Kiszúrja Foxot menet közben a lánykoszorúval ölelkezve, az idegent ki első táncát kapta. Pár ismeretlent, akik a pamlagokon már egymás társaságát élvezik összeforrasztva ajkukat s bár a zene elhalt még mindig ringó csípővel táncoló női, férfi párosokat, akik leplezetlenül hamarosan egymásnak esnek.

Maszk a bál

>>Rose<<

-Ugyan kérem nagybecsű Uram, ne fecöljön ilyen szép szavakat rám, csupán egy örömlány volnék, nem több eme helynek egy apró darabkája, nem szíveket csábító rózsa, ahogy Ön azt képzelné. – Pihegi kipirult arcal a tánc után s merő kedvességből megsimítja a férfi orcáját melyen mosolya a szíveket képes megolvasztani,legyen az bármilyen jeges. Halkan kuncogva süti le szemeit, szégyenlősen, játszva az érzelmes leány szerepét. –Kérem, ha oltáromon kíván adózni, a vért jól összpontosítsa egyetlen helyre, melyre sok nő sikongva vetné rá magát- Dob egy kósza puszit kacsintva- Ha így kíván tenni Renard Úrral egyeztessen, ma nem állhatok csilingelő érmék szolgálatára, hiába szeretek rossz lenni, olyan rossz, hogy maga a pokol is kivetne magából, ha arra járnék,engedély nélkül nem tehetem meg- Sóhajtozza szomorkásan és minden további szót elhagyva lejti a finom táncot  hajladozva a bárdal. Túlságosan is közel kerülnek a muzsikosok pódiumához,fel les a fekete ruhás hölgyre, mintha érezné az egész táncuk mit összeolvadva lejt a bárdal színjáték melyet az énekesnőnek játszanak. Nem tesz fel kérdést, nem arra van felhatalmazva, ehelyett a kívánságokat teljesíti újra szemekbe pillantva szendén. A percek míg az ének hallatszik hamar elmúlnak és levezetik egymást ,kéz a kézben a parkettől. Derekára fonódó kézre nem szól,mért tenné,hisz szórakoztatásra rendelték a férfiú mellé.  –Bár tehetném,de nem ihatok, míg az este véget nem ér,de Ön kedves varázsujjú Uram igyon, mit kíván-, Bíztatja a lány s a kérdés mit neki szegnek meglepi-, Nos,mint tudja, a dolgom végzem, s míg így van,nem keverhetem a megbízásom saját szórakozásommal- Pillant a férfira elnézést kérőn.

>>Lady<<

A fekete ruhás ismeretlen nő mely a fantáziákat megragadta, a foszladozó képek egyikében mintha saját magának, egy szellemült képét látná Sydro partnereként miként ez az illúzió hízeleg, neki megjegyzi a férfi pompás öltözékét hangjának csendülése közepette. Maszkjának gondosan felügyelt rémisztőségét beisszák szemei és a bárd gyermeki provokálásán átlátva nem reagál rá, mintha ott sem volna. Lassan, halkan ereszkedik alá hangja és tűnik el a falak között, s maga hátrálva tér visszavonulóra előadása végén. Az elf mely hasonlatával táncot lejtette, a nővel találhatja szemben magát, s kezét nyújtja ama alaknak. Sydro ha úgy dönt, elfogadja a nő kezét, ujjai között karkötője vörös rubinját találhatja, jutalmazva érdeklődését iránta, s minden további szó nélkül a fenséges jelenés elhagyja a termet marasztalhatatlanul az egyik ajtón át.

Fülek zömében még cseng a kísértetiesen vonzó nő hangja, és a homály mi érzékeikre szállt rá. Az este előrehaladt már, van ki távozóra fogja, egyedül vagy párban és az utóbbi esetben némelyek az emelet felé, melyet a ház ura biztosít.


Nincs idő feleszmélni a lassú élvhajhász andalító zenéből, fáradhatatlanul ragadnak vonót a csőrős maszkú férfiak s zendítenek rá vigadalmasabb zenére, felpezsdítve a nyugalmas egymásra találások zömét. Dobok dobbantják meg a szíveket mélyen, ritmust adva lábaik alá a parketten, felharsannak a cipősarkak kopogásai, vad nevetések és némely női kendő a magasba szökik, ahogy tulajuk elengedve magát lengeti feje felett. Buján lopnak csókokat és simulnak össze kéjelgőn egy egy lassú, elnyújtott, csiszolatlan kottaszólamra majd perdülnek tovább társat cserélve, hisz minden mindegy már, minden felszínre szökött, a pirulós szenvedélyek hatalomra tettek szert. S mindenki tudja, mi a Tündérben történik, az ott marad, maszkjuk és falak mögött.

Óvatosan közlekednek a karmazsin ruhás lányok, összeszedve a kiürült poharakat, letakarítva az üres tányérokat, süteményes és főétkes maradványokat szemek elől eltüntetik sürögve, forogva ,jeget újra töltik ,hogy az italok hűsek maradhassanak ebben az izzasztó éjszakában.  Ezen kapva egyik másik merész gondolatú férfi jeget csen, szájába s azzal rabol csókot partnere ajkára, nyakára, dekoltázsára, hűsítve annak bőrét. Ezen tettekre halk sikkantások is felhangoznak, egyre jobban eluralkodik a helyen mérhetetlen vígság és izzás.

/Benedict Binger/

A tánc után elégedett vigyorral engedi vissza Alexet a hely tulajdonosához. Érdekes tapasztalat volt ez az alkalom, egy pillanatig sem bánta meg tettét, de nem szeretne ennél nagyobb feltűnést kelteni.

Pillanatnyi szabadságát kihasználva eltűnik a tömegben. Egészen mostanáig nem sikerült az italokba kortyolnia, de a tömegben feltűnő egyre több ténfergő láttán már el is kívánja kerülni a pultokat. Ennyire gyorsan még a hozzá hasonló amatőr italozók sem szoktak lerészegedni, főleg, amikor a parketten azonnal lemozogják az alkohol bódító hatását. Valami csintalanságot sejt a dologban.

A süteményekből azért lecsíp egyet, hisz kár lenne kihagyni, majd kihúzva magát végignéz a termen. Az emberek színes kavalkádjában nem leli sem azt az alakot, akit idáig követett, sem táncpartnerét, de még a hely tulaja is belevész a forgatagba. Ez a tökéletes alkalom egy gyilkossághoz, de a maszkok és a bódító légkör miatt nem képes meggyőzni magát, hogy melyik embert szemelje ki áldozatául. Vannak itt gazdagok, szegények, és a hely lányai is, mindezeket pedig csak a legtapasztaltabb szem tudja megkülönböztetni. Annyira még Benedict sem őrült, hogy találomra öljön, hisz abban semmi haszon nincs.

Benedictben egyre inkább előtör a ficsúr, akit bár szerepként vett fel magára, nagyban azonosult is vele. Nem tudni, meddig fajulnak a drogok, italozások ezen az estén, és nem kockáztathatja meg, hogy kikotyogjon valamit a Fehér Tölgy titkai közül. Túl sokat tud, hogy lemondjon a józan eszéről, ezért az asztalhoz megy, ahol sétapálcáját hagyta, majd az ajtó felé oldalaz, és feltűnés nélkül távozik.

/Mákvirág Krin/

Az est dalos pacsirtáját követi fel a tömeg a tánctérre, kinek először megjelenése, majd hangja hívogatja a legrenitensebb ünneprontót is fel a parkettre. Egy pillanatig ő is megcsodálja, ahogy a fekete jelenés elsuhan mellette, mégse fordul vissza, hogy a zene és tánc múzsái előtt tovább hódoljon.
Léptében ellenben megakad, ahogy gondolataiban nem kevésbé, egyedül a feje nem, ami tovább követi a nőt. Bár sok rajongója akad, fog akadni a hölgynek, ő neki nem azok szépségéért időzteti tekintetét annak kebelén, még ha kétség sem férhet hozzá, hogy az csalta oda szeme világát.
Csillogó rubint pillantott meg, a vérvörös ékszer, pedig magában szép látvány, de az este csillagán annál sokkal több. Az ő nyakában, egy szimbólum, egy szimbólum, aminek a létezését mások csak akkor értik meg, mikor azt megsértik.
Már a puszta kiforratlan gondolatcsíra vigyorgásra készteti, ahogy gyermeki örömmel siet ki a tömegből, saját kevésbé felvágós talizmánját szorongatva, egy négylevelű lóhere ezüstből, majd még lopva megcsókolja azt, párszavas imát mormolva, ahogy visszagyömöszöli azt ruhájának nyakába.

~Nicsak, Fox!~ Sietne hozzá, hogy meglepje a bundás ördögfajzatot, de vörös barátjának frissen szerzett kíséretére való tekintettel, ezt ejti, a háta közepére kívánja a táncot, mikor így is a füstölők által ingerelt orrának és tüdejének adna egy lélegzetvételnyi pihenőt.
Így viszont mikor Mara, Fox nélkül marad, ő magára vállalja a nemes ügyet, hogy őt szórakoztassa, ugyan nincs sok fogalma, hogy ki is lehet a hegyesfülű, de különösképpen nem is érdekli, úgyis csak addig kell elfoglalnia magát, míg az este elég fáradt nem lesz, mikorra is már van betervezett randevúja, amit kár lenne kihagynia.

Még gyorsan elhappol valaki kikészített tányérjáról némi borkísérőnek szánt aprósütemény és azt majszolva jelenik meg Mara mellett.
-Kicsit feszültnek tűnsz.
Köszönni nem köszön, de a bárgyú nyújtásával az édességnek, a saját fejében azt letudja.
Nyugodtan, úgysem az enyém.
Ha a nő, még így se venne akkor nyugtázza egy vállrándítással, meg valami olyasfélével, hogy "te bajod." Viszont, egy pillanatra a rubintnál is nagyobb kedve van kizökkenteni a másikat, hagyjon fel a bebiflázott viselkedéssel.
Ami számára így is hamisabbnak hatott, mint bármelyik maszk.
Tudod úgy állsz ott, mint aki csendben segítségért könyörög.
Veti oda neki, ahogy a morzsákat próbálja lesöpörni magáról.